Egyesült Államok–Csehország 3-0

   

Az amerikaiak magabiztos játékkal, kapott gól nélkül abszolválták a csehek elleni negyeddöntőt, amivel visszavágtak a tavalyi bronzmeccsen elszenvedett vereségért.

A csoportkört veretlenül abszolváló Egyesült Államok kapujában a négyszer védő DeSmith kezdett, míg Csehország vasai között az eddig három alkalommal a vasak közé álló Vejmelka kapott lehetőséget. A találkozó elején a tengerentúliak alakítottak ki több lehetőséget, míg az első komolyabb cseh lehetőség Kubalík előtt adódott. A nyitó harmad közepén Samberg szabálytalanodott a támadó harmadban, így a cseheké volt a mérkőzés első emberelőnye, amit nem tudtak kihasználni. A kiegészülés után egy perccel Hutson lövését Vejmelka védte, a kipattanó Coronato elé került, aki kapura tette a korongot, a játékszer irányt váltott egy korcsolyán és bejutott a kapuba (1-0). Az első felvonásban az USA 11-2-re vitte a kapura lövési mutatót.

A második húsz percet Csehország kezdte jobban, több gólszerzési lehetősége volt, de nem tudott egyenlíteni. Az amerikaiak is előre kaptak, ez gólt eredményezett: a 29. percben egy támadó harmadbeli buli után Grimaldi passzát Perbix verte be a palánk mellől (2-0). Nem sokkal később Kempny szabálytalansága nyomán az Egyesült Államok emberfórba került, ezt kibekkelték a csehek, aztán a büntetőpadról visszatérő Kempny majdnem kiugorhatott, de figyeltek a tengerentúli hátvédek.

A záró harmad elején Farrell ült ki a büntetőpadra, Csehország öt a négy ellen szépíthetett volna, az amerikaiak jól védekeztek. Akárcsak az első és a második, a harmadik játékrész közepe is hozott amerikai gólt, Gauthier lőtt pontosan a bedobókör tetejéről (3-0). A csehek küzdöttek, Kari Jalonen három és fél perccel a vége előtt lehozta Vejmelkát. A kockáztatás nem vezetett eredményre.

Az Egyesült Államok 3-0-ra nyert, fölényét jól jelzi a 34-15-ös kapura lövési mutató is. Az USA sorozatban harmadik alkalommal van ott a legjobb négy között.

A 2023-as A csoportos világbajnokság mérkőzései (magyarországi idő szerint):

