Nagyot kellene javulnia a Dunaújvárosnak

   

Kulcsfontosságú harmadik mérkőzés vár a 2-0-s hátrányban lévő Acélbikákra, egy esetleges vereség akár a GYHK magyarországi párharclezárást is előrevetíthetné.

A Dunaújváros két erdélyi összecsapását egyaránt gyatrán kezdte, a GYHK mindkétszer három gólt berámolt az első játékrészben megalapozván későbbi sikerét. Bár az első mérkőzés középső harmadának elején egy remek periódussal felzárkózott egy gólra a DAB, a folytatásban már csak a gyergyószentmiklósiak tudtak betalálni. A második mérkőzés még ennél is rosszabbul festett Somogyiék számára, a második harmadot is két góllal vitte a Gyergyó, így végül kiütéses 7-3-as hazai siker született. Pedig nem is a félelmetes GYHK-emberelőnyös sorok jelentették a Bikák vesztét, két mérkőzésen mindössze két emberhátrányos gólt kaptak, igaz, mindössze hat helyzetből. A kvalifikációból érkező együttes emberelőnyös mutatója sem rossz, tíz lehetőségből kettőt ütöttek be – igaz mindkétszer a hétfői “garbage-time”-ban –, az első mérkőzésen viszont Bodó emberhátrányban talált be ellenük. Niko Eronen vezetőedző az első mérkőzésen még inkább csak az első három sorát használta, egy nappal később a hamar eldőlő partin a negyedik hármas is kapott tíz cserét. A sorok megvariálása – Niskanen és Dézsi megcserélése a második és harmadik csatártrióban – nem hozta meg a kívánt hatást, a Somogyi, Szalma, Niskanen hármas egyenlő létszám mellett csupán egy kapura lövést tudott összehozni, míg az ellenfél hétszer próbálkozott ellenük, többször is sikeresen. Järvinen kapus sem élete meccsét produkálta legutóbb, hét perc után lekapta a pályáról Eronen, de a helyére érkező Kovács Dávid sem tudott 90% fölé jutni.

A GYHK keretéből egyelőre a két mérkőzésen három gólt lövő Sárpátki Tamás, valamint a 2+5-tel álló Sébastien Sylvestre emelkedik ki, de sortársuk, az 1+1-gyel álló Vincze Péter sem szégyenkezhet, mindhárman +4-es +/- mutatóval rendelkeznek. Utóbbi rangsort a megsérülő Jalonen helyére igazolt Marttinen vezeti, a finn bekk +5-tel áll. A szakmai stáb az ellenfeléhez hasonlóan az első mérkőzésen még csak óvatosan használta a negyedik sort, de hétfőn már Sándor-Székely és Bíró Gergő is több játékpercet kapott. Ha Szilassy Zoltán tanítványai idegenben is olyan erős első harmaddal tudnak kirukkolni, mint tették azt hazai pályán, akkor nem sok jóra számíthatnak az Acélbikák szimpatizánsai. Amíg az alapszakaszban a felek mind a négy mérkőzése vendéggyőzelemmel ért véget, addig a negyeddöntő első két meccse hazai sikert hozott. A DAB reménykedhet benne, hogy a sorminta nem Dunaújvárosban törik meg, és vissza tudják még vinni a párharcot Gyergyószentmiklósra.

Dunaújvárosi Acélbikák–Gyergyói HK 1-6

   

A vendégek magabiztos sikerrel, mindhárom harmadot megnyerve behúzták a párharc harmadik mérkőzését is, pénteken akár negyeddöntőbe is juthatnak.

Változatlan összeállításban léptek pályára a felek a párharc harmadik mérkőzésén, a kapuban Järvinen és Rinne kezdtek. Hajtós iramban kezdtek a felek, egyik csapat sem spórolt a korcsolyázással. A 8. percben jött az első nagyobb helyzet, egy kapu előtti kavarodás során a hazaiak finn portása nem tudta hol a korong, szerencséjére a gyergyóiak sem találták meg. Két perccel később Sylvestre szerzett korongot a támadó kéken, közelebb lopta magát, de lövése a vasan csattant. Az ellentámadásbol a DAB is kapuvasig jutott, Embrich tévesztette el minimálisan a célt. A 13. percben Kozma Zsolt a védekező harmadból ugratta ki Vinczét, a válogatott csatár magabiztosan értékesítette a szólóját, 0-1. A gól nem zavarta meg az Acélbikákat, fáradhatatlanul törtek előre. A 16. percben Sylvestre vitte be a korongot a harmadba, lövése a vasról került a hálóba, 0-2. A játékrész hajrájában egy összeszólalkozást követően a hazaiak kerültek emberelőnybe.

Az áthúzódó előny katasztrófálisan indult hazai részről, Ödman csúszott el, Sylvestre kilépett a koronggal és mattolta Järvinent. A folytatásban Bodó találta el a kapuvasak találkozását, majd a 24. percben Tranca szlalomozott át az újvárosi védőkön, Järvinen hatalmas bravúrral védett, ám a kipattanót Bodó értékesítette, 0-4. Magabiztos vezetése tudatában visszább állt a GYHK, a DAB kijött a szorításból. A 37. percben emberelőnyből szépített a Dunaújváros, Ödman lövése átcsúszott Rinnén. A harmad hajrájában Sylvestre lövésébe sérült bele Järvinen, a kapust hosszasan ápolták, majd hordágyon távozott a jégről, Kovács Dávid érkezett a helyére.

