McDavid már 50 gólnál jár

 

Az Oilers kapitányának ehhez mindössze 61 mérkőzésre volt szüksége. Ilyen ütemben legutóbb a Mario Lemieux, Jaromír Jágr, Alekszandr Mogilnij trió haladt még az 1995/96-os idényben.

A hazai jégen játszó Ottawa 6-2-re verte a Detroitot. A Canadian Tire Centre-ben féltávnál még vezetett a Red Wings 2-1-re, de a meccs második szakaszában a Seantors a játék minden elemében az ellenfele felé nőtt, és öt gólt ütve simán otthon tartotta a pontokat. Thomas Chabot három ponttal zárt, Claude Giroux pedig több mint három év elteltével szerzett négyet egy találkozón. A Red Wings a súlyos vereség után azonnal visszavághat az Ottawának, a két gárda ugyanis kedden ismét megmérkőzik egymással kanadai fővárosban.

claude giroux

A Colorado minden harmadban lőtt egyet a Vegasnak, Alekszandr Georgijev lehúzta a rolót, ennyi pedig elég is volt a bajnokcsapatnak az egymás utáni hatodik hazai győzelemhez. A bolgár-orosz cerberus 31 védéssel nullázott, Mikko Rantanen pedig kettőt vágott, és karrierje során először érte el a 40 gólos határt. Rantanen honfitársai közül a negyvenes küszöböt mindössze hárman érték el: Jari Kurri, Teemu Selänne és Patrik Laine.

A Boston nagy csatában győzött Edmontonban 3-2-re, és ezzel egymás után hetedszer gyűjtötte be a pontokat. A hazaiak mindkét gólját az elmúlt hét legjobbjának választott és a kanadai táblázatot toronymagasan vezető Connor McDavid lőtte. Az Oilers kapitánya a duplával először érte el a félszázas küszöböt. A vendégeknél Dmitrij Orlov és Pavel Zacha játszott kiemelkedően. Az orosz bekk, akit múlt csütörtökön szerzett meg a Boston a Washingtontól, az első két gólpasszát jegyezte új mezében, a cseh szélső pedig a második harmad utolsó percében 2-2-nél győztes gólt szerzett.

Anaheimben ért véget a Chicago ötös győzelmi sorozata, miután 4-2-re kikapott a Honda Centerben. Lukás Dostál 24 lövést fogott, a meccs embere mégsem ő lett, hanem a három gólpasszt kiosztó Mason McTavish. A másodéves csatár készítette elő többek között Max Jones győztes találatát 2-2-nél, majd a harmadik harmad közepén Troy Terry gólját, amivel a Ducks bebiztosította a győzelmét.

A játéknap egyetlen hosszabbítását a Vancouver nyerte Dallasban. A Canucks ebben a szezonban több olyan mérkőzést is elbukott, amikor két vagy három góllal vezetett az adott mérkőzésen, és ez a lehetőség most is felsejlett, mert a rendes játékidőben kétszer is plusz kettővel állt. A Stars a harmadik harmadban utol is érte a vendégeket, és kiharcolta a ráadást, ott azonban a megszokottól eltérően nem hibázott a Cancuks, és Andrej Kuzmenko góljával lezárta a meccset. A Vancouverben Anthony Beauvillier kettőt vágott, Quinn Hughes három gólpasszt adott, de aminek a legjobban örülhetnek a Cancucks szurkolói, hogy a 35 mérkőzést kihagyó Thatcher Demko 34 védéssel és győzelemmel tért vissza.

NHL, 2023. február 27.:

Ottawa–Detroit 6-2
G: Sanderson, Batherson, Giroux, Tkachuk, Chabot, Stützle ill. Bertuzzi, Perron

Edmonton–Boston 2-3
G: McDavid (2) ill. Nosek, Foligno, Zacha

Dallas–Vancouver 4-5 h.
G: Benn, Dadonov, Hintz, Lundkvist ill. Beauvillier (2), Dries, Podkolzin, Kuzmenko

Colorado–Las Vegas 3-0
G: Rantanen (2), MacKinnon ill. –

Anaheim–Chicago 4-2
G: Lundeström, Silfverberg, Jones, Terry ill. Johnson, Athanasiou

Sorsolás
Tabella
Kanadai táblázat

Cimkék:

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
április 14., vasárnap
VB18 16:30 HUNDEN 1-4VÉGE
AL 18:30 ETOLHL 5-1VÉGE
április 15., hétfő
VB18 13:00 GERHUN 8-2VÉGE
április 17., szerda
VB18 13:00 AUTHUN 6-5 BVÉGE
április 18., csütörtök
VB18 13:00 HUNUKR 4-7VÉGE
április 19., péntek
VÁL 18:30 HUNNOR ÉLŐ
    • DUNA WORLD
április 20., szombat
VÁL 16:00 HUNNOR 
VB18 16:30 JPNHUN 
április 21., vasárnap
NVB 15:00 HUNKOR 
    • AMC MIKRO
április 22., hétfő
NVB 12:30 HUNNED 
    • SPORT 1
április 24., szerda
NVB 12:30 HUNNOR 
    • SPORT 2
április 26., péntek
NVB 20:25 HUNAUT 
    • AMC MIKRO
április 27., szombat
NVB 16:00 HUNFRA 
    • AMC MIKRO
Partnerünk
Archívum