Elvette a FEHA a DVTK pályaelőnyét

 

Vaszjunyin Artyom együttese idegenben húzta be az U21-es finálé első mérkőzését, a miskolciak hétfőn már vissza is vághatnak.

Az Erste ligás játékosokkal teletűzdelt FEHA19 nyerte az U21-es döntő első felvonását Miskolcon. Az első harmadban Farkas László találatával megszerezte a vezetést a fehérvári gárda, a 31. percben Illés Márton emberelőnyből egyenlített. A második harmad hajrájában Jábor Bendegúz újfent a vendégeket juttatta előnyhöz, majd az 57. percben Dézsi Barnabás megduplázta a fórt. A végjátékban Hegedüs kapus lekorcsolyázott, Alapi Márton üres kapura állította be a 4-1-es végeredményt. A vendégek kapujában Remete Gergő 96,4%-kal vezette győzelemre csapatát, a mérkőzésen egyik játékos sem szerzett egy pontnál többet.

A bronzcsata első összecsapását a Budapest JA minden harmadot megnyerve 4-0-ás végeredménnyel húzta be a Vasas ellen. A fővárosiak gólszerzői Simic, Vadócz Bendegúz, Fingust és Molnár Zétény voltak. Straubinger Zoltán 29 védéssel ért el shutoutot.

Az egyik fél negyedik győzeleméig tartó párharcok hétfő este folytatódnak, a finálét az alábbi streamen lehet nézni 19 órától.

dvtk feha19

Fotó: Nagy Gábor Sándor / DVTK

Cimkék: ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
május 22., hétfő
VB 15:20 CANNOR 2-3 BVÉGE
VB 15:20 DENSWE 1-4VÉGE
    • SPORT 1
VB 19:20 AUTHUN 4-3 BVÉGE
    • SPORT 1
VB 19:20 KAZSLO 4-3VÉGE
május 23., kedd
VB 11:20 GERFRA 5-0VÉGE
    • SPORT 2
VB 11:20 SVKNOR 4-1VÉGE
VB 15:20 CANCZE 3-1VÉGE
VB 15:20 SWEUSA 3-4 HVÉGE
    • SPORT 2
VB 19:20 FINDEN 7-1VÉGE
    • SPORT 2
VB 19:20 SUILAT 3-4 HVÉGE
május 25., csütörtök
VB 15:20 SUIGER 1-3VÉGE
    • SPORT 2
VB 15:20 USACZE 3-0VÉGE
    • SPORT 1
VB 19:20 CANFIN 4-1VÉGE
    • SPORT 2
VB 19:20 SWELAT 1-3VÉGE
május 27., szombat
VB 13:20 CANLAT 4-2VÉGE
    • SPORT 2
VB 17:20 USAGER 3-4 HVÉGE
    • SPORT 2
május 28., vasárnap
VB 14:20 USALAT 3-4 HVÉGE
VB 19:20 CANGER 5-2VÉGE
    • SPORT 2
Partnerünk
Archívum