Asiago–Hydro Fehérvár AV19 4-5

   

A magyar ICEHL-együttes a keddi, hazai sikere után most idegenben is legyőzte az olasz együttest, így 2-0-s összesítéssel negyeddöntőbe jutott.

Bővült a hiányzók listája az első összecsapáshoz képest, kimaradt ezúttal Vértes, Ambrus, Szabó, Leclerc és Horváth is. A vasak között Roy kezdett. Pörgősen kezdődött a találkozó, az olaszok offenzív felfogásban léptek jégre, de az első gólt mégis a Fehérvár szerezte: egy távoliba Erdély tette bele bravúrosan az ütőjét, Fazio tehetetlen volt (0-1). A folytatásban a játék többnyire a Volán harmadában folyt, sajnos gyorsan jött olasz részről a válasz: Moncada viharzott be Stipsicz mellett a harmadba, az Asiago 28-asa egy befelé csel meghúzását követően nagy gólt ragasztott a rövidbe (1-1). Szerencsére gyorsan reagáltunk az eseményekre, kevesebb, mint kettő perc elteltével Bartalis gyönyörűen látta meg a hosszún érkező Stipsiczet, aki hidegvérűen gólra váltotta csapattársa kiváló átadását (1-2). A harmad derekán következhetett az első Volán-emberfór, Háriék odaszögezték a kapuhoz az Asiago védelmét, a gól elmaradt. A 14. minutumban McShane kapta meg a pakkot a kék vonalnál, s vett egy nagy lendületet, amivel egészen Roy kapujáig szlalomozott, s magabiztosan vágta be ziccerét a vas és a mamut között (2-2). A harmad végén újból a Fehérvár örülhetett: egy bulielhozatalt követően Petan hozta helyzetbe a kapu elé bemozgó Campbellt, az amerikai bekk pedig nagyszerűen löbbölte át a korongot a kivetődő portás válla felett (2-3).

A középső etap hazai emberelőnnyel indult, a létszámfölényt pedig ki is használták Mahbodék: Marchetti oldalról eleresztett középtávolija utat talált a ketrecbe Roy lábai között (3-3). A játékrész derekán egy Faziótól elcsent korongot kis híján sikerült a kapuba juttatni, az olasz hálóőr bravúrosan korrigálta saját hibáját. A 31. percben Fournier tálalt oldalra Sarauerhez, aki tisztán tüzelhetett, a lövés viszont Fazio mamutjáról Kuralt elé pattant, a szlovén válogatott csatár pedig szemfülesen a gólvonalon túlra kotorta a játékszert (3-4). A 38. percben három a kettő ellen támadhatott a Volán, Hári vezette be a pakkot az asiagói harmadba, az olasz védők nem tudták, kit vegyenek fel, ezért a csapatkapitány senkitől sem zavartatva egy pokolian nagy gólt zúdított a rövid felsőbe (3-5). Kicsivel több, mint fél perccel később újra faragtak hátrányukból a házigazdák: Nilsson veszítette el a játékszert a kapu mögött, a visszatett pakkot Finoro elemi erővel a hosszúba bombázta (4-5). Elképesztő iramú játékrész után vonulhattak pihenőre a csapatok.

A záró felvonásban a brigádok nem vettek vissza a tempóból, így izgalmakban sem szenvedtünk hiányt, mindkét csapat előtt adódtak nagy lehetőségek. A találkozó végéhez közeledvén Erdélyék védekeztek ki egy emberhátrányt, a végén az olaszok még lehozták kapusukat, szerencsére az eredmény már nem változott. Óriási győzelmet aratott tehát a Hydro Fehérvár AV19, a magyar csapat a keddi, 4-0-s és a pénteki, 5-4-es sikerével a 2022/23-as idényben is ott lesz az osztrák bázisú pontvadászat negyeddöntőjében!

A másik ágon a Linz 6-2-re nyert Grazban, a párharc így 1-1-re áll, csak vasárnap dől el, melyik csapattal lesz teljes a negyeddöntős mezőny.

A Fehérvár összeállítása: Roy (Horváth D.) – Fournier, Campbell, Erdély, Hári, Kuralt – Stipsicz, Nilsson, Magosi, Bartalis, Petan – Vokla, Donaghey, Sarauer, Findlay, Terbócs – Csollák, Rétfalvi, Németh, Mihály.

asiavs_230303_2

fotó: Asiago Hockey

Cimkék: , ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
április 11., csütörtök
U18 16:30 DENHUN 4-7VÉGE
április 12., péntek
NŐI 16:40 HUNAUT 1-0VÉGE
AL 18:00 LHLETO 4-5 HVÉGE
VÁL 18:00 POLHUN 5-2VÉGE
április 13., szombat
NŐI 15:00 HUNAUT 1-2 HVÉGE
VÁL 15:45 POLHUN 6-2VÉGE
AL 19:00 SZGFTC 4-5 HVÉGE
április 14., vasárnap
VB18 16:30 HUNDEN 1-4VÉGE
AL 18:30 ETOLHL 5-1VÉGE
április 15., hétfő
VB18 13:00 GERHUN 8-2VÉGE
április 17., szerda
VB18 13:00 AUTHUN 
április 18., csütörtök
VB18 13:00 HUNUKR 
április 19., péntek
VÁL 18:30 HUNNOR 
április 20., szombat
VÁL 16:00 HUNNOR 
VB18 16:30 JPNHUN 
Partnerünk
Archívum