Gyergyói HK–Dunaújvárosi Acélbikák 2-3

   

A gyergyószentmiklósiak büntetőkkel kikaptak, így az UTE-nak vasárnap rendes játékidőben kellene vernie a BJAHC-ot ahhoz, hogy a piros-fehérek legyenek az alapszakasz-győztesek.

Mindkét vezetőedző a finn kapusának szavazott bizalmat: a GYHK-nál Rinne, a DAB-nál Järvinen állt a vasak között. Az első harmad a két hálóőrről, valamint a kiállításokról szólt. A játékvezetők elejét vették a paprikás hangulatnak, a 3. percben DiDiomete és Lammi kisebb kakaskodását páros kisbüntetéssel honorálták a zebrák. A játékrész közepén megint DiDiomete volt túl heves, kiülhetett a büntetőpadra, ahonnan visszatérve majdnem gólpasszt adott egyik csapattársának. A felvonás végén Pinczés egy szép csellel gólhelyzetbe hozta magát, Marttinen szabálytalankodott vele, így eljött a második DAB-fór. A gyergyóiak majdnem emberhátrányos gólt szereztek, de a lövés a kapuvason csattant.

A második harmad áthúzódó Acélbikák-előnnyel indult, ami technikailag kimaradt, ám 4 másodperccel a kiegészülést követően Pinczés szólóját még védte Rinne, de a kipattanóra jó ütemben érkezett Ribcsik (0-1). Ezt követően Järvinen vezérletével őrizte előnyét a dunaújvárosi együttes, a vendégek kapusa több ziccert is hárított. A DAB hálóőrének hibátlan teljesítményét honfitársa rontotta el: Császár elhozta a bulit, Haaranen a kék vonalról kapura tette a korongot, ami a kapuba kötött ki (1-1). Az egyenlítés után nem sokkal eljött az első GYHK-emberelőny, ami kimaradt, ellenben a Dunaújváros élt az öt a négy elleni lehetőségével, Ribcsik meglőtte önmaga és csapata második gólját (1-2). Nem vezettek sokáig a vendégek, Vincze Péter tette be közelről a Sylvestre lövése utáni kipattanót (2-2). A játékrész végén két kisbüntetést is kivédekeztek a gyergyószentmiklósiak.

A harmadik játékrészben a GYHK hajtott a fordításért, ám nem tudott betalálni Järvinennek, valamint csak kapuvasakig jutott. Bő három perccel a vége előtt emberelőnybe kerültek a hazaiak, a dunaújvárosiak hősiesen kibekkelték a létszámhátrányt. Hosszabbításra került sor, ami nem hozott döntést. A büntetőknél Niskanen és Ribcsik voltak csak eredményesek, ami azt jelenti, hogy a DAB 3-2-re nyert, több mint három hónap után szerzett újra pontot idegenben, valamint október 21-e óta először győzött vendégként.

A Gyergyói HK jelenleg 79 pontos, az egymás elleni eredmény nekik kedvez a BJAHC-cal szemben, ám az alapszakasz-győzelmükhöz az kell, hogy az UTE vasárnap rendes játékidőben nyerjen a Vasas Jégcentrumban.

gyedab_vinczep_dezsi_jarvinen

fotó: Szász Adorján/Gyergyói HK

Nagyon fontos, hogy jól zártuk az alapszakaszt

   

Így látták a trénerek a GYHK–DAB találkozót.

Szilassy Zoltán (vezetőedző, GYHK): ”Jó teljesítményt nyújtottak a fiúk, sajnos nem találtunk be harmadszor, dominálni is tudtunk, de sajnos nem jött az újabb gól, van ilyen a hokiban. Ügyes volt a kapus az ellenfélnél, munkás gólokat lőttünk, abból kellett volna még egy. A kapott ponttal nem vagyunk elégedettek, a teljesítménnyel viszont maximálisan, meg is dicsértük a srácokat.”

Niko Eronen (vezetőedző, DAB): ”A Gyergyó nagyon jól ment ebben a szezonban, szeretünk a hasonlóan jól szervezett csapatok ellen játszani. Néhány játékosunkat pihentettük, látni szerettük volna, hogy miként teljesítenek a többiek. Igyekeztünk a legfontosabb dolgokra koncentrálni, és a kapusunkra is szükségünk volt, Juho Jarvinen pedig szintén jó teljesítményt nyújtott, aminek örülök. Nagyon fontos, hogy jól zártuk az alapszakaszt, olyan eredmény, amire építhetünk a továbbiakban. Haza tudunk vinni valamit erről a túráról, és boldogok vagyunk emiatt.”

Erste Liga, Gyergyószentmiklós, 2023. feb. 3., péntek.
Rinne: 91,9% (Demeter)
K
Järvinen: 96,5% (Kovács)
Haaranen, Marttinen, Tranca, Orban, Bodó
1
Léránt, Vas, Dézsi, Somogyi B., Szalma
Saari, Fejes, Vincze P., Sylvestre, Sárpátki
2
Svars, Kmec, Mihálik, Niskanen, Szabó
Kozma, Imre, Császár, Csiszer, Szigeti
3
Erdély, Lammi, Pinczés, Marosi, Ribcsik
Bíró, DiDiomete, Sándor-Székely
4
Brus, Strenk, Horváth, Tamás
Szilassy Zoltán, Góga Attila
E
Eronen Niko, Tuomisoja Sami
Gólok Idő Csapat Típus Gól Passz Passz
0-1 21:14 DAB Ribcsik Pinczés
1-1 29:27 GYE Haaranen Császár
1-2 34:31 DAB PP Ribcsik Kmec
2-2 35:22 GYE Vincze P. Imre
2-3 65:00 DAB GWS Niskanen
57 Kapura lövések száma 37
12 Kiállításpercek 6

Itt az első idegenbeli DAB-siker 3 hónap után

 

Az újvárosiak gyergyói meglepetésgyőzelme videóösszefoglaló formájában.

Cimkék: , , ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
április 14., vasárnap
VB18 16:30 HUNDEN 1-4VÉGE
AL 18:30 ETOLHL 5-1VÉGE
április 15., hétfő
VB18 13:00 GERHUN 8-2VÉGE
április 17., szerda
VB18 13:00 AUTHUN 6-5 BVÉGE
április 18., csütörtök
VB18 13:00 HUNUKR 4-7VÉGE
április 19., péntek
VÁL 18:30 HUNNOR INFO
    • DUNA WORLD
április 20., szombat
VÁL 16:00 HUNNOR 
VB18 16:30 JPNHUN 
április 21., vasárnap
NVB 15:00 HUNKOR 
    • AMC MIKRO
április 22., hétfő
NVB 12:30 HUNNED 
    • SPORT 1
április 24., szerda
NVB 12:30 HUNNOR 
    • SPORT 2
április 26., péntek
NVB 20:25 HUNAUT 
    • AMC MIKRO
Partnerünk
Archívum