Horváth Bencéék Hadobásékkal találkoznak a svéd rájátszásban

 

Csala Patrik és a Köln német junior döntős, a Kaufbeuren Rokaly Boldizsár Richárd győztes büntetője ellenére kiesett az elődöntőben. Heti utánpótlás-légióskörkép.

Svédország, J20 Nationell

Befejeződtek a svéd juniorbajnokság középszakasz-küzdelmei. A felsőházban az utolsó hétvégén a Växjö két vereséget szedett össze hazai pályán, előbb a Frölunda verte 3-0-ra, majd a Rögle 3-2-re. A második mérkőzésen Horváth Bence emberhátrányos gólt szerzett. A Växjö a felsőház negyedik helyén végzett.

Az alsóházban a Västeras 5-1-re nyert a MoDo otthonában, a találkozó első gólját Hadobás Zétény szerezte. Másnap a magyar bekk nélkül 4-1-re kikapott a Timra otthonában, Antek Tamás mindkét mérkőzésen cserekapus volt. A Västeras az alsóház második helyén zárt, a Växjö és a Västeras egymás ellen játszik a playoff nyolcaddöntőjében. A párharc az egyik fél második győzelméig tart.

Svédország, J18 Nationell

Az ifjúsági rájátszás első körében a Mora hazai pályán elveszítette az első mérkőzést a Växjö ellen, így idegenben nyernie kellett volna az életben maradásért. Nemes Mártonék nagyot küzdöttek esélyesebb ellenfelük otthonában, de végül 3-2-es vereséget szenvedtek, így 2-0-s összesítéssel búcsúztak a szezontól. A junior válogatott támadó az alapszakaszban 19 mérkőzésen 24, a középszakaszban 15 találkozón 11 pontot jegyzett Európa egyik legszínvonalasabb ifjúsági bajnokságában.

Vén Bendegúz újból szerepet kapott az ifjúságiak között. A Nacka az Almtuna ellen játszott a playoff első körében és maradt alul összesítésben 2-0-ra. Vén a második, 4-1-re elvesztett találkozón a negyedik sorban szerepelt.

Finnország, U18 SM-sarja

A felsőházi osztályozó csoportban a SaiPa/Ketterä 5-2-re verte az Ässätet, majd 5-1-re kikapott a K-Espoo együttesétől. Farkas Olivér játszott, pontot nem szerzett. Három fordulót követően a SaiPa a harmadik helyen áll.

Az alsóházi osztályozó csoportban a GRIFK 9-0-ra verte a RoKit, Pajor Balázs 1+1-gyel zárt. Két mérkőzést követően hibátlan a GrIFK a négycsapatos csoportban.

Németország, DNL U20

A Köln 2-0-s összesített előnnyel várta a Berlin elleni idegenbeli találkozókat. A harmadik mérkőzésen a Berlin még életben tudott maradni, Csala Patrikék 6-2-es vereséget szenvedtek, kapusunk öt gólt kapott. Másnap a Köln Csala nélkül 2-1-re győzni tudott és 3-1-es összesítéssel döntőbe jutott.

A másik elődöntőben a Kaufbeuren 1-1-es állásról folytatta a Mannheim ellen. A harmadik mérkőzést büntetőkkel 3-2-re behúzta a Kaufbeuren, Rokaly Boldizsár Richárd lőtte csapata első gólját, majd a 2-2-es rendes játékidő és a 10 perces hosszabbítást követően csapata az ő büntetőjével húzta be a második győzelmet. A negyedik mérkőzésen a Mannheim 2-1-re nyert és kiegyenlítette a párharcot, majd a mindent eldöntő ötödik mérkőzésen 3-0-ra lenullázta a Kaufbeurent. Farkas Bence a negyedik mérkőzésen gólpasszos volt. Rokaly Boldizsár az alapszakaszban 29 mérkőzésen 21 pontot termelt, a rájátszásban három góllal és egy gólpasszal toldotta meg teljesítményét.

A Köln–Mannheim bajnoki döntő szombaton kezdődik.

Egyesült Államok, NAHL

Az Odessa Jackalopes előbb 5-1-re kikapott a Corpustól, majd büntetőlövéseket követően 6-5-re legyőzte ellenfelét. Orosz Gergely mindkét találkozón 87%-kal védett, a büntetőknél négyből hármat megfogott. Keresztes Levente pont nélkül maradt a legutóbbi két bajnokin: a New Jersey Titans előbb 3-0-ra verte a Northeast Generelast, majd ugyanilyen arányban kikapott tőle.

Egyesült Államok, NCDC

Kocsis Botondnak és a Rockets HC-nek is véget ért az idénye, miután előbb 8-4-re, majd 2-1-re kikaptak a PAL Junior ellen, és így búcsúztak a rájátszástól. Kocsis 39 alapszakasz-mérkőzésen 6+7 ponttal zárt.

GMHL

A Bradford Rattlers összesítésben 3-1-re vezet a Ville-Marie ellen. A harmadik mérkőzésen Balázs Olivér nem kapott szerepet. A negyedik, 4-3-ra elveszített összecsapáson Balázs 88%-kal teljesített.

vasteras

Fotó: Västeras

Cimkék: ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
április 14., vasárnap
VB18 16:30 HUNDEN 1-4VÉGE
AL 18:30 ETOLHL 5-1VÉGE
április 15., hétfő
VB18 13:00 GERHUN 8-2VÉGE
április 17., szerda
VB18 13:00 AUTHUN 6-5 BVÉGE
április 18., csütörtök
VB18 13:00 HUNUKR 4-7VÉGE
április 19., péntek
VÁL 18:30 HUNNOR INFO
    • DUNA WORLD
április 20., szombat
VÁL 16:00 HUNNOR 
VB18 16:30 JPNHUN 
április 21., vasárnap
NVB 15:00 HUNKOR 
    • AMC MIKRO
április 22., hétfő
NVB 12:30 HUNNED 
    • SPORT 1
április 24., szerda
NVB 12:30 HUNNOR 
    • SPORT 2
április 26., péntek
NVB 20:25 HUNAUT 
    • AMC MIKRO
Partnerünk
Archívum