Fővárosi csata lesz az U18-as aranyért

   

A Budapest JA a Vasast, az Újpesti JA a FEHA19-et búcsúztatta az elődöntőben.

A 3-3-as végeredményt hozó odavágót követően a Tüskecsarnokban dőlt el a Budapest JA–Vasas ifjúsági elődöntő. A találkozó egészen a 48. percig döntetlenre állt, ám akkor a BJA-s Kónya Máté megtörte a gólcsendet. A folytatásban Koncz Dominik és Dobos Boldizsár is betalált a házigazdák részéről, miközben Kiss Dániel 30 védéssel shutoutot ért el. A BJA 3-0-ra győzött és összesítésben 6-3-as gólaránnyal fináléba jutott.

Az Újpesti JA hamarabb lerendezte a lényegi kérdéseket a FEHA19 ellen. Mihály Jenő csapata már az első harmadban háromgólos előnyt épített ki Laskawy Ferenc góljával, valamint Szongoth Domán duplájával. A középső játékrészben Szongoth mesterhármasig jutott, majd Schubert Dániel szépítésére Alijevic válaszolt. A harmadik harmadban egy gólváltás történt: Polónyi, illetve Szöllősi talált be. Az ÚJA 6-2-es győzelmet aratott, összesítésben 8-3-mal kvalifikálta magát az ifjúsági döntőbe.

Az egyik fél második győzelméig tartó BJA–ÚJA finálé kedden kezdődik a Tüskecsarnokban, míg a FEHA19–Vasas bronzcsata ugyanaznap indul Székesfehérváron.

Cimkék: ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
május 22., hétfő
VB 15:20 CANNOR 2-3 BVÉGE
VB 15:20 DENSWE 1-4VÉGE
    • SPORT 1
VB 19:20 AUTHUN 4-3 BVÉGE
    • SPORT 1
VB 19:20 KAZSLO 4-3VÉGE
május 23., kedd
VB 11:20 GERFRA 5-0VÉGE
    • SPORT 2
VB 11:20 SVKNOR 4-1VÉGE
VB 15:20 CANCZE 3-1VÉGE
VB 15:20 SWEUSA 3-4 HVÉGE
    • SPORT 2
VB 19:20 FINDEN 7-1VÉGE
    • SPORT 2
VB 19:20 SUILAT 3-4 HVÉGE
május 25., csütörtök
VB 15:20 SUIGER 1-3VÉGE
    • SPORT 2
VB 15:20 USACZE 3-0VÉGE
    • SPORT 1
VB 19:20 CANFIN 4-1VÉGE
    • SPORT 2
VB 19:20 SWELAT 1-3VÉGE
május 27., szombat
VB 13:20 CANLAT 4-2VÉGE
    • SPORT 2
VB 17:20 USAGER 3-4 HVÉGE
    • SPORT 2
május 28., vasárnap
VB 14:20 USALAT 3-4 HVÉGE
VB 19:20 CANGER 5-2VÉGE
    • SPORT 2
Partnerünk
Archívum