Csala-shutouttal német junior döntő küszöbén a Köln

 

Több utánpótlás-légiósunknak befejeződött az idénye, Hadobás gólt szerzett a svéd U20-ban. Heti utánpótlás-légióskörkép.

Finnország, U18 SM-sarja

A SaiPa/Ketterä Farkas Olivérrel soraiban hazai pályán 3-1-re kikapott a K-Espoo-tól, légiósunk nem szerzett pontot. Másnap a SaiPa a JYP második csapatától is vereséget szenvedett, Farkas ekkor nem játszott. A SaiPa az alsóház negyedik helyén végzett. A felsőház utolsó két helyezettje, a tizenegyedik Ilves és a tizenkettedik Jukurit egy oda-visszakört játszik az alsóház legjobb négy csapatával. A hat csapatos csoportból az első két helyezett a felsőházból kezdi meg a jövő évi szezont, míg a többi négy marad az alsóházban. Az első mérkőzésen a SaiPa/Ketterä büntetőkkel 3-2-re győzni tudott a Jukurit otthonában, Farkas Olivér szerezte csapata első találatát.

A TuTo hazai pályán hosszabbítást követően 2-1-re a Sportot, Antonijevic gólpasszt adott, Zimányi Dániel és Schwartz Gergő nem szerzett pontot. Másnap a TuTo a K-Vantaa otthonában szenvedett 2-1-es vereséget, Schwartz gólpasszt adott, Pásztor Viktor 92,6%-kal védett. A TuTo a tizenkét csapatos alsóház kilencedik helyén végzett, így befejeződött számára az idény. Zimányi és Schwartz  14-14, Antonijevic 12 pontot szerzett az évad során, míg Pásztor 91,3%-os teljesítményt tett a jégre.

Az alsóház záró fordulójában a GrIFK 11-4-re kikapott az Ässät vendégeként, Pajor Balázs csapata harmadik gólját szerezte. A GrIFK az alsóház utolsó előtti helyén zárt, így az utolsó Hermesszel egyetemben a másodosztály két legjobb csapatával kell osztályozón kell megküzdeni alsóházi tagságáért.

Svédország, J20 Nationell

A felsőházban a Växjö büntetőlövéseket követően 3-2-re alulmaradt a HV71 otthonában, majd hosszabbításban 4-3-ra legyőzte a Luleát, végül 3-2-es vereséget szenvedett a Skelleftea vendégeként. Horváth Bence mindhárom találkozón játszott, pontot nem szerzett. A Växjö két fordulóval az alapszakasz vége előtt második a tabellán.

Az alsóházban a Västeras előbb hazai pályán 5-2-re verte a Byrnäst, majd 4-2-re az Almtunát is. Antek Tamás mindkét mérkőzésen cserekapus volt, Hadobás Zétény felnőtt kötelezettségei miatt csak a második mérkőzésen szerepelt, a végeredményt ő állította be üres kapura. A Västeras harmadik, rájátszást jelentő helyen áll.

Svédország, J18 Nationell

A Mora büntetőlövéseket követően 4-3-ra kikapott a Malmö Redhawks ellen, majd a záró fordulóban 5-2-re legyőzte a Röglét. Nemes Márton az első mérkőzésen 1+1 pontot szerzett. A Mora a déli csoport utolsó, tizedik helyén végzett és playoff-kvalifikációt vív a a hetedik Växjö ellen. Az egyik fél második győzelméig tartó párharcban a Växjö 1-0-ra vezet, miután a Mora pályáján 4-0-s győzelmet aratott.

Németország, DNL U20

A Köln egy lépésre került a finálétól, miután összesítésben 2-0-ra vezet az Eisbären Berlin ellen. Csala Patrikék előbb 7-1-re, majd 4-0-ra múlták felül ellenfelüket, légiós kapusunk előbb 94,4%-kal védett, majd 23 védéssel ért el shutoutot.

