A HKB és a MAC játszhat a női bajnoki címért

 

Egy körrel az EWHL-alapszakasz vége előtt három magyar csapat van a legjobb négyben.

EWHL

Szombaton a BJA látta vendégül az SKP Bratislavát, és 4-2-re kikapott. Sokáig nem esett gól, a pozsonyiak a 40. percben szerezték meg a vezetést, majd a harmadik harmad elején két újabb találattal elhúztak. Kristine Guerriero emberelőnyös góllal szépített, de az utolsó percben az SKP ismét betalált. A BJA még lehozta kapusát, és hét másodperccel a vége előtt Milibák Gréta révén kozmetikázott az eredményen.

A Hokiklub Budapest a Lakers Kärnten vendége volt, és 4-1-re győzött. Az osztrák együttes került előnybe, de Strobl Lara gyorsan egyenlített. A meccs felénél emberelőnyben Kiss-Simon Franciska találata után már a címvédő vezetett, aztán Szilágyi Tifani, majd újra Kiss-Simon volt eredményes.

A MAC Budapest is sikerrel zárta a túráját, az ausztriai Zeltwegben a kazah Ajszulu Almati ellen. A magyar csapatnak végig több helyzete akadt, és ezekkel élt is. Bő tíz perc után Jókai-Szilágyi Kinga szerezte meg a vezetést, aztán Báhiczki-Tóth Boglárka duplázta meg az előnyt. A második harmad elején Bieke Van Nes volt eredményes, aztán szépített az Almati. A harmadik harmadban sem tudott közelebb zárkózni a kazah gárda, Gondos Tamara és Van Nes is gólt szerzett, a vége 5-2 lett.

Egy fordulóval az alapszakasz vége előtt a HKB áll az élen, már biztosan első. Az SKP a második, a MAC pedig a harmadik. A BJA a negyedik, és biztosan megőrzi ezt a helyét, ha pontot szerez az Almati ellen.

DEBL

Az osztrák bajnokságban az FTC kétszer is nyert a Graz ellen, 2-0-ra és 4-2-re, ezzel feljött a második helyre, megelőzve a MAC Marilynt.

OB I

A MAC Budapest 5-0-ra verte a BJA-t, majd 13-0-ra az FTC az alapszakaszban. Kassie Roach összesen négy gólt lőtt a két meccsen. A döntőbe a HKB és a MAC jutott.

U25

Az A osztályban szoros csatákat hoztak az elődöntők. A HKB II hosszabbítás után 5-4-re verte az FTC-t, ezzel 2-0-lal nyerte a párharcot. A MAC 3-2-re és 3-1-re bizonyult jobbnak az ACS Foxnál.

A B osztályban a Rampage 3-2-re verte a DHK-t az elődöntő első meccsén. A Hatvan 4-1-re győzött az FTC ellen.

MAC_HKB_ob1

Fotó: MAC Budapest

Cimkék: , , , , , ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
november 28., kedd
EL 18:30 DEBGYE 5-3VÉGE
EL 18:30 FTCBRA 7-1VÉGE
EL 18:30 MISSCC 4-3 HVÉGE
ICEHL 19:15 RBSAVS 4-1VÉGE
december 1., péntek
EL 18:00 DEBFHA 2-3 HVÉGE
EL 18:30 FTCUTE 2-1VÉGE
AL 19:00 ASPETO 8-4VÉGE
ICEHL 19:15 AVSVSV 3-2VÉGE
AL 20:45 WRMSPC 5-3VÉGE
december 2., szombat
EL 15:00 DABBJA 2-4VÉGE
ICEHL 17:30 AVSHCI 5-3VÉGE
AL 19:30 FTCVAS ÉLŐ
AL 19:30 ÓHADBF ÉLŐ
AL 20:00 LHLIKO ÉLŐ
december 3., vasárnap
EL 17:00 UTEDAB 
EL 17:30 FHAMIS 
EL 18:30 DEBFTC 
Partnerünk
Archívum