FTC-Telekom–Dunaújvárosi Acélbikák 5-2

   

A DAB hiába egyenlített kétgólos hátrányból, a zöld-fehérek a harmadik harmadban eldöntötték a mérkőzést.

Jobban kezdte a találkozót a Ferencváros, Kulmala, Marva és Boros is veszélyeztetett. Ennek megfelelően a 6. percben meg is szerezték a vezetést a zöld-fehérek: Tóth Gergő tette vissza a korongot a kapu mögül, Kreisz pedig kapásból kilőtte a hosszú felsőt. Két perc múlva Tóth Gergő az asszisztját követően ő maga is betalált: egy kapu előtti kavarodás után juttatta a pakkot Jarvinen kapujába. A 13. percben egy eladott ferencvárosi korong majdnem megbosszulta magát, de Somogyi nem tudott betalálni ziccerben. A harmad végére akadt helyzet az Acélbikák előtt is, de ezeket Nagy Kristóf magabiztosan hárította.

Villámgyors újvárosi góllal kezdődött a középső felvonás: Ödman Hadzinikolic ment el a bal oldalon, a középre tett pakkot Brus bombázta a kapu üresen maradt bal oldalába. Ment tovább előre a vendég csapat, a harmad közepén Brus járt közel újabb góljához. A 32. percben már összejött az egyenlítés: Valtola tálalt Ödman Hadzinikolic elé, aki betört a harmadon belülre és a jobb felsőbe lőtt. Öt perccel a játékrész vége előtt felélénkült a házigazda játéka, Jarvinen óriási bravúrokat bemutatva állta a sarat. A 38. percben Mihalik ült ki a büntetőpadra, de a ferencvárosiak emberelőnyben sem tudtak betalálni, így 2-2-es döntetlennel mentek pihenni a csapatok kétszer húsz percnyi játék után.

Egy perc sem telt el a záró harmadból, amikor Hrabal góljával visszavette a vezetést a Fradi: Hrabal kék vonalról eleresztett lövése irányt változtatott, és becsúszott a jobb alsóba. Négy perc múlva újra kétgólosra nőtt a zöld-fehérek előnye, egy gyönyörű Kreisz-gólnak köszönhetően: a csatár végigkorcsolyázott a jobb oldalon, majd fonákkal a rövid felsőbe emelte a pakkot. Az 49. percben emberelőnyben támadhatott a Dunaújváros, de csak helyzetekig jutottak. Az utolsó két percben kapusuk nélkül támadtak az Acélbikák, nagyobb helyzetig nem jutottak, sőt a vége előtt egy perccel Kulmala üres kapus góllal beállította az 5-2-es végeredményt.

Az FTC-Telekom február első napján a Vasas Jégcentrumba látogat, ahol a BJAHC lesz az ellenfele, míg a DAB egy hét múlva játssza erdélyi túrája első mérkőzését.

ftcdab_230124

fotó: FTC-Telekom

A jobb helyzetkihasználás döntött az ellenfél javára

   

Az FTC–DAB edzői nyilatkozatai.

Fodor Szabolcs (vezetőedző, FTC-Telekom): „Nem voltunk könnyű helyzetben, ugye elég komoly hétvégénk volt, négy nap alatt kellett három meccset játszani. Ez alapból nem biztos, hogy olyan nagy probléma lenne, de sok ideje beszélünk róla, hogy rengeteg sérültünk van. Voltak ezekben a napokban betegségből, sérülésből visszatérő játékosok, szóval ez most egy picit sok volt nekünk. A Dunaújváros ellenben pénteken játszotta a legutóbbi mérkőzését, szóval ők frissebbek voltak, ami talán látszódott is, pláne a második harmadban. Nem volt egy könnyű meccs, nem volt szép meccs sem, de ebben a helyzetben nagyon örülünk annak, hogy meg tudtuk szerezni ezt a fontos három pontot. Még egyszer mondom, úgy, hogy az Újváros elég jól tekert, és ugye vissza is jöttek a mérkőzésbe. Szóval nagyon örülünk ennek. Ez volt a célunk, hogy az utolsó három hazai mérkőzésünket az alapszakaszban megnyerjük és ezt tudtuk abszolválni, ami nagyon pozitív.”

