FTC-Telekom–DEAC 5-4

   

A ferencvárosiak kétgólos hátrányból felállva egyenlítettek, majd pedig hosszabbításban behúzták a debreceniek elleni rangadót.

A szombati fontos, Sportklub elleni sikerből érkező FTC-Telekom a Corona Brasov elleni vereség után javítani próbáló DEAC-ot fogadta igazi hatpontos meccsen a Tüskecsarnokban. A két csapat azonos pontszámmal állt a tabellán a hatodik és hetedik helyen, bár a hazaiaknak kettővel kevesebb lejátszott meccse van az Erste Ligában. A találkozó elején Sándor Bence maradt hosszasan a jégen, és sajnos csak hordágyon tudta elhagyni a játékteret. Az ijesztő jelenetek után megindult a gólgyártás. A 4. percben megszerezte a vezetést a Fradi: Hrabal felpasszával Sointu a kapuig száguldott, és egy az egyben szép mozdulattal verte Hetényit (1-0). Alig telt el egy perc, máris egyenlített a DEAC: Dalecky viharzott el a jobb oldalon, középre tett korongjába pedig Mesikammen kapott bele szerencsétlenül, és saját kapujába juttatta azt (1-1). Később kapuvasig jutott a DEAC Zalamaj tiszta lövőhelyzete nyomán. A 13. percben már a vezetést is megszerezték a vendégek: Spirko a saját harmadában csinált meg egy szép cselt, majd szöktette a meglógó Daleckyt, aki a hosszúba lőtt (1-2). Másfél perccel később az egész szezonban működő gyilkos ellentámadásából növelte előnyét a DEAC: Versich-Izacky-Novotny volt a korong útja, utóbbi pedig a félig üres kapuba ütött (1-3). Nem szegte az FTC kedvét a két bekapott gól. A 17. percben Karmeniemi lövését még védte Hetényi, a kipattanót viszont Kulmala vágta a hálóba (2-3). A gólzáporos harmadot Nagy Gergő koronázta meg: a Fradi kapitánya tulajdonképpen az egész DEAC-on végig vezette a korongot, majd az utolsó másodpercben eleresztett lövése utat talált a kapuba. Parádés gól (3-3).

A 22. percben Molnár két perce után Hetényi mutatott be több bravúrt is. Később a Fradiból zavarták le Nagy Gergőt, és mire visszatért, Hrabalt is leültették a játékvezetők, de megúszta a négy perc emberhátrányt a Ferencváros. A 30. percben Kozma kapott kisbüntetést bottal akasztásért, de a DEAC volt közelebb a gólhoz. Nagy Kristóf egy ártalmatlannak tűnő szituációban Mazzaghoz passzolt, aki kapuvasat lőtt. A másik oldalon a Nagy Gergő-Kulmala féle sortüzet Hetényi-védésekkel élte túl a debreceni gárda. A 34. percben újra a DEAC szerzett vezetést, ezúttal a Kreisz kiállítása miatti emberelőnyös szituációból, Dalecky kapu mögül érkező előkészítését Izacky lőtte a hálóba (3-4). Alig fél perccel később válaszolt a Fradi: Turbucz korcsolyázott egészen a DEAC ketrece mögé, előkészítését pedig Kestila ütötte be Hetényi közreműködésével a bal alsóba (4-4). Később még mindkét csapat átvészelt egy-egy emberhátrányt, 4-4-gyel fordulhattak az utolsó játékrészre.

A 46. percben Karmeniemi, majd a másik oldalról Novotny kapott két percet, a négy a négy elleni játékból nem született gól. Az 54. percben Révész cselezte magát a Fradi kapujáig, csak a befejezés hiányzott. Turbucz ziccerébe pedig Hetényi kapott bele bravúrosan. Gól már nem esett, hosszabbításba torkollott a találkozó. A ráadás első perceiben Kulmalának és Izackynak is megvolt a lehetősége a győztes gól megszerzésére, de Hetényi és Nagy is védett. Az utolsó percre fordulva érkezett a döntés: Sointu szerzett korongot a DEAC harmadában, majd passzából az üresen maradt Kestila nem hibázott (5-4).

A Sportklub elleni sikere után újabb fontos pontokat gyűjtött a Fradi, kedden pedig a DAB-ot fogadja. A DEAC a BJAHC otthonában javíthat.

ftcdeb_hrabal

fotó: FTC-Telekom

Öt bekkel jöttünk, egyiküket a második percben kilőtték

   

Gondolatok a túlórás FTC–DEAC összecsapást követően.

