BJAHC–FTC-Telekom 5-1

   

Három emberelőnyös góljának és masszív védekezésének köszönhetően a BJAHC továbbra is tapad a GYHK-ra.

Fővárosi rangadót rendeztek szerda este Káposztásmegyeren. Kangyal Balázs nem számíthatott Nagy Krisztiánra, a magyar válogatott támadó hiányában ezúttal Ritter Zalán centerezhetett Tóth Richárd és Szita Donát között a harmadik sorban. A vendégeknél Tóth Gergő nincs bevethető állapotban, Marva pedig Hrabal első soros bekkpárjává avanzsálódott, Seregély került hátrébb. Visszatért Betteridge a zöld-fehérek kezdőjébe. A kapukban Kornakker és Nagy kezdtek. Egy hatalmas ütközést leszámítva az első néhány minutumot ismerkedéssel töltötték a csapatok, az állóvizet a hetedik percben egy BJAHC-támadás zavarta meg: Culigin vette át a pakkot s tálalt a kék vonal közelében tüzelőállásban várakozó Vorobjovhoz, az orosz védő pedig egy hálószaggató góllal szerezte meg debütáns találatát új csapatában (1-0). Bő egy perccel később Szita kerülte meg fürgén a kaput, majd egy szemfüles passzal hozta helyzetbe a hosszún üresen álldogáló Rittert, aki nem hibázott üres kapura. (2-0). Tóth Gergely kiállítását követően Nagy Gergőék kis híján gólt szereztek, Kornakker egy pillanatra nem tudta, hol a korong. A harmad második felében kezdett magára találni a Ferencváros, de az utolsó kulcspasszokba folyamatosan hiba csúszott, ezért 2-0-s állással vonulhattak pihenőre a csapatok.

A fordulást követően felpaprikázódott a hangulat: Kreisz megmozdulása miatt Galoha maradt a jégen, majd Viikila akaszkodott össze ellenfelével, a feszült jeleneteket Sointu és Gőz ketrec mögötti ismerkedése zárta, az esetet követően a finn csatárt kisbüntetéssel jutalmazta Soós Dániel. A hazaiak emberfórjában Schlekmann kiváló meglátását követően Elo hagyta ki a kihagyhatatlant, majd Nagy Gergő sikertelen lövése után négy a kettő ellen kontrázhattak a hazaiak, s Tóth Gergely kapu elé belőtt mély átadásába a lendületből érkező Galoha remekül szúrt bele (3-0). A harmad végén Turbucz csent el egy korongot s hozta ziccerbe csatártársát, Galoha óriási bevetődéssel mentette meg góltól a csapatát, később pedig Kozma hagyta kihasználatlanul szólóját.

A záró etap kezdetén nagy erőket mozgósított a Ferencváros a szépítés érdekében, Kornakker viszont stabil pontot jelentett csapatának. A 46. percben emberhátrányba kerültek a zöld-fehérek, ami egy újabb hazai gólt eredményezett: Viikila Elóhoz továbbított, a finn légiós pedig irgalmatlan erővel Nagy sisakja lőtte a korongot, megszerezve ezzel csapata negyedik gólját (4-0). Nem dőlhettek hátra Kangyal Balázs tanítványai, ugyanis Nagy Gergő bulielhozatalát követően Kulmalához került a játékszer, a honosított válogatott támadó egy távoli bombával szépített alig több mint 11 perccel a vége előtt (4-1). Hat perccel később Betteridge szabálytalanságát követően Elo szerezte meg a BJAHC harmadik emberfóros találatát a mérkőzésen, beállítva ezzel a végeredményt (5-1).

Fontos három pontot tartott otthon ezzel a győzelemmel a BJAHC, Kangyal Balázséknak továbbra is saját kezükben van a sorsuk az első helyért vívott küzdelemben. Folytatás pénteken, a BJAHC a FEHA19-hez utazik, az FTC-Telekom pedig Miskolcra látogat.

bjaftc_nagykristof

fotó: Várhegyi Erna/BJAHC

Azt gondolom, hogy ennél sokkal több kell

   

A BJAHC–FTC-Telekom mérkőzés utáni vezetőedzői gondolatok.

