Egy hónapja nem játszottam, kijöttem már, hátha leütközhetek valakit

   

Milan Lucic mindig Milan Lucic marad.

A keddi esti MVM Dome-os mérkőzésre készülő kanadai válogatott egyik legnagyobb sztárja a NHL-ben mára mutatóban megmaradt utolsó régi vágású nehézfiúk egyike. Budapesten sem hazudtolta meg önmagát: a Bostonnal Stanley Kupa-győztes, a Calgaryval idén a rájátszásról lemaradó 34 éves veterán kemény legény a juharleveles csapat hétfő délelőtti edzése után nyilatkozott néhány szót a magyar újságíróknak arról, hogy érzi magát a jégen. “Majdnem egy hónapja nem játszottam meccset, úgyhogy most csak úgy kikorcsolyáztam, hogy megmozgassam kicsit a lábaimat, szokjam a pályát és talán megpróbáljak leütközni valakit (nevet). Mint mondtam, most az a lényeg, hogy visszazökkenjek.” Az MVM Dome-ról annyit mondott, hogy nagyon szép, és izgatottan várja, hogy pályára léphessen benne, illetve szót ejtett a kanadai és a magyar csapatról is. “Együtt még nem játszottunk, de már volt három edzésünk, kedden pedig már jön a magyarok elleni meccs. Őszintén szólva nem igazán tudom, mit várjak, de azt igen, hogy jó lesz. Tudom, hogy a szurkolók nagyszerűek lesznek, sokan fognak kilátogatni, mi pedig készen fogunk állni. A magyar csapatról annyit tudok, hogy keményen dolgozik, az pedig nagy erősségük lehet, hogy az ő játékosaik jól ismerik egymást, valószínűleg többet játszottak együtt, mint mi, szóval szerintem ez lehet a legnagyobb előnyük.”

lucic hit

Cimkék: , , , ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
március 22., péntek
EL 17:30 BRAGYE 5-3VÉGE
EL 18:30 FTCSCC 2-4VÉGE
március 23., szombat
EL 14:05 FTCSCC 6-1VÉGE
    • M4 SPORT+
EL 17:30 BRAGYE 1-2VÉGE
március 24., vasárnap
AL 16:00 ASPLHL 5-2VÉGE
AL 18:30 ETOSZG 8-4VÉGE
március 26., kedd
EL 17:30 GYEBRA 0-2VÉGE
EL 17:30 SCCFTC 4-0VÉGE
március 27., szerda
EL 17:30 GYEBRA 4-1VÉGE
EL 17:30 SCCFTC 1-4VÉGE
március 29., péntek
EL 17:30 BRAGYE 
EL 18:30 FTCSCC 
március 30., szombat
AL 18:00 SZGETO 
AL 19:00 LHLFTC 
március 31., vasárnap
EL 17:30 GYEBRA 
EL 17:30 SCCFTC 
Partnerünk
Archívum