Fodor Szabolcs, vezetőedző, FTC-Telekom: “Annak örülünk azért, hogy tudjuk szórakoztatni a közönségünket. Pláne így, hogy győzelem a vége, így mindig egy picit jobban meg tudunk emészteni egy-egy ilyen meccset, de azt gondolom, hogy azért, úgymond, volt rá kifogásunk, hogy egy picit őrült meccs lett. Az előző napi összecsapás nagyon sokat kivett belőlünk, utána én mondtam, hogy a profi játékosok fel vannak erre készülve, de azért azt is látni kell, hogy az utóbbi időben elég kevesen voltunk, és ez meglátszódott azon a mérkőzésen is. Az ember először általában fejben fárad el, nem hoz olyan jó döntéseket, amiket amúgy meghozna, és utána a láb is jobban fárad. De azt gondolom, hogy a szívünk vitt előre, és tényleg, itt a szív diadala volt a végén. Tudtuk nagyon jól, hogy az utolsó húsz percet csak úgy tudjuk megnyerni, ha a szívünk a helyén van, és ugye energiánk már nem nagyon volt, de a szívünk a helyén volt, és ezért meg tudtuk nyerni ezt a mérkőzést.

György József, vezetőedző, DEAC: “Ez egy hullámvasút-játék volt mind a két csapat részéről. Nem éreztem a 3-1-es vezetésnél sem, hogy jól játszunk. Jó, kikaptunk, rendben van, de hogyha győzünk, sem tudtam volna azt mondani a srácoknak, hogy ez jó mérkőzés volt. Öt hátvéddel jöttünk, az egyiküket a második percben kilőtték. Utána próbáltam egy csatárból, aki életében nem játszott hátul, hátvédet csinálni, de hát egy nagy hibából már gólt is kaptunk, utána visszaálltunk négy hátvédre. Tudtuk, hogy a Fradi előző nap is játszott, de hát igazából nekünk sem volt az az energia, ami kellett volna ehhez a mérkőzéshez, csak felvillanásaink voltak. Az első harmadban a 0,2-del a vége előtti gól, az is egy olyan momentum volt, ami kihatott a mérkőzésre. Vissza tudtunk jönni, utána pedig egymás hibáiból próbáltunk táplálkozni, mert a Fradinál is nagyon sok ilyen volt, amit hibáztak, de hát senki nem tudta érvényesíteni. Hosszabbításban szintén volt egy hiba: ahol elengedik ennyire az embert, azt büntetik mindenhol.”

Erste Liga, Tüskecsarnok, 583 néző. Játékvezetők: Haszonits, Haszonits, Muzsik, Mizsák.
Nagy K.: 89,5% (Földes)
K
Hetényi: 87,5% (Gönczi L.)
Seregély, Hrabal, Tóth A., Kestilä, Kreisz
1
Szoszunov, Zalamaj, Spirko, Mihalik A., Dalecky
Karmeniemi, Marva, Nagy G., Sointu, Kulmala
2
Bukor, Vokla, Versich, Izacky, Novotny
Mesikammen, Boros, Farkas, Bán, Tóth G.
3
Sándor, Molnár D., Révész, Sági
Kucsma, Turbucz
4
Kozma F., Mazzag
Fodor Szabolcs, Hennelly Yul
E
György József, Kecskeméti Áron
Gólok Idő Csapat Típus Gól Passz Passz
1-0 03:01 FTC Sointu Hrabal
1-1 04:57 DEB Dalecky Mihalik A. Spirko
1-2 12:20 DEB Dalecky Spirko
1-3 13:49 DEB Novotny Izacky Versich
2-3 16:13 FTC Kulmala Turbucz Karmeniemi
3-3 19:59 FTC Nagy G. Marva Karmeniemi
3-4 34:39 DEB PP Izacky Dalecky Spirko
4-4 35:19 FTC Kestilä Turbucz Mesikammen
5-4 64:01 FTC Kestilä Sointu Marva
40 Kapura lövések száma 38
14 Kiállításpercek 10

Kestilä zavartalanul lőhette be a győztes gólt

 

A túlórás FTC-Telekom–DEAC meccs kilenc találata négy percben.

Cimkék: , , ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
április 14., vasárnap
VB18 16:30 HUNDEN 1-4VÉGE
AL 18:30 ETOLHL 5-1VÉGE
április 15., hétfő
VB18 13:00 GERHUN 8-2VÉGE
április 17., szerda
VB18 13:00 AUTHUN 6-5 BVÉGE
április 18., csütörtök
VB18 13:00 HUNUKR 4-7VÉGE
április 19., péntek
VÁL 18:30 HUNNOR ÉLŐ
    • DUNA WORLD
április 20., szombat
VÁL 16:00 HUNNOR 
VB18 16:30 JPNHUN 
április 21., vasárnap
NVB 15:00 HUNKOR 
    • AMC MIKRO
április 22., hétfő
NVB 12:30 HUNNED 
    • SPORT 1
április 24., szerda
NVB 12:30 HUNNOR 
    • SPORT 2
április 26., péntek
NVB 20:25 HUNAUT 
    • AMC MIKRO
Partnerünk
Archívum