1000. mérkőzését játszotta Jamie Benn

 

A Minnesota/Dallas mezében ő mindössze a második játékos, akinek ez sikerült. A Florida kiütéssel nyerte az állami rangadót, Matthew Tkachuk 5 gólban is szerepet játszott.

A múlt héten Vancouverből a New York Islandersbe kerülő, majd a csere után lendületből egy masszív 8 éves szerződést aláíró Bo Horvat pont nélkül, de győztes mérkőzésen debütált a keleti parti gárda színeiben. A New York a Philadelphia vendége volt, és 2-1-re győzött a Wells Fargo Centerben a 25 védést bemutató Szemjon Varlamov vezérletével. A zsinórban harmadik mérkőzését megnyerő vendégek első gólját Kyle Palmieri lőtte emberelőnyben, ezzel megszakítva csapata borzalmas sorozatát: ezt megelőzően a New York összesen 25 fórt hagyott kihasználatlanul a legutóbbi 10 mérkőzésén.

Győzött New York másik csapata, a Rangers is, amely a hosszabbításban verte 5-4-re a Calgaryt. A Rangers háromszor szerzett vezetést a rendes játékidőben, de a Flames mindannyiszor egyenlíteni tudott, sőt, a harmadik gólja után alig több mint egy perccel először előnybe is került. Ekkor még bő kilenc perc volt hátra a mérkőzésből, de a Flames nem tudta megtartani az előnyét, mert érkezett Mika Zibanejad, és a második góljával túlórára mentette a mérkőzést. A svéd center a hirtelen halálban is főszereplő maradt: ő készítette elő Alexis Lafreniere győztes gólját. A két gólpasszt kiosztó Artyemij Panarin a 236. mérkőzésén megszerezte a 300. pontját a Rangersben, amivel megdöntötte Mark Messier 249-es rekordját.

A Tampa óriási pofonba szaladt bele a Florida elleni állami rangadón. A 7-1-re végződött, végtelenül egyoldalú mérkőzésen az a Matthew Tkachuk vitte a prímet, akit szombaton az All Star-mérkőzés legjobbjának is megválasztottak. Tkachuk mellett a 2+2-el záró Carter Verhaeghe, valamint a 32 védést bemutató Szergej Bobrovszkij játszott kiemelkedően. A Florida edzője, Paul Maurice a 800. győzelmét szerezte az NHL-ben, amivel hatodik az edzők örökranglistáján Scotty Bowman (1244), Joel Quenneville (969), Barry Trotz (914), Ken Hitchcock (849) és Lindy Ruff (814) mögött.

paul maurice 800 games_2

A New Jersey saját magának tette nehézzé a győzelmet a Vancouver ellen. A Devils féltávnál már 4-1-re is vezetett, majd látványosan behúzta a kéziféket, amit kis használt a Canucks, és alig több mint 10 perc alatt ledolgozta hátrányát. 4-4 után még közel negyedóra volt a mérkőzéséből a Prudential Centerben, de gól nem született. Erre a hirtelen halál utolsó percéig kellett várni, amikor is Jesper Bratt emberelőnyben ágyúzott a kapuba. A Devilsben Dougie Hamilton három gólpasszt adott, Ondrej Palát és Jack Hughes pedig duplázott. Hughes zsinórban az ötödik mérkőzésén szerzett legalább két pontot, amivel beállította Kirk Muller (1987/88) és Scott Gomez (2005/06) franchise-rekordját.

Győzelemmel ünnepelte 1000. mérkőzését Jamie Benn, a Dallas kapitánya. A Stars az Anaheimet látta vendégül, és a játéknap egyetlen szétlövését nyerte a kaliforniai gárda ellen. A texasiak 52 percig hibátlanul játszottak, vezettek is 2-0-ra, ám ekkor jött egy rövidzárlat, a Ducks pedig egy perc alatt két gólt ütve visszajött a meccsbe. Ezt követően már csak a rávezetések során találtak be a felek, a győztes büntetőt végül Tyler Seguin értékesítette a harmadik párban. Az 1000 mérkőzésen 813 pontot gyűjtő, Art Ross-trófea-győztes Benn a 376. játékos, aki elérte ezt a mérföldkövet, és Mike Modano mögött a második, aki mindezt a Minnesota/Dallas franchise mezében vitte véghez.

A nap meglepetését az Arizona szállította azzal, hogy 3-2-re verte a Minnesotát. A Coyotes kétszer is egyenlíteni tudott a találkozón Jakob Chychrun révén, majd kicsivel több mint hat perccel a befejezés előtt Jack McBainnek köszönhetően a vezetést is megszerezte, amit már ki sem engedett a kezéből. Karel Vejmelka 33 lövést fogott az utolsó 16 meccséből mindössze a harmadikat megnyerő Arizonában. A másik oldalon Marc-André Fleury a 971. mérkőzését játszotta, ezzel befogta a liga örökranglistájának negyedik helyén álló Terry Sawchukot.

NHL, 2023. február 6.:

Philadelphia–NY Islanders 1-2
G: Deslauriers ill. Palmieri, Barzal

Florida–Tampa Bay 7-1
G: Verhaeghe (2), Tkachuk (2), Bennett, Luostarinen, Staal ill. Kucserov

NY Rangers–Calgary 5-4 h.
G: Chytil (2), Zibanejad (2), Lafreniere ill. Coleman, Toffoli, Mangiapane, Stone

New Jersey–Vancouver 5-4 h.
G: Palat (2), Hughes (2), Bratt ill. Kuzmenko, Schenn, Lazar, Di Giuseppe

Dallas–Anaheim 3-2 b.
G: Lundkvist, Hintz ill. Silfverberg, Henrique

Arizona–Minnesota 3-2
G: Chychrun (2), McBain ill. Kaprizov, Brodin

Sorsolás
Tabella
Kanadai táblázat

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
március 22., péntek
EL 17:30 BRAGYE 5-3VÉGE
EL 18:30 FTCSCC 2-4VÉGE
március 23., szombat
EL 14:05 FTCSCC 6-1VÉGE
    • M4 SPORT+
EL 17:30 BRAGYE 1-2VÉGE
március 24., vasárnap
AL 16:00 ASPLHL 5-2VÉGE
AL 18:30 ETOSZG 8-4VÉGE
március 26., kedd
EL 17:30 GYEBRA 0-2VÉGE
EL 17:30 SCCFTC 4-0VÉGE
március 27., szerda
EL 17:30 GYEBRA 4-1VÉGE
EL 17:30 SCCFTC 1-4VÉGE
március 29., péntek
EL 17:30 BRAGYE INFO
EL 18:30 FTCSCC INFO
március 30., szombat
AL 18:00 SZGETO 
AL 19:00 LHLFTC 
március 31., vasárnap
EL 17:30 GYEBRA 
EL 17:30 SCCFTC 
Partnerünk
Archívum