Nehéz megmondani, ami a szezon elején működött, most miért nem megy

   

Remek szeptemberi-októberi rajtot követően november óta zuhanórepülésben vannak a Dunaújvárosi Acélbikák. A DAB eleinte kreatív, közönségcsalogató élményhokit játszott, a pontok is jöttek, aztán valami eltört, azóta futószalagon jönnek a sima, sokszor nagy arányú vereségek. Az EBEL-t és a válogatottat is megjárt rutinos bekkel, Varga Arnolddal próbáltuk megfejteni a rejtélyt.

Az újvárosi nevelésű védőt többek között a lejtmenet okairól, az öltözői hangulatról és személyes ambícióiról is kérdeztük.

Kezdjük az elején: szeptemberben vereséget szenvedtetek a liga két élcsapata, a BJA és a Gyergyó ellen, viszont egy szoros mérkőzésen, kiváló második harmadot produkálva a remek erőkből álló Brassó fölé kerekedtetek. Hogy érzed, milyen állapotban vágtatok neki a szezonnak?

Az alapozást követően remek állapotba kerültünk, viszont a bajnokság eleji ankéton felszólaltam, s felhívtam szurkolóink figyelmét a keret fiatalságára, továbbá kiemeltem, biztosan lesznek nehezebb időszakaink, ahol bizonyítanunk kell majd, képesek vagyunk csapatként fejlődni. Szűk fél év távlatából visszatekintve úgy gondolom, nem kezdtük rosszul a bajnokságot.

Aztán következett az október, ami igazi sikersztoriként alakult a csapat szempontjából, több figyelemreméltó győzelemmel: végletekig kiélezett mérkőzésen ugyan vereséget szenvedtetek Csíkszeredában, de gólzáporos meccsen legyőztétek idegenben a Gyergyót, majd áldozatul ejtettétek a FEHA, UTE, DEAC hármasfogatot is. Miben rejlett a csapat ereje ebben az időszakban?

A szezon ezen szakaszában még nem köszöntött be a csapat életébe a sérüléshullám, minden játékos hadra fogható állapotban volt. Azáltal, hogy kezdetben az összes sorunk rendelkezésünkre állt, alkalmazhattunk megfelelő mennyiségű rotációt, aminek következtében mindig maximális kapacitáson pörögtünk. Úgy gondolom, az előbb említettek miatt nyertük kezdetben sorozatban a meccseinket, de fontos kihangsúlyoznom, nehéz megmondani, hogy ami a szezon elején megfelelően működött, az most miért nem megy.

dab varg a

fotók: Dunaújvárosi Acélbikák

A november már felemásan alakult: a FEHA-tól elszenvedett vereség után még 7 gólt ütve legyőztétek az Újpestet, ám ekkor elérkezünk az ominózus dátumként emlegetett november 20-ához, amikor is az utolsó győzelmeteket arattátok január 6-át megelőzően. Éreztél arra utaló jeleket az öltözőben november végén, hogy valami megváltozott a pozitív szezonkezdethez képest?

A novemberi időszakban a csapat nélkülözni kényszerült topjátékosait, emiatt egyfolytában változtatnunk kellett a sorok összetételén, rettentő nehéz felépíteni egy mérkőzést meghatározó játékosaid hiányában. Főleg úgy, hogy a hátrébb lévő sorokból nem tudtuk megfelelően előre integrálni azokat a játékosokat, akiknek a sérültjeink helyébe kellett volna lépniük.

Kívülről úgy tűnt, sorsfordító meccsnek bizonyult a 7-9-es kaotikus hazai vereség a Csíkszereda ellen, ezen az összecsapáson kirajzolódott az összes ellentmondásosság, ami a DAB játékát jellemezte a következő bő egy hónapban: ötletes, kreatív, közönségszórakoztató támadójáték, majd egy rövidzárlat, aminek következtében pár perc alatt mindig kicsúszott a csapat kezéből az irányítás, s már nem volt visszaút. Rutinos bekként mit gondolsz, mi tört meg ennyire látványosan a csapat védekezésében, illetve mi okozhatja ezt az ambivalens teljesítményt?

Vannak olyan periódusai a mérkőzésnek, amikor jól teljesít az együttes, egyben vagyunk, mindenki megfelelően látja el feladatát. Ezt követően pedig egy-egy sorunk érthetetlen módon beragad, mi pedig csapatkánt nem tudunk ezen megfelelően továbblépni. Megmagyarázhatatlan okokból kifolyólag nem vagyunk képesek a játék egyes elemeit egyszerűbben, taktikusabban megjátszani, sok esetben inkább belehalunk a szépségbe, ahelyett, hogy egyszerűen csak kiütnénk a korongot. Számos alkalommal előfordult, hogy negatív spirálba került egy adott sorunk, majd ez a lélektani állapot átragad a soron következő ötösre is, aminek következtében már a harmadik csapategység akaratlanul is negatív energiákkal lép jégre. A csapat pedig e körforgás rabja marad.