Kangyal Balázs (vezetőedző, BJA HC): “Egyszerű értékelni a meccset. Az első tíz percben vitt még minket az a flow, amit hoztunk a Fehérvár elleni kupadöntőről és sikerült abból két gólt is lőni. Utána így szép lassan elfogytunk. Lehetett látni – nem akarok igazságtalan lenni a srácokkal, láttam azt, hogy próbáljuk –, de egyszerűen ez a hétvége, ahogy nyilatkoztam, azért finoman fogalmazva rányomta a bélyegét  a játékunkra. Az egy nagyon üdítő dolog, hogy ennyire jól játszottuk az emberelőnyt, és tulajdonképpen az segített. Nyilván volt egy kiváló kapusteljesítmény is, amikor egy picit ugye ránk jöttek, Dani tartotta azt a különbséget, ami volt a két csapat között számszerűleg. De a legeslegfontosabb az, hogy a reményeinket életben tudtuk tartani és ez a három pont rendkívül fontos volt.”

Fodor Szabolcs (vezetőedző, FTC-Telekom): “Szerintem abszolút nem játszottunk jól és azt gondolom, hogy ezzel a játékkal nem fogunk sokáig jutni. Először ugye be kell kerülni a rájátszásba, de sokkal jobbnak kell lenni. Mi olyan álmokat szeretnénk szövögetni, hogy a rájátszásba bejutunk, sőt tovább is szeretnénk jutni már az első körben. Azt gondolom, hogy ennél sokkal több kell.”

Erste Liga, Vasas Jégcentrum, 545 néző. Játékvezetők: Soós, Soós, Váczi, Kövesi.
Kornakker: 97,1% (Farkas R.)
K
Nagy Kristóf: 80,8% (Földes)
Szabó, Pozsgai, Galoha, Culigin, Djumic
1
Marva, Hrabal, Nagy G., Sointu, Kulmala
Gőz, Garát, Elo, Viikilä, Schlekmann
2
Karmeniemi, Seregély, Tóth A., Kestilä, Betteridge
Vorobjov, Tóth Gergely, Szita, Ritter, Tóth R.
3
Mesikammen, Boros, Turbucz, Bán, Kreisz
Dóczi, Varga, Ravasz, Molnár, Weidemann
4
Kucsma, Farkas L. S., Kozma, Galántai
Kangyal Balázs, Marton Tibor
E
Fodor Szabolcs, Hennelly Yul
Gólok Idő Csapat Típus Gól Passz Passz
1-0 06:13 BJA Vorobjov Culigin Djumic
2-0 07:19 BJA Ritter Szita Tóth R.
3-0 31:18 BJA PP Galoha Tóth Gergely Culigin
4-0 45:30 BJA PP Elo Viikilä Garát
4-1 48:38 FTC Kulmala Nagy G.
5-1 54:01 BJA PP Elo Schlekmann Viikilä
26 Kapura lövések száma 35
4 Kiállításpercek 10

Kulmala nagy gólt vert a rövidbe

 

A BJAHC–FTC-Telekom videó-összefoglalója.

Cimkék: ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
április 11., csütörtök
U18 16:30 DENHUN 4-7VÉGE
április 12., péntek
NŐI 16:40 HUNAUT 1-0VÉGE
AL 18:00 LHLETO 4-5 HVÉGE
VÁL 18:00 POLHUN 5-2VÉGE
április 13., szombat
NŐI 15:00 HUNAUT 1-2 HVÉGE
VÁL 15:45 POLHUN 6-2VÉGE
AL 19:00 SZGFTC 4-5 HVÉGE
április 14., vasárnap
VB18 16:30 HUNDEN 1-4VÉGE
AL 18:30 ETOLHL 5-1VÉGE
április 15., hétfő
VB18 13:00 GERHUN 8-2VÉGE
április 17., szerda
VB18 13:00 AUTHUN 6-5 BVÉGE
április 18., csütörtök
VB18 13:00 HUNUKR 4-7VÉGE
április 19., péntek
VÁL 18:30 HUNNOR 
április 20., szombat
VÁL 16:00 HUNNOR 
VB18 16:30 JPNHUN 
Partnerünk
Archívum