Red Bull Salzburg–Hydro Fehérvár AV19 2-1

   

A magyar ICEHL-csapat remek második negyven percet produkálva az 56. minutumig vezetett a címvédő otthonában, végül egy emberelőnyös találattal maradt alul a túlórában.

Volt változás bőven a Hydro Fehérvár AV19 keretében a két nappal korábbi kezdőt illetően. Sajnos bebizonyosodott, hogy a pénteki második mérkőzésen megsérülő Stipsicz, Magosi duóra többhetes kihagyás vár, így az ő klubidényük valószínűleg véget ért. Mellettük a maródiak listájára friss feliratkozó volt a betegség miatt kieső Erdély Csanád és Németh Kristóf is, előbbi helyét az előző meccset még kényszervédőként kezdő Vértes vette át az első sor szélén. A pro-oldalon Alex Petan visszatérését jegyezhettük fel (a házi pontkirály Leclerc-rel és Bartalissal vitte a harmadik ötöst), Csollák a negyeddöntőben először kapott szerepet, Nilsson oldalán a második bekkpárban, míg a negyedik sort a két Ambrus mellett Mihály Ákos és Rétfalvi alkotta. A kapukban ezúttal is Roy és Tolvanen kezdett.

Az első nagyobb lehetőség Sarauer nevéhez fűződött az első percben, a Volán csatára jó helyzetből durrantott mellé egy lendületes ellentámadás végén. A csapatok ezután átköltöztek a fehérvári harmadba, kicsivel több mint három perc elteltével Huber cselezte be magát a kapu elé, s szerzett kis híján álomgólt, de Roy-t már nem tudta átverni. Az első salzburgi emberelőnyre alig öt percet kellett várni, a kisbüntetés első percének jelentős hazai nyomása után a második már osztrák felállás nélkül pergett le. A forgatókönyv jobbára a vártnak megfelelően alakult, a Salzburg játszott fölényben, ám a nyitó harmad fennmaradó része jórészt mezőnyjátékkal telt le. Öttel az első szünet előtt MacWilliam érdekesen flegma hátsó megoldása nyomán hördült fel a közönség, saját kapuvasának oldalsó karimáján csattant ugyanis a pakk, de konkrét gólveszélyt ez sem hordozott magában. A lőlap tanúsága szerint a Red Bull több mint kétszer annyit tüzelt az első húsz percben (13:6), de egetverő bravúrokat Roy-nak sem kellett bemutatnia.

A középső játékrész meg nem adott salzburgi góllal indult. Megint Huber csinálta meg a helyzetet, a Roy-n átcsorgó lövését Nissner biztosította be, csakhogy videózás után les miatt annulálták a találatot – a többször kifogásolt játékvezetői felfogás felemlegetése után úgy tiszta, ha azt is megemlítjük, hogy itt most korrekt döntés született kulcsszituációban. Erre válaszul egy viszonylag távoli Fournier-fonáklövés érkezett Tolvanen-rutinvédéssel, majd tempós oda-vissza hoki, a 23. percben sajnos egy sérüléssel: Nilsson lövése pattant fel pechesen Baltram arcába, a vérző játékos saját lábán sietett le a jégről. A 27. perc végén a meccs addigi legnagyobb fehérvári helyzetét Findlay hagyta ki: Sarauer remek kiugratása után a kanadai légióscsatár a ziccerét Tolvanen lábai között akarta elrakni, a finn hatástalanította az ajtó-ablak lehetőséget. Ez a játékrész valószínűleg a Volán legjobb negyeddöntős harmada volt, először lehetett azt mondani, hogy a magyar csapat egyértelműen az favorit címvédő fölé kerekedett, ezt a helyzetek mellett a kapura lövési mutató is alátámasztotta (9:14).

Noha a harmadik etap egy gyors Kuralt-kiállítással indult, a kivédekezett hátrány után kimondottan jó volt látni, hogy a forgatókönyv nem változott érdemben a második harmadhoz képest, ezúttal nyoma sem volt a salzburgiak magabiztosságának. A Volán ment előre, és bár a kiegészülés után a magyar csapat is kihagyott egy (nem teljes kétpercnyi) fórt, az 52. percben csak siker koronázta erőfeszítéseit. Egy késleltetett kiállítás során a székesfehérváriak végig megtartották a korongot, Roy lekorcsolyázása után 6 az 5-ben felálltak a vendégharmadban, Findlay lekészítése után ki más, mint Petan ragasztott hatalmas, Ovecskinre hajazó gólt a sarokba a bal bulikörből – nem kérdés, nagyon hiányzott az ő magabiztos játéka és gólérzékenysége (0-1). A Fehérvár kimondottan jól játszott, a Salzburg a hátrányba kerülés után sem tudott fölényt kialakítani, a látottak alapján elérhető közelségbe került a bravúr és az idegenbeli siker lehetősége. Ezért különösen bosszantó, hogy a Red Bull a hajrában, négy és féllel a vége előtt így is ki tudott egyenlíteni szerencsés körülmények között: egy Roy-védés éppen Huber elé csorgott le, aki második szándékból bekaparta az egalizálást a menteni igyekvő magyar védők előtt (1-1). Az utolsó percben a bajnok hajszál híján meg is nyerte a meccset a rendes játékidőben, a Fehérvár elképesztő helyzetet úszott meg. Wukovits bombája a felső vasról a gólvonalra vágódott és azon táncolt, míg Roy a bárddal magához nem húzta a bevetődő csatár elől – megvideózták ezt is, nem volt bent, ez tényleg millimétereken múlott.

