A Riveters nyerte a magyar rangadót

 

Taylor Baker két asszisztja is kevés volt a női NHL-ben.

PHF

A női NHL-ben az előző hétvégén kétszer is találkozott Garát-Gasparics Fanni és Dabasi Réka csapata, a Metropolitan Riveters a Taylor Bakert foglalkoztató Montreal Force-szal. Az első meccset hosszabbításban nyerte meg a New Jersey-i gárda 2-1-re. Garát-Gasparics öt, Baker egy lövéssel próbálkozott.

Egy nappal később fordulatos meccset játszottak a felek, hiszen a Montreal szerzett vezetést, aztán a harmadik harmadra már 4-2-re a Rivs állt jobban. A hajrában még tudott egy gólt ütni a kanadai együttes, de egyenlíteni nem sikerült. Ezúttal Dabasi és Garát-Gasparics is két-két lövéssel próbálkozott, utóbbit egyszer kiállították, Baker pedig két asszisztot jegyzett.

A Riveters ezzel megelőzte a Montrealt, és feljött ötödiknek.

Finnország

A Naisten Liigában a KalPa söpréssel jutott tovább. Sarah Knee csapata a TPS-t 4-3-ra verte a harmadik meccsen, a magyar válogatott hátvédnek két lövése volt, -2-vel zárt. A K-Espoo elleni elődöntős párharc kedden kezdődik.

Oroszország

A ZSHL rájátszásában a Dinamo-Nyeva Hayley Williams nélkül verte 7-1-re és 3-2-re a Sencsent, és ezzel továbbjutott. A következő ellenfél a Birjusza lesz az elődöntőben.

fanni_metriveters

Cimkék: , , , , ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
május 22., hétfő
VB 15:20 CANNOR 2-3 BVÉGE
VB 15:20 DENSWE 1-4VÉGE
    • SPORT 1
VB 19:20 AUTHUN 4-3 BVÉGE
    • SPORT 1
VB 19:20 KAZSLO 4-3VÉGE
május 23., kedd
VB 11:20 GERFRA 5-0VÉGE
    • SPORT 2
VB 11:20 SVKNOR 4-1VÉGE
VB 15:20 CANCZE 3-1VÉGE
VB 15:20 SWEUSA 3-4 HVÉGE
    • SPORT 2
VB 19:20 FINDEN 7-1VÉGE
    • SPORT 2
VB 19:20 SUILAT 3-4 HVÉGE
május 25., csütörtök
VB 15:20 SUIGER 1-3VÉGE
    • SPORT 2
VB 15:20 USACZE 3-0VÉGE
    • SPORT 1
VB 19:20 CANFIN 4-1VÉGE
    • SPORT 2
VB 19:20 SWELAT 1-3VÉGE
május 27., szombat
VB 13:20 CANLAT 4-2VÉGE
    • SPORT 2
VB 17:20 USAGER 3-4 HVÉGE
    • SPORT 2
május 28., vasárnap
VB 14:20 USALAT 3-4 HVÉGE
VB 19:20 CANGER 5-2VÉGE
    • SPORT 2
Partnerünk
Archívum