Nem készülünk semmi varázslattal

 

A FEHA19-et 4-0-lal kiejtő BJAHC az FTC-Telekommal csap össze az Erste Liga elődöntőjében. A ferencvárosi Kreisz Brúnó után a Budapest Jégkorong Akadémiától a korábban az ellenfélnél is megforduló Tóth Richárdot szólítottuk meg.

Bár 4-0-s összesítéssel kisöpörtétek a FEHA19-et a negyeddöntőben, a párharc korántsem volt ilyen egyértelmű, két hosszabbításos siker mellett a második mérkőzésen is az utolsó harmadban fordítottatok. Mi működött jól és mi kevésbé a negyeddöntő során?

Igen, bár sikerült négy meccs alatt behúznunk a továbbjutást, a FEHA19 nagyon jó ellenfélnek bizonyult. Pörgős meccseket játszottunk egymás ellen, hajtottak mindvégig – ahogy mi is –, igazi playoffhokit játszott mindkét csapat. Ezt mutatja az is, hogy a négy meccsből kettő hosszabbításban dőlt el.

Az első mérkőzésen te egyenlítettél a harmadik harmadban és volt két asszisztod is, a következő három mérkőzésen viszont pont nélkül maradtál. Változott a Nagy Krisztián – Szita Donát – Tóth Richárd sor szerepe a párharc során?

A sorunk szerepe és az elvárás felénk a kezdetektől változatlan: győzelemhez segíteni a csapatot. Ahogy a többi sornak is, és ennek csupán egyik eleme a gólszerzés. A meccseken – különösen az ilyen nagy téttel bíró összecsapásokon – minden csapattag feladata azonos: követni az edzői utasításokat a lehető legjobb eredmény érdekében. Ez olykor a támadások előkészítését, a védekezés erősítését vagy a többiek támogatását jelenti. Persze, minden játékos imád gólt szerezni, de ne felejtsük el, hogy a jégkorong csapatsport. És nálunk a hangsúly a „csapat”-on van.

A Fradi pályahátrányból indulva 4-2-vel kiverte a negyeddöntőben a DVTK Jegesmedvéket, borította a papírformát. Arany Gergely hazai pályán ihletett formában védett, egyszer sem került 95% alá. Hogyan készültök ellene?

Nem készülünk semmi varázslattal, mögöttünk van a kapuban Farkas Roland és Kornakker Dániel, akik egész szezonban kiváló kapusteljesítményt nyújtottak. Ők is, mi is tesszük a dolgunkat, legjobb tudásunk szerint.

2018-ban Erste Ligát nyertél a MAC-cal, majd a Fradiba igazoltál és három szezonig a Ferencvárost erősítetted, a zöld-fehérekkel nyertél két Erste Ligát és három magyar bajnoki címet. Jól ismered Fodor Szabolcs vezetőedzőt, két év távlatában is tudsz segíteni a csapatodnak feltérképezni az ellenfél sebezhető pontjait?

Úgy gondolom, hogy a jégkorongban évről-évre, de akár egy szezonon belül is  sokat tud változni egy csapat játéka és összetétele. Persze, azt tudjuk, hogy a Fradi kemény játékstílust képvisel, főleg a playoffban. De nekünk csak saját magunkkal, a saját játékunkkal kell foglalkozni és a mi edzőink taktikáit betartani.

Tóth Richárd

Fotó: Várhegyi Erna / BJAHC

Cimkék: , ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
március 22., péntek
EL 17:30 BRAGYE 5-3VÉGE
EL 18:30 FTCSCC 2-4VÉGE
március 23., szombat
EL 14:05 FTCSCC 6-1VÉGE
    • M4 SPORT+
EL 17:30 BRAGYE 1-2VÉGE
március 24., vasárnap
AL 16:00 ASPLHL 5-2VÉGE
AL 18:30 ETOSZG 8-4VÉGE
március 26., kedd
EL 17:30 GYEBRA 0-2VÉGE
EL 17:30 SCCFTC 4-0VÉGE
március 27., szerda
EL 17:30 GYEBRA 4-1VÉGE
EL 17:30 SCCFTC 1-4VÉGE
március 29., péntek
EL 17:30 BRAGYE INFO
EL 18:30 FTCSCC INFO
március 30., szombat
AL 18:00 SZGETO 
AL 19:00 LHLFTC 
március 31., vasárnap
EL 17:30 GYEBRA 
EL 17:30 SCCFTC 
Partnerünk
Archívum