A párharc első hosszabbítása következhetett, öt az öt ellen. Ezt is jól kezdte a Volán, de aztán egyre több és komolyabb Roy-védésre volt szükség a fehérvári meccsben maradáshoz. Visszatért a címvédő megszokott magabiztossága, fokozódott az osztrák nyomás, ez a közönségre is átragadt. Hat perc elteltével mégis Leclerc dönthetett volna, ziccerét egy óriási, utolsó emberes bevetődéssel akadályozta meg MacWilliam. Kijött a szorításból a Volán, amely ezt követően több cserén át is bent tudott maradni a salzburgi harmadban. A harmad felénél újabb hazai tűzijáték következett, majd Bartalis beleszúrásának állta útját Tolvanen. Ezúttal tényleg bármelyik csapat nyerhetett volna, a rohanásból viszont újfent a Red Bull jött ki jobban. Hat perccel az első hosszabbítás letelte előtt Hochkofler kanyarodott be védője és a kapu elé, Nilsson csak szabálytalanul tudta megakadályozni a még nagyobb bajt, salzburgi emberelőny és időkérés következett. Már csak 24 másodpercet kellett volna kivédekezni, amikor az egész meccsen életveszélyes Huber hátulról rátűzte, a Roy előtt takaró Hochkofler okosan elhúzódott a lövés elől, ami így beakadt a rövid felsőbe (2-1). A Salzburg ezzel egymás után 11. alkalommal is legyőzte az óriásit harcoló Fehérvárt, ezzel már 3-0-ra vezet a négy nyertig tartó negyeddöntőben. Folytatás kedd este a Raktár utcában, ahol a Volán a söprés elkerüléséért lép majd jégre 19:15-től.

A Fehérvár összeállítása:

Roy (Horváth D.) – Fournier, Campbell, Vértes, Hári, Kuralt – Csollák, Nilsson, Sarauer, Findlay, Terbócs – Vokla, Donaghey, Leclerc, Bartalis, Petan – Ambrus G., Mihály Á., Rétfalvi, Ambrus Cs.

avs rbs csollak

fotók: Gepa/Red Bull

Cimkék: , , ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
május 21., vasárnap
VB 15:20 GERHUN 7-2VÉGE
    • SPORT 1
VB 15:20 SLOSVK 0-1VÉGE
VB 19:20 CZESUI 2-4VÉGE
VB 19:20 USAFRA 9-0VÉGE
    • SPORT 2
május 22., hétfő
VB 15:20 CANNOR 2-3 BVÉGE
VB 15:20 DENSWE 1-4VÉGE
    • SPORT 1
VB 19:20 AUTHUN 4-3 BVÉGE
    • SPORT 1
VB 19:20 KAZSLO 4-3VÉGE
május 23., kedd
VB 11:20 GERFRA 5-0VÉGE
    • SPORT 2
VB 11:20 SVKNOR 4-1VÉGE
VB 15:20 CANCZE 3-1VÉGE
VB 15:20 SWEUSA 3-4 HVÉGE
    • SPORT 2
VB 19:20 FINDEN 7-1VÉGE
    • SPORT 2
VB 19:20 SUILAT 3-4 HVÉGE
május 25., csütörtök
VB 15:20 SUIGER 1-3VÉGE
    • SPORT 2
VB 15:20 USACZE 3-0VÉGE
    • SPORT 1
VB 19:20 CANFIN 4-1VÉGE
    • SPORT 2
VB 19:20 SWELAT 1-3VÉGE
május 27., szombat
VB 13:20 CANLAT 4-2VÉGE
    • SPORT 2
VB 17:20 USAGER 3-4 HVÉGE
    • SPORT 2
május 28., vasárnap
VB 14:20 USALAT 3-4 HVÉGE
VB 19:20 CANGER 5-2VÉGE
    • SPORT 2
Partnerünk
Archívum