Niko Eronen (vezetőedző, Dunaújvárosi Acélbikák): „Úgy gondolom, a hazai csapat sokkal jobban kezdte a mérkőzést nálunk, frissebbnek tűntek, nagy tempót diktáltak, megpróbáltak fizikális hokit játszani, ennek köszönhetően kétgólos előnyt építettek az első húsz percben. Az első szünetben néhány változtatást kértem a csapattól, ami nagyon jól működött, visszaküzdöttük magunkat a meccsbe, nagyon stabil harmadot játszottunk. Szerintem a harmadik harmad volt az egyetlen, amelyik kiegyenlített volt, a jobb helyzetkihasználás döntött az ellenfél javára. Nekünk is megvoltak a lehetőségeink a kontráink végén, többször mehettünk kettő az egy ellen is, de a befejezéseknél hibáztunk. De azt hiszem, egyedül ez volt a különbség, ami miatt az ellenfelünk otthon tartotta mindhárom pontot – egy-egy megnyert és egy egál harmad, amiben élesebbek voltak, amikor helyzetbe kerültek.”

Erste Liga, Tüskecsarnok, 422 néző. Játékvezetők: Nagy, Nagy, Mizsák, Árkovics.
Nagy K.: 92,3% (Földes)
K
Järvinen: 90,5% (Kovács)
Seregély, Hrabal, Nagy G., Sointu, Kulmala
1
Varga, Brus, Embrich, Ödman Hadzinikolic, Valtola
Karmeniemi, Marva, Turbucz, Tóth A., Kestilä
2
Svars, Kmec, Szalma, Dézsi, Somogyi B.
Mesikammen, Boros, Bán, Kreisz, Tóth G.
3
Lammi, Léránt, Mihálik, Szabó, Ribcsik
Kucsma, Farkas
4
Vas, Strenk, Horváth, Marosi
Fodor Szabolcs, Hennelly Yul
E
Eronen Niko, Tuomisoja Sami
Gólok Idő Csapat Típus Gól Passz Passz
1-0 05:53 FTC Kreisz Tóth G. Farkas
2-0 07:46 FTC Tóth G. Bán Kreisz
2-1 20:34 DAB Brus Ödman Hadzinikolic
2-2 31:01 DAB Ödman Hadzinikolic Valtola Brus
3-2 40:49 FTC Hrabal Nagy G.
4-2 44:45 FTC Kreisz Farkas Seregély
5-2 59:08 FTC EN Kulmala Nagy G.
42 Kapura lövések száma 26
2 Kiállításpercek 2

Kreisz mértani pontossággal verte be a vasak találkozásához

 

Az FTC–DAB hét gólja több mint három percben.

Cimkék: , , ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
április 11., csütörtök
U18 16:30 DENHUN 4-7VÉGE
április 12., péntek
NŐI 16:40 HUNAUT 1-0VÉGE
AL 18:00 LHLETO 4-5 HVÉGE
VÁL 18:00 POLHUN 5-2VÉGE
április 13., szombat
NŐI 15:00 HUNAUT 1-2 HVÉGE
VÁL 15:45 POLHUN 6-2VÉGE
AL 19:00 SZGFTC 4-5 HVÉGE
április 14., vasárnap
VB18 16:30 HUNDEN 1-4VÉGE
AL 18:30 ETOLHL 5-1VÉGE
április 15., hétfő
VB18 13:00 GERHUN 8-2VÉGE
április 17., szerda
VB18 13:00 AUTHUN 6-5 BVÉGE
április 18., csütörtök
VB18 13:00 HUNUKR 
április 19., péntek
VÁL 18:30 HUNNOR 
április 20., szombat
VÁL 16:00 HUNNOR 
VB18 16:30 JPNHUN 
Partnerünk
Archívum