A söprés elkerüléséért lép jégre a Fehérvár

   

Ha nem is reménytelen, de egyre nehezebb a helyzete Kevin Constantine együttesének a negyeddöntő keddi, negyedik összecsapása előtt.

Kedd este 19:15-től hazai jégen vívja az ICEHL-negyeddöntő negyedik mérkőzését a Hydro Fehérvár AV19, amely koránt sincs irigyelnivaló helyzetben. Már a legutóbbi, két nappal ezelőtti beharangozónkat is úgy vezettük fel, hogy még foghíjasabban kellene még nagyobb bravúr a Volántól a címvédő Red Bull Salzburg ellenében – azóta pedig csak még tovább romlott a helyzet. A Volán a végül hősies küzdelemben, túlórában 2-1-re elbukott harmadik összecsapás során újabb embereit veszítette el, ráadásul az eleve nagyon foghíjas védelemből, Vokla és Csollák személyében. Kevin Constantine már a meccs utáni értékelésében is utalt rá, hogy a mérkőzés végére össz-vissz négy hátvédje maradt, s hogy sajnálja játékosait, mert a meccsről meccsre kényszerűen változó sorokkal is keményen harcolnak, valahogy mégsem koronázza siker erőfeszítéseiket, lévén a salzburgiak egy-egy gólokkal már-már sorsszerűen mindig jobbnak bizonyulnak a végelszámolásnál. Szeretnénk hinni, hogy Gary Lineker legendás németes futballközhelyét nem kell úgy átfordítanunk magyar hokinyelvre, miszerint a jégkorong az a játék, amit négy sorral játszanak, és a végén mindig a Salzburg nyer, de lassan tényleg kezd végtelenül demoralizálóvá válni a Red Bull Volánnal szembeni tendenciája. A magyar csapathoz mindennek a tetejébe a lehető legrosszabbkor kopogtatott be az influenzajárvány és a sérüléshullám, a negyeddöntő negyedik meccse előtt ugyanis még többek játéka kérdésessé vált, így ha legutóbb azt írtuk, hétmérföldes bravúr kellene, hogy a székesfehérváriak ilyen körülmények között meccset fogjanak a bivalyerős bajnok ellen (ami végül így is majdnem összejött), akkor most már nem is nagyon tudjuk, mit írjunk. Főleg a magyar szempontból ismét szívfacsaróan alakuló végjáték után: az is rendkívül demoralizáló ugyanis, hogy ha a csapat kőkemény munkával és hatalmas szívvel játszva megérdemelten ki is kaparja a vezető gólt az 52. percben, a Salzburg akkor is képes vesztett helyzetből kiegyenlíteni a véghajrában egy számukra szerencsésen pattanó koronggal, majd a ráadásból is jobban kijönni. Mást nem tudunk mondani, minthogy a világ igazságtalansága lenne, ha a tavalyi döntő után most a negyeddöntőt is söpréssel veszítené el a Fehérvár, de a realitások talaján maradva és a jelen körülményeket elnézve sajnos van rá esély – mégis nagyon szép tett volna, ha az ezer sebből vérző magyar együttes el tudná ezt kerülni, és nem a kedd esti hazai összecsapás lenne az idei utolsó bajnokija.

A mérkőzés ezúttal is követhető a ligatévén 19:15-ös kezdéssel.

PH-RBSALZBURG-rrepvs

fotó: Gepa/Red Bull

Cimkék: , ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
május 21., vasárnap
VB 15:20 GERHUN 7-2VÉGE
    • SPORT 1
VB 15:20 SLOSVK 0-1VÉGE
VB 19:20 CZESUI 2-4VÉGE
VB 19:20 USAFRA 9-0VÉGE
    • SPORT 2
május 22., hétfő
VB 15:20 CANNOR 2-3 BVÉGE
VB 15:20 DENSWE 1-4VÉGE
    • SPORT 1
VB 19:20 AUTHUN 4-3 BVÉGE
    • SPORT 1
VB 19:20 KAZSLO 4-3VÉGE
május 23., kedd
VB 11:20 GERFRA 5-0VÉGE
    • SPORT 2
VB 11:20 SVKNOR 4-1VÉGE
VB 15:20 CANCZE 3-1VÉGE
VB 15:20 SWEUSA 3-4 HVÉGE
    • SPORT 2
VB 19:20 FINDEN 7-1VÉGE
    • SPORT 2
VB 19:20 SUILAT 3-4 HVÉGE
május 25., csütörtök
VB 15:20 SUIGER 1-3VÉGE
    • SPORT 2
VB 15:20 USACZE 3-0VÉGE
    • SPORT 1
VB 19:20 CANFIN 4-1VÉGE
    • SPORT 2
VB 19:20 SWELAT 1-3VÉGE
május 27., szombat
VB 13:20 CANLAT 4-2VÉGE
    • SPORT 2
VB 17:20 USAGER 3-4 HVÉGE
    • SPORT 2
május 28., vasárnap
VB 14:20 USALAT 3-4 HVÉGE
VB 19:20 CANGER 5-2VÉGE
    • SPORT 2
Partnerünk
Archívum