DEAC–UTE 4-1

   

A debreceniek hiába nyertek, legyőzött ellenfelükhöz hasonlóan playoff-kvalifikációra kényszerülnek.

A hajdúságiak kezdőjébe visszatért Spirko és Dalecky, kimaradt viszont Mihalik Gergő és Sándor Bence. Virág Csaba számolhatott újra Jekunennel és Németh Attilával, bekerült a keretbe Erdőhelyi István is, kimaradt azonban Tornyai, Lászlóffy, ráadásul Henttonen sem húzhatott szerelést. A kapukban Hetényi és Rajna kezdtek. Álmoskásan indult a találkozó, mindkét hálóőr bemutatott néhány könnyebb védést, a kapuk viszont nem forogtak veszélyben. Később is mezőnyjáték vált fajsúlyossá, az állóvizet Szoszunov egyéni akciója, majd Kovács Sebestyén és Balogh veszélyes kontrája kavarta fel némiképp. A lila-fehérek két ízben is emberfórban támadhattak az első harmadban, mindkét előnyös szituációban veszélyesen forgatták a pakkot Benkék, de így is 0-0-s eredménnyel vonulhattak pihenőre a csapatok.

A fordulást követően rögtön az Újpest rendezett tűzijátékot a hajdúsági ketrec előtt, Hetényi eszén azonban nem lehetett túljárni. A játékrész derekán Versich lőtte a korongot Rajna mamutjára, a kipattanót Sági szúrta rá, néhány centi viszont hibádzott. A találkozó ezen szakaszán a hazaiak vették át a kezdeményezést, György József tanítványai több veszélyes helyzetet kialakítottak, a góllövő-ütőjét végül Izacky találta meg: Novotny szerzett vissza egy korongot a semleges zónában s vágtatott be egyedül a támadó harmadba, egy keresztpasszal pedig helyzetbe hozta a hosszún érkező honfitársát, aki könnyedén értékesítette a rutinmunkát (1-0). Kereken 37 másodperc telt el, amikor is Kiss Dániel tüzelt, a pakk visszapattant a palánkról a kapu elé, egy védőjátékos sem számított erre az eshetőségre, ezért Just nézhetett farkasszemet Hetényivel, az UTE kanadai csatára pedig a felsőbe bombázott (1-1). Beindult a találkozó, kettő perccel később Mihalik kapta le a játékszert a levegőből s vezethetett egy szólót, amit a tehetséges jégkorongozó nem hibázott el (2-1). Úgy tűnt, egy időre kihajtotta magát mindkét együttes, újra leült a meccs, a döntés így az utolsó felvonásra maradt.

A záró etap Zalamaj csilingelő kapuvasával kezdődött, a 46. percben végül megszerezte a DEAC a harmadik találatát: Mihalik lódult meg, majd a túloldalon érkező Spirkóhoz fordított, a visszatérő szlovák csatár pedig futballistákat megszégyenítő módon vette át lábbal a pakkot, kicselezvén ezzel Rajnát, s húzta be az üres kapuba (3-1), majd 12 másodperccel a vége előtt Bogesic szerezte meg szezonbeli első találatát üres kapura (4-1). A Debrecen többek között légiósaik remeklésének köszönhetően győzelmet aratott, ám a sikertől függetlenül playoff-kvalifikációra kényszerül az FTC-Telekom győzelme miatt. A DEAC vasárnap keleti rangadót játszik a harmadik helyért hajó DVTK Jegesmedvék ellen, míg az Újpest az első helyért küzdő BJAHC-ot fogadja.

debute_2023

fotó: DEAC

Debrecenben a DEAC más hokit szokott játszani

   

Az újpestiek mestere tudta, hogy ez teljesen más találkozó lesz.

