A Bostonnak is gólt lőtt Garát-Gasparics Fanni

   

Összefoglaló a külföldön légióskodó női játékosok szerepléséről.

PHF

A női NHL-ben a Metropolitan Riveters egy győzelemmel és egy vereséggel zárta a hétvégét. Az együttes, amely Dabasi Rékát sérülés miatt nélkülözni volt kénytelen, pénteken 6-2-re verte a Boston Pride-ot. A hazaiak első gólját Garát-Gasparics Fanni szerezte, azzal egyenlített a Riveters, majd a második harmadban ellépett ellenfelétől. Garát-Gasparics összesen három lövéssel és két kiállítással fejezte be a meccset.

Vasárnap már nem ment ilyen jól a New Jersey-i együttesnek a Connecticut Whale ellen. Az ellenfél szerzett vezetést, de a Riveters a 10. percre fordított. A második harmadban nem esett gólt, aztán a harmadiban hat perc alatt lőtt ötöt a Whale, és végül 6-3-ra nyert. Garát-Gasparicsnak ezúttal két lövése volt.

A Montreal Force is felemás hétvégét zárt: előbb 3-1-re kikapott a Buffalótól, majd 6-2-re legyőzte. A magyar válogatott Taylor Baker a második meccsen adott egy gólpasszt, összesen volt egy kiállítása és négy kapuralövése.

A Riveters még négy, a Montreal pedig két meccset játsziik az alapszakaszban, legközelebb éppen egymás ellen. Már egyik csapat sem juthat be a rájátszásba.

NCAA

Az egyetemi bajnokság rájátszásában keleten Seregély Míra csapata 5-2-re kikapott a Providence-től. A Maine a második harmad elején még vezetett, de a játékrész végére az ellenfél fordított. A magyar csatár összesen ötször lőtt kapura.

Nem jutott tovább Odnoga Lotti együttese, a St. Thomas sem a nyugati csoportban: a Minnesota 7-0-ra és 6-2-re nyerte a meccseket. A válogatott hátvéd hét blokkal tűnt ki.

Finnország

A Naisten Liigában Sarah Knee csapata, a KalPa nagy lépést tett az elődöntőbe jutás felé. A kuopiói együttes 4-1-re és 5-4-re verte a TPS-t. A magyar válogatott játékos, aki két hete került a finn ligába, összesen hat lövéssel próbálkozott.

Oroszország

A Dinamo-Nyeva Hayley Williams nélkül 5-1-re és 7-4-re verte az SKSO-t, és továbbra is harmadik a ZSHL-ben.

ggfanni_rivs

Cimkék: , , , ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
december 3., vasárnap
EL 17:00 UTEDAB 3-6VÉGE
EL 17:30 FHAMIS 2-4VÉGE
EL 18:30 DEBFTC 0-4VÉGE
december 5., kedd
ICEHL 19:15 AVSVOR 5-4VÉGE
AL 21:00 IKOWRM 4-1VÉGE
december 6., szerda
AL 19:40 FTCSZG 9-2VÉGE
AL 20:00 VASLHL 4-8VÉGE
december 7., csütörtök
EL 17:30 BRADAB 3-2VÉGE
december 8., péntek
EL 17:30 GYEDAB 
EL 18:30 MISDEB 
EL 18:40 BJAFTC 
ICEHL 19:15 AVSASI 
AL 20:30 LHLOHA 
AL 20:45 WRMETO 
december 9., szombat
AL   DBFASP 
AL 19:00 SZGIKO 
AL 19:30 SPCFTC 
Partnerünk
Archívum