BJAHC–DEAC 3-2

   

A budapesti együttes Szabó Bence 57. percben szerzett emberelőnyös góljával kiejtette a címvédőt és Magyar Kupa-döntőbe jutott.

A Budapest Jégkorong Akadémia legerősebb összeállításában kezdte a mérkőzést, míg a DEAC-nál Spirko és Dalecky személyében hiányzott két gólerős csatár. Az első veszélyesebb lövést Szoszunov eresztette meg, majd Hetényire fújtak kiállítást játékkésleltetésért. A BJAHC-emberelőny nem tartott sokáig, a kiugró Novotnyékat csak szabálytalanság árán állította meg Schlekmann. Óvatos játékkal rukkoltak elő a felek, Culigin kiállítása sem tartogatott sok veszélyt a BJAHC kapujára, majd Versich két perce alatt Hetényinek már komoly védéseket kellett bemutatnia. A 19. percben Novotny és Szmirnov vittek végig egy kontrát, a cseh áthámozta magát védőjén, majd egy kényszerítő után mattolta Farkast.

A második játékrész elején rögtön egyenlítettek a fővárosiak: Nagy Krisztián lövése jött le Hetényiről, a debreceni védők nem tudtak felszabadítani, a kipattanót Tóth Richárd ütötte be. A 25. percben a vezetést is megszerezték a Rozsomákok: Nagy Krisztián hozta el a bulit a támadóharmadban, Szita kapásból tüzelt, a korong átjutott Hetényi mamutján, 2-1. A folytatásban kijött a szorításból a DEAC, Révész Marcell lövése a kapuvasról vágódott le. A 31. percben össze is jött az egalizálás: Novotny ugratta ki Izackyt, aki remek cseleket követően értékesítette ziccerét, 2-2. Schlekmann második kisbüntetése alatt Mihalik András szerezhetett volna gólt, Farkas résen volt. A 35. percben Elo ütközte le keményen Bogesicet, a debreceni bekk később folytatni tudta. Három perccel később Tóth Richárd kanyarodott fel a kékvonalnál, átlövése a felsővasról a hálóba vágódott, a játékvezetők videózást követően egy erősen véleményes kapusakadályozás miatt érvénytelenítették a találatot. A harmadot Djumic lövése zárta.

A harmadik felvonást Culigin áthúzódó kiállítása nyitotta, majd Novotny lőtt vasat éles szögből. Nem sokkal később Izacky ugrott ki ismét, de ezúttal beérték a védők, majd a következő cseréjében ismét veszélyeztett a cseh csatár, ekkor Farkas nyerte a párbajt. A harmad közepén Viikiläék beszorították a DEAC-ot, Vokla kesztyűvel serperte ki a korongot a gólvonalról. Felpörögtek az események, mindkét fél dűlőre akarta vinni a csatát. 4 perccel a vége előtt Vokla ült ki két percre, az emberelőnyös figura végén Szabó Bence elemi erővel tüzelt a kékről megszerezve a BJAHC harmadik szabályos találatát. Hetényi lekorcsolyázott az utolsó percre, de több gól már nem született, a Budapest Jégkorong Akadémia 3-2-re legyűrte a címvédő DEAC-ot, a fővárosiak 2019 után játszhatnak újból Magyar Kupa döntőt.

BjAHC DEAC

Fotó: Várhegyi Erna / BJAHC

A Magyar Kupa Final Four programja:

Január 28., szombat, 16:00: BJAHC–DEAC 3-2
Január 28., szombat, 19:45: Hydro Fehérvár AV19–UTE

Január 29., vasárnap, 16:00: bronzmérkőzés
Január 29., vasárnap, 19:45: döntő

Cimkék: , ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
március 22., péntek
EL 17:30 BRAGYE 5-3VÉGE
EL 18:30 FTCSCC 2-4VÉGE
március 23., szombat
EL 14:05 FTCSCC 6-1VÉGE
    • M4 SPORT+
EL 17:30 BRAGYE 1-2VÉGE
március 24., vasárnap
AL 16:00 ASPLHL 5-2VÉGE
AL 18:30 ETOSZG 8-4VÉGE
március 26., kedd
EL 17:30 GYEBRA 0-2VÉGE
EL 17:30 SCCFTC 4-0VÉGE
március 27., szerda
EL 17:30 GYEBRA 4-1VÉGE
EL 17:30 SCCFTC 1-4VÉGE
március 29., péntek
EL 17:30 BRAGYE 
EL 18:30 FTCSCC 
március 31., vasárnap
EL 17:30 GYEBRA 
EL 17:30 SCCFTC 
Partnerünk
Archívum