A másik elődöntőben a Kaufbeuren elvette a Mannheim pályaelőnyét. A két magyar hokist is foglalkoztató Kaufbeuren előbb 3-1-re tudott nyerni idegenben, majd másnap 5-2-es vereséget szenvedett. Farkas Bence mindkettő, Rokaly Boldizsár Richárd az első mérkőzésen játszott, pontot nem szereztek.

Egyesült Államok, NAHL

Az Odessa Jackalopes előbb 5-2-re, majd 3-1-re kikapott az El Paso Rhinos ellen, Orosz Gergely 85,7, valamint 93,3%-kal védett. Keresztes Levente nem szerzett pontot a New Jersey Titans mezében: előbb 3-2-re verték a Marylandet, majd 4-3-ra alulmaradtak ellenük.

Egyesült Államok, NCDC

A Rockets HC három mérkőzésen 6 pontot gyűjtött a Utica Comets ellen, és így a déli divízió harmadik helyén zárt: Kocsis Botond egy góllal segítette csapatát az elmúlt játékhéten, a rájátszásban a PAL Juniors ellen játszhatnak majd. A Connecticut Jr Rangers 4-1-re kikapott a Jersey Hitmantől, majd hiába duplázott Tóth Tamás, büntetőkkel 3-2-re a Mercer Chiefs ellen is vereséget szenvedtek, így csak az ötödik helyen végeztek és nem jutottak be a playoffba. Banga Nándor kilenc ponttal zárta a szezont, míg Tóth Tamás 40-ig jutott.

Egyesült Államok, USPHL Premier

A Carolina Jr Hurricans összesítésben 2-1-re alulmaradt a Charlotte Rush ellen, így a divízió-elődöntőben búcsúzott a további küzdelmektől. Kaibás Kornél az elődöntőben egy gólpasszt jegyzett, a szezon során 35 alapszakasz mérkőzésen 26-ig jutott. Chmelik Levente a rájátszásban nem kapott szerepet, az idény folyamán 92%-kal dolgozott.

Egyesült Államok, USPHL Elite

A Potomac Patriots 2-0-ás összesítéssel búcsúzott a Charlotte Rush ellen a divízió elődöntőben: Csémi Dávid egy gólpasszt osztott ki, Varga Zaránd pont nélkül maradt. A magyar játékosoknak így véget ért az idei évük: Varga 60 (az egész ligát figyelembe véve a 10. legtöbb), Csémi 56 alapszakaszponttal fejezte be az idényt.

Kanada, GMHL

Balázs Olivérrel a kapuban a harmadik mérkőzését is megnyerte a Bradford a Temiscaming ellen: a magyar kapus 89%-os védési hatékonysággal hosszabbítást követően 5-4-es győzelemre vezette csapatát. A következő körben már összesítésben 2-0-ra vezet a Bradford, miután Balázs 96,1%-os teljesítményének is köszönhetően 3-2-re legyőzte a Ville-Marie-t, majd egy gólzáporos túlórás meccsen 8-7-tel ismét jobbnak bizonyultak. A divíziódöntő az egyik fél negyedik győzelméig tart.

Cimkék: ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
április 14., vasárnap
VB18 16:30 HUNDEN 1-4VÉGE
AL 18:30 ETOLHL 5-1VÉGE
április 15., hétfő
VB18 13:00 GERHUN 8-2VÉGE
április 17., szerda
VB18 13:00 AUTHUN 6-5 BVÉGE
április 18., csütörtök
VB18 13:00 HUNUKR 4-7VÉGE
április 19., péntek
VÁL 18:30 HUNNOR 2-1VÉGE
    • DUNA WORLD
április 20., szombat
VÁL 16:00 HUNNOR 
VB18 16:30 JPNHUN 
április 21., vasárnap
NVB 15:00 HUNKOR 
    • AMC MIKRO
április 22., hétfő
NVB 12:30 HUNNED 
    • SPORT 1
április 24., szerda
NVB 12:30 HUNNOR 
    • SPORT 2
április 26., péntek
NVB 20:25 HUNAUT 
    • AMC MIKRO
április 27., szombat
NVB 16:00 HUNFRA 
    • AMC MIKRO
Partnerünk
Archívum