Korábbi NHL-vezetőedző a DVTK Jegesmedvéknél

 

Steve Kasper két évet töltött Boston kispadján, de a kínai jégkorong felfuttatásában is szerepet vállalt.

A DVTK Jegesmedvék bejelentették, a következő szezonban Steve Kasper lesz a csapat vezetőedzője. A 61 éves kanadai szakember játékosként jelentős NHL-karriert tudhat maga mögött, több mint egy évtized alatt 915 mérkőzést játszott a Bostonban, a Los Angelesben, a Philadelphiában és a Tampa Bayben, utóbbi együttesből 1993-ban vonult vissza. Az 1982-ben az NHL legjobb védekező csatárának megválasztott – azaz Selke Trorphy-elismeréssel jutalmazott – Kasper azonnal belevágott az edzősködésbe: előbb másodedző volt Bostonban, aztán az AHL-es csapatnál számoltak vele vezetőedzőként, aztán ugyanezt a feladatot megkapta 1995 és 1997 között az NHL-es Brunisnál is. Ezt követően játékosmegfigyelőként dolgozott, majd 2017-ben csatlakozott a kínai projekthez, ahol volt az U18-as válogatott szövetségi edzője, az orosz junorligás kínai együttest is irányította, valamint a KHL-es Kunlunnál is volt segédedző.

Láda Balázs általános igazgató a klubhonlapon elmondta: “Olyan vezetőedzőt kerestünk, aki rendszerben gondolkozik, minden részletre kiterjedően tudja irányítani a munkát, nyitott gondolkodású és partnerként kezeli a kollégáit. Steve Kasper megfelel ezeknek a kritériumoknak, a tárgyalások során éreztük, hogy motivált és szeretne maradandót alkotni a DVTK Jegesmedvéknél. Örülünk neki, hogy egy ilyen szakembert sikerült bevonni a magyar jégkorong közegébe. A jégkorong legmagasabb szintjein dolgozott, de nem csak emiatt esett rá a választásunk.”

stevekasper

Cimkék: , , ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
április 14., vasárnap
VB18 16:30 HUNDEN 1-4VÉGE
AL 18:30 ETOLHL 5-1VÉGE
április 15., hétfő
VB18 13:00 GERHUN 8-2VÉGE
április 17., szerda
VB18 13:00 AUTHUN 6-5 BVÉGE
április 18., csütörtök
VB18 13:00 HUNUKR 4-7VÉGE
április 19., péntek
VÁL 18:30 HUNNOR INFO
    • DUNA WORLD
április 20., szombat
VÁL 16:00 HUNNOR 
VB18 16:30 JPNHUN 
április 21., vasárnap
NVB 15:00 HUNKOR 
    • AMC MIKRO
április 22., hétfő
NVB 12:30 HUNNED 
    • SPORT 1
április 24., szerda
NVB 12:30 HUNNOR 
    • SPORT 2
április 26., péntek
NVB 20:25 HUNAUT 
    • AMC MIKRO
Partnerünk
Archívum