Ha szervezetten tudunk játszani, az aranyért meccselhetünk

   

Szita Donát hamar beilleszkedett a BJA-ba, most pedig máris MK négyes döntőzhet – s ha már így áll a dolog, nem is adná alább a trófeánál.

A hétvégi Magyar Kupa final fourt méltóképp felvezetendő mind a négy résztvevő csapat egy-egy alappillérét kérdeztük meg, mire számít a Tüskecsarnokban. Benk András után azzal a Szita Donáttal folytatjuk a sort, aki nemrég tért haza Magyarországra, 7 bajnoki után 3 pontja van a BJAHC-ban, és adott esetben akár máris nevelőegyesülete ellen MK-döntőzhet.

Egy hónap sem telt el a legutóbbi megkeresésünk óta, azóta már 7 mérkőzésen is jégre léptél új csapatod színeiben. Hogy érzed magad a rád kiszabott szerepkörben, illetve mik az első benyomásaid az Erste Liga színvonaláról?

Elég régen, még a 2017/18-as kiírásban játszottam a hazai bázisú ligában, ahhoz az időszakhoz képest színvonalasabb és kiegyenlítettebb lett a pontvadászat, ugyanis majdnem minden csapat képes meglepetést okozni egy-egy mérkőzésen. A BJA-nál jól érzem magam, az öltöző hamar befogadott, de mint legutóbb is említettem, pontosan tudtam, milyen közegbe igazolok, hiszen a korábbi időszakokból már ismertem a csapat nagy részét. Az egyetlen apróbb nehézség, hogy minden nap ingázok Székesfehérvár és Káposztásmegyer között, szerencsére kis idő után ehhez is hozzá lehet szokni.

bjagye_230122

fotó: Várhegyi Erna/BJAHC

Nagyon jól fut a csapat szekere a bajnokságban, reális esélyetek van az alapszakasz-győzelemre. Mit jelent számotokra a MK négyes döntője, milyen eredménnyel lennél elégedett a hétvégét követően?

Ha már kvalifikáltuk magunkat a négyes döntőbe, mindenképpen a magasba szeretnénk emelni vasárnap este a trófeát, nem is lenne értelme más mentalitással nekivágni a hétvégének. Nagyon várjuk már a kezdő korongbedobást, az egész csapat egy jó szereplésben bizakodik.

A játék mely elemeiben kell a DEAC fölé kerekednetek ahhoz, hogy ott legyetek a döntőben?

Jól ismerjük a DEAC-ot, a két csapatot nem kell bemutatni egymásnak. Rendkívül veszélyes hokit játszik a hajdúsági együttes, ráadásul Hetényi Zoli személyében egy olyan hálóőrrel büszkélkedhetnek, aki a legnehezebb időszakokban is képes stabilitást adni a csapatnak. Úgy gondolom, meghatározó lesz, hogy képesek leszünk-e csírájában elfojtani a debreceni kontratámadásokat, ezenfelül ha szervezetten tudunk játszani, a saját erényeinket érvényre juttatva, akkor vasárnap az aranyéremért meccselhetünk.

deac bja szita kozma schlekmann

fotó: DEAC

Ha a szezon hátralévő része hasonlóan sikeresen folytatódik, s gólokkal, asszisztokkal tudod felhívni magadra a figyelmet, mit gondolsz, ott lehetsz a válogatott bő keretében az A csoportos vb-t megelőzően? 

Az igazat megvallva reálisan úgy látom, hogy idén nincs esélyem kiharcolni a világbajnoki kerettagságot. A szezon eddig része rendkívül szaggatottan alakult számomra, ráadásul most kezdek csak belelendülni a játékba. Mindezeket figyelembe véve nem gondolom, hogy a szakmai stáb számolni fog velem idén. Természetesen rendkívül boldog lennék, ha az ellenkező forgatókönyv valósulna meg.

A Magyar Kupa Final Four programja:

Január 28., szombat, 16:00: DEAC–BJAHC
Január 28., szombat, 19:45: Hydro Fehérvár AV19–UTE

Január 29., vasárnap, 16:00: bronzmérkőzés
Január 29., vasárnap, 19:45: döntő

Cimkék: , , ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
szeptember 23., szombat
SZK 18:00 FTCBJA 4-0VÉGE
    • M4 SPORT+
szeptember 24., vasárnap
ICEHL 17:30 KACAVS 7-3VÉGE
FELK 18:30 DEBMIS 3-5VÉGE
szeptember 26., kedd
ICEHL 19:15 AVSG99 6-1VÉGE
szeptember 29., péntek
EL 17:30 SCCGYE 3-6VÉGE
EL 18:30 FHADAB 2-6VÉGE
EL 18:30 MISDEB 5-2VÉGE
EL 18:40 BJAUTE 1-4VÉGE
ICEHL 19:15 VICAVS 5-6 HVÉGE
szeptember 30., szombat
EL 17:30 GYEBRA 
ICEHL 17:30 AVSHCI 
október 1., vasárnap
EL 14:05 FTCDEB 
    • M4 SPORT+
EL 16:30 BRASCC 
EL 17:40 BJAFHA 
EL 18:00 DABMIS 
Partnerünk
Archívum