Dobos vezetésével nyerte az első meccset a FEHA19

 

A fehéváriak 1-0-ra vezetnek az U21-es elődöntőben, a DVTK szintén győzelemmel kezdtek a Vasas ellen.

A FEHA19 villámrajtot vett a BJA ellen az elődöntő első mérkőzésén. 6 perc után Salamon Zoltán és Tim Dolinar révén már kettővel mentek, majd a második harmad elején Dobos Bendegúz növelte három gólosra az előnyt. A BJA perceken belül közelebb zárkózott Antal Csongor emberelőnyös valamint Keresztes Zsombor góljával, majd Csölle Dániel állította vissza a két gólos differenciát. A folytatásban a mindössze 15 kapura lövésig jutó BJA már nem tudott közelebb zárkózni, az 59. percben a duplázó Dobos üres kapura állította be az 5-2-es végeredményt.

A másik elődöntőbe remekül állt bele a Vasas, Bayer Tamás már a 3. percben megszerezte a vezetést a DVTK otthonában. Az első harmad végén Grjaznov egyenlített, majd a 27. percben a vezetést is megszerezte az orosz légiós. Kovács Kolos azonnal egalizált, ám György Szilárd emberhátrányból ismét a DVTK-t juttatta előnyhöz, majd a 3 pontot jegyző Szalay Boldizsár révén már kettővel mehettek második pihenőjükre a Jegesmedvék. A záró felvonásra csak egy gyors gólváltás maradt: Németh József találatára az 1+2-ig jutó Mattyasovszky válaszolt. A DVTK Jegesmedvék 5-3-ra megnyerték a széria első mérkőzését.

Az egyik fél negyedik győzelméig tartó elődöntők hétfőn folytatódnak azonos pályaválasztás mellett.

Dobos Bendeguz

Fotó: FEHA19

Cimkék: ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
május 22., hétfő
VB 15:20 CANNOR 2-3 BVÉGE
VB 15:20 DENSWE 1-4VÉGE
    • SPORT 1
VB 19:20 AUTHUN 4-3 BVÉGE
    • SPORT 1
VB 19:20 KAZSLO 4-3VÉGE
május 23., kedd
VB 11:20 GERFRA 5-0VÉGE
    • SPORT 2
VB 11:20 SVKNOR 4-1VÉGE
VB 15:20 CANCZE 3-1VÉGE
VB 15:20 SWEUSA 3-4 HVÉGE
    • SPORT 2
VB 19:20 FINDEN 7-1VÉGE
    • SPORT 2
VB 19:20 SUILAT 3-4 HVÉGE
május 25., csütörtök
VB 15:20 SUIGER 1-3VÉGE
    • SPORT 2
VB 15:20 USACZE 3-0VÉGE
    • SPORT 1
VB 19:20 CANFIN 4-1VÉGE
    • SPORT 2
VB 19:20 SWELAT 1-3VÉGE
május 27., szombat
VB 13:20 CANLAT 4-2VÉGE
    • SPORT 2
VB 17:20 USAGER 3-4 HVÉGE
    • SPORT 2
május 28., vasárnap
VB 14:20 USALAT 3-4 HVÉGE
VB 19:20 CANGER 5-2VÉGE
    • SPORT 2
Partnerünk
Archívum