Időpont Mérkőzés Eredmény/Televízió
2023. május 12., 15:20 FIN–USA 1-4
2023. május 12., 15:20 SVK–CZE 2-3
2023. május 12., 19:20 SWE–GER 1-0
2023. május 12., 19:20 LAT–CAN 0-6
2023. május 13., 11:20 FRA–AUT 2-1 h.
2023. május 13., 11:20 SUI–SLO 7-0
2023. május 13., 15:20 HUN–DEN 1-3
2023. május 13., 15:20 NOR–KAZ 3-4 b.
2023. május 13., 19:20 GER–FIN 3-4
2023. május 13., 19:20 SVK–LAT 2-1
2023. május 14., 11:20 USA–HUN 7-1
2023. május 14., 11:20 SLO–CAN 2-5
2023. május 14., 15:20 FRA–DEN 3-4 h.
2023. május 14., 15:20 NOR–SUI 0-3
2023. május 14., 19:20 SWE–AUT 5-0
2023. május 14., 19:20 CZE–KAZ 5-1
2023. május 15., 15:20 GER–USA 2-3
2023. május 15., 15:20 SVK–CAN 1-2 b.
2023. május 15., 19:20 FIN–SWE 1-2 b.
2023. május 15., 19:20 CZE–LAT 3-4 h.
2023. május 16., 15:20 DEN–AUT 6-2
2023. május 16., 15:20 SLO–NOR 0-1
2023. május 16., 19:20 FRA–HUN 2-3 h.
2023. május 16., 19:20 SUI–KAZ 5-0
2023. május 17., 15:20 USA–AUT 4-1
2023. május 17., 15:20 LAT–NOR 2-1
2023. május 17., 19:20 FIN–FRA 5-3
2023. május 17., 19:20 CAN–KAZ 5-1
2023. május 18., 15:20 HUN–SWE 1-7
2023. május 18., 15:20 CZE–SLO 6-2
2023. május 18., 19:20 DEN–GER 4-6
2023. május 18., 19:20 SUI–SVK 4-2
2023. május 19., 15:20 HUN–FIN 1-7
2023. május 19., 15:20 LAT–SLO 3-2
2023. május 19., 19:20 AUT–GER 2-4
2023. május 19., 19:20 KAZ–SVK 4-3 b.
2023. május 20., 11:20 USA–DEN 3-0
2023. május 20., 11:20 NOR–CZE 0-2
2023. május 20., 15:20 AUT–FIN 1-3
2023. május 20., 15:20 CAN–SUI 2-3
2023. május 20., 19:20 SWE–FRA 4-0
2023. május 20., 19:20 KAZ–LAT 0-7
2023. május 21., 15:20 GER–HUN 7-2
2023. május 21., 15:20 SLO–SVK 0-1
2023. május 21., 19:20 USA–FRA 9-0
2023. május 21., 19:20 CZE–SUI 2-4
2023. május 22., 15:20 DEN–SWE 1-4
2023. május 22., 15:20 CAN–NOR 2-3 b.
2023. május 22., 19:20 AUT–HUN 4-3 b.
2023. május 22., 19:20 KAZ–SLO 4-3
2023. május 23., 11:20 GER–FRA 5-0
2023. május 23., 11:20 SVK–NOR 4-1
2023. május 23., 15:20 SWE–USA 3-4 h.
2023. május 23., 15:20 CAN–CZE 3-1
2023. május 23., 19:20 FIN–DEN 7-1
2023. május 23., 19:20 SUI–LAT 3-4 h.
2023. május 25., 15:20 USA–CZE
(negyeddöntő)
3-0
2023. május 25., 15:20 SUI–GER
(negyeddöntő)
Sport 2
2023. május 25., 19:20 CAN–FIN
(negyeddöntő)
Sport 2
2023. május 25., 19:20 SWE–LAT
(negyeddöntő)
2023. május 27., 13:20 elődöntő Sport 2
2023. május 27., 17:20 elődöntő Sport 2
2023. május 28., 14:20 bronzmérkőzés
2023. május 28., 19:20 döntő Sport 2

 

czeusa_qf_2023

fotó: IIHF

Cimkék: , ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
május 21., vasárnap
VB 15:20 GERHUN 7-2VÉGE
    • SPORT 1
VB 15:20 SLOSVK 0-1VÉGE
VB 19:20 CZESUI 2-4VÉGE
VB 19:20 USAFRA 9-0VÉGE
    • SPORT 2
május 22., hétfő
VB 15:20 CANNOR 2-3 BVÉGE
VB 15:20 DENSWE 1-4VÉGE
    • SPORT 1
VB 19:20 AUTHUN 4-3 BVÉGE
    • SPORT 1
VB 19:20 KAZSLO 4-3VÉGE
május 23., kedd
VB 11:20 GERFRA 5-0VÉGE
    • SPORT 2
VB 11:20 SVKNOR 4-1VÉGE
VB 15:20 CANCZE 3-1VÉGE
VB 15:20 SWEUSA 3-4 HVÉGE
    • SPORT 2
VB 19:20 FINDEN 7-1VÉGE
    • SPORT 2
VB 19:20 SUILAT 3-4 HVÉGE
május 25., csütörtök
VB 15:20 SUIGER 1-3VÉGE
    • SPORT 2
VB 15:20 USACZE 3-0VÉGE
    • SPORT 1
VB 19:20 CANFIN 4-1VÉGE
    • SPORT 2
VB 19:20 SWELAT 1-3VÉGE
május 27., szombat
VB 13:20 CANLAT 4-2VÉGE
    • SPORT 2
VB 17:20 USAGER 3-4 HVÉGE
    • SPORT 2
május 28., vasárnap
VB 14:20 USALAT 3-4 HVÉGE
VB 19:20 CANGER 5-2VÉGE
    • SPORT 2
Partnerünk
Archívum