A Dallas és a Carolina is továbblépett

   

A Florida és a Colorado győzött és készülhet a mindent eldöntő hetedik mérkőzésre.

A Carolina a hosszabbításban győzni tudott 2-1-re New Yorkban és 4-2-es összesítéssel jutott a második fordulóba. A Hurricanes korán hátrányba került az USB Arenában és kereken negyven percig nem tudta ledolgozni a hátrányát. Ilja Szorokin ellenállását végül Sebastian Aho törte meg, ez pedig olyan lendületet adott a vendégeknek, hogy a harmadik harmadban és a hirtelen halálban leadott 22 kapura lövésükre csak hat válasz érkezett. A meccset és ezzel együtt a szériát, végül az addig fantasztikusan védő Szorokin hibája döntötte el, aki nullszögből védte be Paul Stastny lövését. A Carolina a második körben a Devils–Rangers párharc győztesével találkozik.

islanders hurricanes handshake_3

A Dallas gond nélkül győzött 4-1-re Minnesotában és a Carolinához hasonlóan 4-2-es összesítéssel húzta be a párharcot. A Stars esélyt sem adott a vendéglátójának: simán elhúzott 3-0-ra, miközben Jake Oettinger egészen az 53. percig hibátlanul védett és az előző mérkőzést is számolva összesen 113-ig. A háromgólos különbséget végül Max Domi állította be az utolsó percben egy üres kapus góllal. A Dallas ellenfele a következő körben a Colorado–Seattle párharc győztese lesz.

A Seattle és a Boston nem tudta lezárni a saját sorozatát, így készülhet a mindent eldöntő hetedik mérkőzésre. A Kraken hazai pályán fogadta a Coloradó és negyedóra után meg is szerezte a vezetést Vince Dunn révén. A kiesés szélére kerülő bajnokcsapata ezután rendezte sorait, átvette a kezdeményezést és a duplázó Artturi Lehkonen, valamint a meccs hátralévő idejében hibátlanul dolgozó és összesen 22 védésig jutó Alekszandar Georgijev vezetésével behúzta a meccset. Az ötödik mérkőzést eltiltás miatt kihagyó Cale Makar két gólpasszt adott és karrierje során már 49-nél jár, amivel megdöntötte Sandis Ozolins (47) hátvédekre vonatkozó klubrekordját. A története során először a playoffba bejutó Seattle az első hat találkozó mindegyikén szerzett gólt, ez korábban egyik franchise-nak sem sikerült az NHL történetében.

A Florida egy gólzáporos mérkőzésen győzött 7-5-re a Boston ellen és készülhet a párharcot lezáró hetedik ütközetre. A FLA Live Arenában óriási adok-kapok folyt a jégen: 5-5-ig háromszor szerzett vezetést a Panthers és kétszer a Bruins. A vendégeknél Tyler Bertuzzi és David Pastrnak duplája, valamint Brad Marchand négy gólpassza is kevésnek bizonyult, mert 5-5 után hat perccel a befejezés előtt negyedszer is előnybe került a Florida, a Bruins triója pedig ezúttal már tehetetlennek bizonyult. A hazaiak ezúttal már meg tudták tartani a minimális különbséget, sőt másodpercekkel a befejezés előtt Sam Reinhart révén a győzelmet is bebiztosították.

NHL, 2023. április 28.:

NY Islanders–Carolina 1-2 (a párharc végeredménye: 2-4)
G: Clutterbuck ill. Aho, Stastny

Florida–Boston 7-5 (a párharc állása: 3-3)
G: Reinhart, Tkachuk, (2), Barkov, Dalpe, Montour, Luostarinen ill. Bertuzzi (2), Pastrnak (2), DeBrusk

Minnesota–Dallas 1-4 (a párharc végeredménye: 2-4)
G: Gaudreau ill. Hintz, Johnston, Marchment, Domi

Seattle–Colorado 1-4 (a párharc állása: 3-3)
G: Dunn ill. Rantanen, Johnson, Lehkonen (2)

Sorsolás
Tabella
Kanadai táblázat

Cimkék:

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
április 14., vasárnap
VB18 16:30 HUNDEN 1-4VÉGE
AL 18:30 ETOLHL 5-1VÉGE
április 15., hétfő
VB18 13:00 GERHUN 8-2VÉGE
április 17., szerda
VB18 13:00 AUTHUN 6-5 BVÉGE
április 18., csütörtök
VB18 13:00 HUNUKR 4-7VÉGE
április 19., péntek
VÁL 18:30 HUNNOR ÉLŐ
    • DUNA WORLD
április 20., szombat
VÁL 16:00 HUNNOR 
VB18 16:30 JPNHUN 
április 21., vasárnap
NVB 15:00 HUNKOR 
    • AMC MIKRO
április 22., hétfő
NVB 12:30 HUNNED 
    • SPORT 1
április 24., szerda
NVB 12:30 HUNNOR 
    • SPORT 2
április 26., péntek
NVB 20:25 HUNAUT 
    • AMC MIKRO
Partnerünk
Archívum