A harmadik harmadban tovább növelte előnyét a GYHK: a 47. percben Tranca fejezte be egyéni akcióját fonákkal, 1-5. Nemsokkal később Orbán lövése csípte a vasat. Sándor-Székely kiállítása nyomán sem tudta csökkenteni hátrányát a DAB, majd a vendégek is kihagytak egy előnyt. Az utolsó percben még Kozma Zsolt is betalált, a Gyergyó 6-1-re megnyerte a harmadik találkozót is, pénteken akár negyeddöntőbe is juthat.

dab gyhk
Fotó: Dunaújvárosi Acélbikák

Csodálatos közönségünk szinte otthoni hangulatot teremtett

 

A DAB–GYHK vezetőedzői nyilatkozatai.

Niko Eronen, vezetőedző, DAB: A legnagyobb probléma az volt, hogy rengeteg hibát követtünk el, s nagyon nehéz úgy meccset nyerni, ha ennyi hiba van a játékban, mert három gólt lőttek lefordulásból, egyet szólóból. Nem is igazán találom a szavakat, mert úgy éreztem, hogy megvan az a hangulat a csapaton belül, ami kell, először mutattunk olyan jeleket a jégen, hogy megérdemelten vagyunk itt, de persze az ellenfelünk erejét mutatja, hogy bele tudtak kényszeríteni minket ezekbe a nagy hibákba. Nincs még vége, ki kell aludunk magunkat, történtek már nagyobb csodák is a sportban, nem akarjuk feladni, pénteken új nap jön, küzdünk tovább.

Szilassy Zoltán, vezetőedző, GYHK: Jól kezdtünk most is, idegenben meg pláne jónak volt mondható ez a kezdés. Felkészítettük a fiúkat arra, hogy nem otthon vagyunk, bár csodálatos közönségünk szinte otthoni hangulatot teremtett. Még kevesebb volt a hullámzás a játékunkban, a második gyergyói meccsen kaptunk két gólt a végén, erre felhívtuk a figyelmet, bármi is az eredmény, ugyanúgy kell menni. Nyilván emberből vannak a fiúk, és kicsit néha üresbe teszik az autót, ami egy természetes reakció, de próbáljuk sulykolni, hogy ezt ne tegyék meg. Elégedettek lehetünk a csütörtöki teljesítményünkkel, egy-két játékhelyzet miatt azért van hiányérzetem, ezeket átnézzük, s igyekszünk orvosolni is péntekig.

Erste Liga, Dunaújvárosi Jégcsarnok, 270 néző. Játékvezetők: Soós, Soós, Muzsik, Árkovics.
Järvinen: 87,1% (Kovács: 86,7%)
K
Rinne: 96,0% (Demeter)
Varga, Brus, Embrich, Ödman Hadzinikolic, Valtola
1
Haaranen, Marttinen, Tranca, Orban, Bodó
Svars, Kmec, Niskanen, Szalma, Somogyi B.
2
Saari, Fejes, Vincze P., Sylvestre, Sárpátki
Vas, Léránt, Mihálik, Dézsi, Ribcsik
3
Kozma, Imre, Sándor-Székely, Szigeti, Császár
Lammi, Tamás, Pinczés, Marosi, Szabó
4
Bíró, DiDiomete
Eronen Niko, Tuomisoja Sami
E
Szilassy Zoltán, Góga Attila
Gólok Idő Csapat Típus Gól Passz Passz
0-1 12:51 GYE Vincze P. Sárpátki Imre
0-2 15:18 GYE Sylvestre Haaranen
0-3 20:15 GYE SH Sylvestre
0-4 23:48 GYE Bodó Tranca Haaranen
1-4 36:10 DAB PP Ödman Hadzinikolic Valtola Embrich
1-5 46:12 GYE Tranca Orban
1-6 59:26 GYE Kozma Bodó Orban
25 Kapura lövések száma 46
6 Kiállításpercek 6

Videó-összefoglaló

Cimkék: , ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
március 22., péntek
EL 17:30 BRAGYE 5-3VÉGE
EL 18:30 FTCSCC 2-4VÉGE
március 23., szombat
EL 14:05 FTCSCC 6-1VÉGE
    • M4 SPORT+
EL 17:30 BRAGYE 1-2VÉGE
március 24., vasárnap
AL 16:00 ASPLHL 5-2VÉGE
AL 18:30 ETOSZG 8-4VÉGE
március 26., kedd
EL 17:30 GYEBRA 0-2VÉGE
EL 17:30 SCCFTC 4-0VÉGE
március 27., szerda
EL 17:30 GYEBRA 4-1VÉGE
EL 17:30 SCCFTC 1-4VÉGE
március 29., péntek
EL 17:30 BRAGYE 
EL 18:30 FTCSCC 
március 31., vasárnap
EL 17:30 GYEBRA 
EL 17:30 SCCFTC 
Partnerünk
Archívum