

Slovan-veréssel a hat között az Újvár
Majoross Gergely csapata a szlovák Extraliga alapszakaszának utolsó két fordulóját egyaránt sikerrel vette, így egyenes ágon bejutott a playoffba.
Az utolsó két forduló előtt az Érsekújvár, a Poprád és a Nagymihály fej-fej mellett haladt a 6-8. helyen, a pénteki és a vasárnapi játéknap döntött arról, hogy melyik együttes tudja megkaparintani a hatodik, negyeddöntőt érő helyet, illetve kinek kell playoff-kvalifikációt játszania a fennmaradó két rájátszáspozícióért. Pénteken a Nové Zámky saját kezébe vette a sorsát, hazai pályán 4-2-re verte a Nagymihályt: 2-2-es első harmadot követően már csak Majoross csapata talált be, a Mikús fivérek, Juraj és Tomás együtt összesen három gólig jutottak.
Vasárnap az Érsekújvárnak több pontot kellett szereznie a Slovan Bratislava ellen, mint amennyit a Nagymihály gyűjt otthon a Poprád ellen. Majorossék nem bízták a véletlenre sorsukat, egygólos hátrányból fordítva 4-2-re nyertek az alapszakasz-második Slovan otthonában, a Mikús testvérek ismét három gólt szereztek. A Nagymihály bár két góllal is vezetett a Poprád ellen, Spirko emberhátrányos találatának is köszönhetően fordítottak a tátraiak, és 4-2-re legyőzték a hétvége előtt még nyeregben lévő hazaiakat, akik így végül visszacsúsztak ellenfelük mögé a nyolcadik helyre.
Az egyik fél harmadik győzelméig tartó playoff-kvalifikációban a Poprád a Nyitrával, a Nagymihály a Trencsénnel játszik a fentmaradó két playoff-helyért. A hatodik helyen végzett Érsekújvárra a harmadik Zólyom vár a negyeddöntőben, a párharc március 15-én kezdődik majd.
Fotó: Stefan Macsadi
További cikkek
- Olyasmit értünk el, amire az érsekújvári jégkorong sokáig büszke lesz
- Büntetőt ekkora bravúrral még nem védtek
- Pereszunko góljával verte a Poprád az Érsekújvárt
- Ha valaki azért kerül el valahonnan, mert neki van a legtöbb tapasztalata, az rossz indok
- A klub is, a csapat is jó irányba húz, a megítélésünk is egyre jobb
- A Steelből a Crow Arénába költözik a Kassa
- Majoross Gergely marad az Érsekújvár kispadján
- A címvédő is kipipálhatja a negyeddöntőt