Budapesten lesz az EWHL négyes döntője

 

Először kapott ki a HKB, de így is megnyerte az alapszakaszt. Hétvégén rendezik a negyeddöntőt.

EWHL

Egyedül a MAC Budapest nyert a magyar csapatok közül az alapszakasz utolsó körében. A Kisstadionban 2-0-ra is vezetett a Neuberg a második harmadban, de innen fordított a MAC. Olivia Atkinson szépített, aztán emberelőnyben Báhiczki-Tóth Boglárka egyenlített az 51. percben. A hajrát is megnyomta a magyar együttes, és Bieke Van Nes, majd Rónai Alexandra góljával átvette a vezetést. Az osztrákok az utolsó percben egy gólt ledolgoztak, de 4-3-ra a MAC nyert.

A címvédő Hokiklub Budapest az SKP Bratislavát fogadta a Tüskesátorban. A szlovák vendégek itt is kétgólos előnyre tettek szert, de Lindsey Donovan és Faggyas Lilla találatával sikerült egyenlíteni a meccs feléhez érve. Az újabb pozsonyi gólra is érkezett HKB-s válasz, Madeline Leidt révén. Az utolsó percek sok izgalmat tartogattak. Mindkét csapat megfogyatkozott, és négy a négy ellen az SKP szerzett újabb gólokat, 39 másodpercen belül kettőt. A címvédő emberelőnybe került, és a kapuslehozatallal is megpróbálkozott, hat a négy ellen pedig be is talált, ám egyenlítenie nem sikerült – 5-4 lett a vége. Ez volt a HKB első veresége a szezonban.

A BJA az Ajszulu Almati ellen zárta az alapszakaszt. A helyzetek alapján kiegyenlített volt a meccs, de a kazah csapat 3-0-ra győzött.

Az alapszakaszt a HKB nyerte az SKP előtt két ponttal, a MAC lett a harmadik, a BJA a negyedik. A negyeddöntőben a HKB a Bolzanóval, a MAC a Kärnten Lakersszel, a BJA az Almatival találkozik, a kétmeccses párharcokat március 18-19-án rendezik. A négyes döntő március 25-26-án lesz a Tüskesátorban.

DEBL

Az osztrák ligában kialakult a rájátszás párosítása. A negyeddöntőben a HKB II-es csapata a MAC Marilynnel találkozik, míg az FTC a Slovenia Select ellen játszik majd.

U25

Kedden kezdődik a döntő az A osztályban, itt is a HKB és a MAC Marilyn csap össze, a bronzért pedig az FTC és az ACS Fox meccsel. A B osztályban a Rampage 4-2-re nyert Debrecenben, ezzel 2-0-ra nyerte a párharcot, és bejutott a fináléba. A másik ágon az FTC büntetőkkel verte 1-0-ra a Hatvant a második meccsen, ezzel egyenlített, a mindent eldöntő harmadik találkozó kedden este lesz.

kmh_se

Fotó: HKB

Cimkék: , , , , , ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
május 21., vasárnap
VB 15:20 GERHUN 7-2VÉGE
    • SPORT 1
VB 15:20 SLOSVK 0-1VÉGE
VB 19:20 CZESUI 2-4VÉGE
VB 19:20 USAFRA 9-0VÉGE
    • SPORT 2
május 22., hétfő
VB 15:20 CANNOR 2-3 BVÉGE
VB 15:20 DENSWE 1-4VÉGE
    • SPORT 1
VB 19:20 AUTHUN 4-3 BVÉGE
    • SPORT 1
VB 19:20 KAZSLO 4-3VÉGE
május 23., kedd
VB 11:20 GERFRA 5-0VÉGE
    • SPORT 2
VB 11:20 SVKNOR 4-1VÉGE
VB 15:20 CANCZE 3-1VÉGE
VB 15:20 SWEUSA 3-4 HVÉGE
    • SPORT 2
VB 19:20 FINDEN 7-1VÉGE
    • SPORT 2
VB 19:20 SUILAT 3-4 HVÉGE
május 25., csütörtök
VB 15:20 SUIGER 1-3VÉGE
    • SPORT 2
VB 15:20 USACZE 3-0VÉGE
    • SPORT 1
VB 19:20 CANFIN 4-1VÉGE
    • SPORT 2
VB 19:20 SWELAT 1-3VÉGE
május 27., szombat
VB 13:20 CANLAT 4-2VÉGE
    • SPORT 2
VB 17:20 USAGER 3-4 HVÉGE
    • SPORT 2
május 28., vasárnap
VB 14:20 USALAT 3-4 HVÉGE
VB 19:20 CANGER 5-2VÉGE
    • SPORT 2
Partnerünk
Archívum