Kecskeméti Áron (másodedző, DEAC): ”Kisebb kihagyásokkal, de sikerült jó meccset játszanunk, szoros eredménnyel. A vége nagyon harcos volt, Hetényi Zoltán jól tartott minket, a védekező harmadban többször összeraktuk a játékot, az emberhátrányos védekezésen is sikerült javítanunk, összességében egy harcos meccs volt, örülünk, hogy sikerült nyerni. A következő mérkőzésre koncentrálunk, utána pedig ugyanaz következik, mint az előző évben, jön egy miniplayoff. Tudjuk azt, hogy mit kell tennünk, hogy oda kerüljünk, összességében az a célunk, hogy jól tudjunk menetelni a rájátszásban. Végre teljes kerettel tudtunk játszani.”

Virág Csaba (vezetőedző, UTE): ”Tudtuk, hogy ez teljesen más találkozó lesz. Debrecenben a DEAC más hokit szokott játszani, nyilván nekik a hazai pálya előnye nagyon nagy. Nagyon jól játszottunk az elején, de úgy éreztem, ahogy mentünk előre az időben, egyre kevesebbet tudunk nyújtani. Az biztos, hogy nehéz úgy meccset nyerni, hogy ennyi előnyből egy gólt tudunk szerezni, nem volt meg az a kellő hatékonyság, ami kell, hogy egy ilyen ki-ki mérkőzést be tudjunk húzni. Elég sokat szenvedtünk ezzel az egész szezonban is, most is ebbe a problémába ütköztünk. Át kell lendülnünk ezeken a problémákon, azokon a cseréken, amik nem úgy sikerültek, ahogy szerettük volna, egy csapatot csak az tud előre vinni, ha pozitívak vagyunk.”

Erste Liga, Debreceni Jégcsarnok, 350 néző. Játékvezetők: Máhr-stumpf, Máhr-stumpf, Szabó, Muzsik.
Hetényi: 97,1% (Gönczi L.)
K
Rajna: 92,5% (Sági Máté)
Jakabfy, Zalamaj, Spirko, Mihalik A., Dalecky
1
Jekunen, Balázsi, Benk, Just, Pereszunko
Bukor, Vokla, Révész, Izacky, Novotny
2
Kiss Phil, Kiss D., Shirley, Madácsi, Kiss Patrik
Bogesic, Szoszunov, Molnár D., Versich, Sági Martin
3
Erdőhelyi, Pokornyi, Németh, Kovács A., Nádasy
Kozma, Mazzag, Szmirnov
4
Nemes, Kovács S., Balogh
György József, Kecskeméti Áron
E
Virág Csaba, Baróti Zsolt
Gólok Idő Csapat Típus Gól Passz Passz
1-0 28:31 DEB Izacky Novotny
1-1 29:08 UTE Just Kiss D. Benk
2-1 31:12 DEB Mihalik A.
3-1 45:42 DEB Spirko Mihalik A. Dalecky
4-1 59:48 DEB EN Bogesic
41 Kapura lövések száma 34
10 Kiállításpercek 4

Mihalik lekapta, majd szólóból beverte

 

A DEAC Újpest felett aratott győzelme videón.

Cimkék: , , ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
március 22., péntek
EL 17:30 BRAGYE 5-3VÉGE
EL 18:30 FTCSCC 2-4VÉGE
március 23., szombat
EL 14:05 FTCSCC 6-1VÉGE
    • M4 SPORT+
EL 17:30 BRAGYE 1-2VÉGE
március 24., vasárnap
AL 16:00 ASPLHL 5-2VÉGE
AL 18:30 ETOSZG 8-4VÉGE
március 26., kedd
EL 17:30 GYEBRA 0-2VÉGE
EL 17:30 SCCFTC 4-0VÉGE
március 27., szerda
EL 17:30 GYEBRA 4-1VÉGE
EL 17:30 SCCFTC 1-4VÉGE
március 29., péntek
EL 17:30 BRAGYE INFO
EL 18:30 FTCSCC INFO
március 30., szombat
AL 18:00 SZGETO 
AL 19:00 LHLFTC 
március 31., vasárnap
EL 17:30 GYEBRA 
EL 17:30 SCCFTC 
Partnerünk
Archívum