A döntőbe jutásért lép jégre az FTC-Telekom

   

A zöld-fehéreknek a finálé elérése mellett a harmincadik magyar bajnoki cím megszerzése a cél a Tüskecsarnokban.

Hétfőn fél héttől rendezik az Erste Liga-elődöntő magyarországi párharcának hatodik mérkőzését. Az eddigi öt mérkőzés egyaránt a vendégek győzelmét hozta, ami azt jelenti, hogy az FTC-Telekom két meccs után 2-0-ra vezetett, a BJAHC két sikerrel egyenlített korábbi otthonában, a Tüskecsarnokban, majd a Vasas Jégcentrumba visszatérve a Fradi újra elvette az alapszakaszgyőztes pályaelőnyét. Az elődöntő eddigi öt összecsapásán kivétel nélkül Schlekmann Márkék lőttek többet kapura, mégis hátrányban vannak, ez két dolgot jelent: a ferencvárosiaknak jobb a helyzetkihasználásuk és a kapusteljesítményük, ez számokban kifejezve 9,16%-os lövési hatékonyságot jelent – ugyanez a mutató a BJAHC-nál az 5%-ot sem éri el. Kangyal Balázs csapata a 18 emberelőnyéből négyet kihasznált, míg Fodor Szabolcs együttese 12 létszámfölényből kétszer volt eredményes. Ha az FTC-Telekom győztesen hagyja el a jeget, nemcsak az Erste Liga-döntőt éri el, hanem a harmincadik magyar bajnoki címét is begyűjti, aminek köszönhetően már három csillaggal a mezükön jégkorongozhatnának. A Fradi meccselőzetese is erre a tényre épít, míg a BJAHC-nál az eddig megszerzett tapasztalatok fontosságának felhasználást emelték ki.

A 18:30-kor kezdődő FTC-Telekom–BJAHC mérkőzést az m4sport.hu közvetíti élőben.

ftcbja_230308_OZSE8069

fotó: FTC-Telekom

FTC-Telekom–BJAHC 0-3

   

A BJA két hatalmas egyéni hibát kihasználva nyerte a hatodik meccset a Tüskében, ezzel folytatódott a sorminta, ismét a vendégcsapat nyert a párharcban: Galoha duplája és Molnár emberhátrányos találata egyenlítést ért a BJA-nak, így 7. meccsen dől el a döntőbe jutás kérdése.

A Káposztásmegyeren aratott ferencvárosi siker után, a párharcban maradásért lépett jégre a Budapest Jégkorong Akadémia a Tüskecsarnokban. Jobban kezdett a hazai csapat, sorban érkeztek a veszélyes lövések. A 3. percben Kulmala csent korongot Djumictól, ám nem tudta kihasználni az esélyt. Elsőként Galoha jutott a kiállítás sorsára testre lökésért, de az első Fradi előnyből vendég gól született: Molnár Bálint piszkált bele a zöld-fehérek támadásába, majd Ritter szenzációs passzából ziccerben találta magát, amit kíméletlenül kihasznált a 11. percben (0-1). Később mindkét csapat előtt adódtak lehetőségek, Betterdige vagy éppen Galoha révén. A harmad utolsó percében újabb elképesztő hibát büntetett meg a BJA: Seregély hozta rossz passzával kihagyhatatlan helyzetbe Galohát, aki ötödik gólját szerezte a párharcban, a hosszúba tüzelve (0-2). Két komoly Fradi hiba, két BJA-gól: 2-0-s vendég előny.

A 24. percben Galántai ült le a büntetőpadra. Az emberelőnyben Galoha bombája után Szitának sikerült majdnem kapuba kotorni a korongot. Egyre veszélyesebben játszott a Fradi, de Farkas és Nagy Gergő ziccerét is megfogta Kornakker. A 32. percben Arany hozta a frászt a hazai drukkerekre, miután korongot veszített ketrece mögött, de Ritter nem tudta kapuba ügyeskedni a pakkot. Culigin két perce alatt valóságos sortüzet vészelt át a BJA: Nagy Gergő tiszta helyzetben mellé-fölé lőtt, Hrbal bődületesen nagy lökete a vason csattant. A harmad utolsó percében Garát és Sointu a páros kiállítás sorsára jutott, Nagy pedig harmadik ziccerét puskázta el. Bár érett a Fradi-gól, maradt a 0-2.

Stabilan védekezett a BJA, mindenhova oda értek saját kapujuk előtt. A 48.percben Nagy Gergő próbálkozott, ismételni viszont már nem tudott, Nagy Krisztián buktatta két perces büntetésért cserébe. Nem tudott gólt szerezni a hazai gárda. Forrósodott a hangulat, Sointu és Szita bunyója következtében páros kiállítást ítéltek a bírók, később Nagy Gergő is kiült, de nem esett gól. Az 58. percben Sailio buktatta Djumicot, aki eltarolta Aranyt, büntetést a finn kapott. Egy tömegjelenet után Arany korcsolyázott le a jégről emberhátrányban mindent egy lapra tett fel a Fradi. Végül Szabó szerzett korongjából Galoha lezárta a mérkőzést saját maga második, csapat harmadik gólját ütve (0-3).

Nagy győzelmével életben maradt a BJA, a párharc hetedik, mindent eldöntő mérkőzése pedig pénteken, Káposztásmegyeren lesz.

20230313_FTC-BJAHC_07-tum

Valami megfordult itt az emberhátránynál

   

Értékelések a BJA–FTC elődöntő hatodik felvonása után.

Fodor Szabolcs, vezetőedző, FTC-Telekom: „Ötven percig jól játszottunk. Az a tíz perc, az hiányzott az első harmadnak a második felében, ahol egy kicsit összeomlottunk, kicsit fejetlenek voltunk, és ajándékoztunk két gólt az ellenfélnek. De utána le a kalappal a srácok előtt, ahogy küzdöttek. Mentünk előre. Sajnos ez egy ilyen nap volt, hogy a gól nem jött össze, de az ötven percet nagyon keményen végigdolgoztuk. Meg kell oldani, hogy pénteken hatvan percig dolgozzunk ilyen keményen.”

Marton Tibor, másodedző, BJA HC: „Alapvetően mind a két csapat keményen dolgozik, a Ferencváros szerintem extrán keményen. Idáig az volt a forgatókönyv, hogy szerintem mi jobban kezdtünk, attól függetlenül, hogy nyertünk, most ők kezdtek jobban, és mi egy picit beragadtunk az öltözőben. Én azt gondolom, hogy a mérkőzés első felében nekik volt több sanszuk, de ha az összes meccset nézem, akkor nekünk. Valami megfordult itt az emberhátránynál, ugye bement egy speciális egység, akik ráadásul a negyedik sorból voltak, ők kidolgoztak egy nagyon szép akciót, és utána meg tényleg jól tudtuk menedzselni a meccset. Nagyon kemény és kiélezett csata volt, nüanszok döntöttek.”

Erste Liga, Tüskecsarnok, 1612 néző. Játékvezetők: Soós, Soós, Muzsik, Kis-király.
Arany: 93,1% (Földes)
K
Kornakker: 100% (Farkas R.)
Marva, Hrabal, Nagy G., Kulmala, Turbucz
1
Szabó, Pozsgai, Galoha, Culigin, Djumic
Mesikammen, Boros, Sailio, Sointu, Betteridge
2
Vorobjov, Garát, Elo, Viikilä, Schlekmann
Karmeniemi, Seregély, Farkas L. S., Bán, Tóth Gergő
3
Gőz, Uimonen, Nagy Krisztián, Szita, Tóth R.
Kozma, Kucsma, Tóth A., Kreisz, Galántai
4
Dóczi, Varga, Ritter, Ravasz, Molnár
Fodor Szabolcs, Hennelly Yul
E
Kangyal Balázs, Marton Tibor
Gólok Idő Csapat Típus Gól Passz Passz
0-1 10:50 BJA SH Molnár Ritter
0-2 19:09 BJA Galoha
0-3 59:35 BJA EN Galoha Szabó
43 Kapura lövések száma 29
10 Kiállításpercek 10

Molnár a kapuvas mellé verte be emberhátrányban

 

A hétfői FTC-Telekom–BJAHC meccs videó-összefoglalója.

Cimkék: , ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
április 14., vasárnap
VB18 16:30 HUNDEN 1-4VÉGE
AL 18:30 ETOLHL 5-1VÉGE
április 15., hétfő
VB18 13:00 GERHUN 8-2VÉGE
április 17., szerda
VB18 13:00 AUTHUN 6-5 BVÉGE
április 18., csütörtök
VB18 13:00 HUNUKR 4-7VÉGE
április 19., péntek
VÁL 18:30 HUNNOR INFO
    • DUNA WORLD
április 20., szombat
VÁL 16:00 HUNNOR 
VB18 16:30 JPNHUN 
április 21., vasárnap
NVB 15:00 HUNKOR 
    • AMC MIKRO
április 22., hétfő
NVB 12:30 HUNNED 
    • SPORT 1
április 24., szerda
NVB 12:30 HUNNOR 
    • SPORT 2
április 26., péntek
NVB 20:25 HUNAUT 
    • AMC MIKRO
Partnerünk
Archívum