A szezon elején a ketrec előtt felváltva parádézott a Kovács, Järvinen kapusduó is, egy ízben még a Hét játékosa-díjat is elnyerték megosztva. A védekezésben mutatott gyengébb produktum vezethetett el a hálóőrök teljesítményének visszaeséséhez? Mi az igazi oka annak, hogy volt, hogy Eronen mester inkább az alig 17 esztendős Valentát kezdette a kapuban?

Biztos vagyok benne, hogy védekezésbeli produktumunk és kapusaink teljesítménye kölcsönösen hatnak egymásra. Rengeteg gólt kapunk olyan szituációkból, amikor nem tudjuk megfelelően felvenni az ellenfél második hullámban érkező bekkjét, vagy ha ez sikeresen meg is történik, akkor más apróbb hiba miatt kerülünk hátrányba. Kétségbevonhatatlan, a védekezésünkön változtatni kell, ha rájátszásba akarunk kerülni. A második kérdésre pedig roppant egyszerű a képlet: kezdő kapusduónk egy háztartásban él, s mivel egyikőjük lebetegedett, törvényszerű volt, hogy a társa is el fogja kapni a vírust. Emiatt kellett az edzőnek bedobnia tehetséges kapusunkat a mély vízbe.

dabmis_galajda_mattyasovszky_valenta

Az utóbbi években egyre jobban teret nyer a mentálhigiénés tényező fontossága az élsportban, számos tanulmány kering arról, milyen módszerekkel lehet kikecmeregni a negatív spirálból. Hogyan motivál titeket Niko Eronen vezetőedző, milyen eszközökkel próbálja visszaterelni csapatát a helyes útra?

Rengeteget kommunikálunk csapat szinten. A kohézió fenntartása érdeképen a gárda együtt szokott reggelizni, ahol mindig átbeszéljük az előző meccs eseményeit. A mester kiemeli a pozitívumokat, illetve szembesít minket hibáinkkal, amiből próbálunk erőt meríteni. Ha megértjük a negatívumokat, akkor hatványozott erővel szeretnénk korrigálni s elkerülni ugyanazt a hibát a soron következő mérkőzéseken.

Apróbb változtatásokat leszámítva a csapat hasonló összetételben játszik szezonkezdet óta, decemberben azonban két légiós is érkezett: Dusan Kmec, majd Jozef Mihálik tette át a székhelyét Dunaújvárosba, januárban pedig visszatért Ivan Ribcsik is. Hogyan látod, ők miben lehetnek a segítségetekre?

Jó játékosnak tartom Ribcsiket, éppen a minap beszélgettünk arról, hogy az idén még egyetlen mérkőzés sem volt a lábában, ezért bizonyosan jót tett neki az elmúlt egy-két találkozó, ahol visszarázódhatott. Szerintem a következő három-négy meccsen meg fogja csillogtatni kvalitásait, ő egy kiváló playmaker, aki szereti osztogatni a pakkot, sok veszélyes helyzetet kialakítva ezzel. Kmec és Mihálik remekül beilleszkedtek az öltözőbe, utóbbiról fontos tudni, 43 éves kora ellenére fiatalos mentalitást képvisel. Relevánsnak tartom megemlíteni, nincs konfliktus, sem széthúzás az öltözőben, a csapat nagyon egyben van, ezért is óriási kérdőjel számomra, miért nem tudunk kikecmeregni a hullámvölgyekből egy-egy cserényi gyorsasággal.

Nem utolsósorban térjünk ki a pályafutásodra is. Dunaújvárosban pallérozódtál, majd az előző évtized hajnalán Fehérvárra költöztél, ahol több szezonon keresztül az EBEL-csapat alapembereként jeleskedtél. Később ezzel a rutinnal felvértezve kerültél Debrecenbe; 2017-től 2022-ig pedig 5 éven át az Újpestet erősítetted. Hogy érzed magad újra Dunaújvárosban? Mik a személyes ambícióid, szeretnéd újra magadra ölteni a válogatott szerelést, akár a májusi elit világbajnokságon?  

Köszönöm a kérdést, kiválóan érzem magam újra nevelőegyesületem színeiben. Az őszintét megvallva, eleinte meg kellett barátkoznom a ténnyel, miszerint második vagyok a rangidő-létrán, de Mihálik érkezése ezen változtatott (nevet). Nemrég még én is hasonló cipőben jártam, ezért kezdetben szokatlan volt egyengetni a fiatalokat, példát mutatni a helyes útról, ami a közös sikerhez elvezethet. Törekszem arra, hogy mindenben az élen járjak, s akár a jégen, akár jégen kívül is csapattársaim támaszaként szolgálhassak. Rendkívüli módon motivál, hogy újra magamra ölthessem a címeres mezt, de a kerethirdetés az edzők feladata. Nem tudom, lesz-e lehetőségem idén elérni céljaimat, azonban nem mondtam le a címeres mez viseléséről, szeretnék bizonyítani és újra kiharcolni a helyemet. Ha ez véletlenül idén nem jön össze, akkor egyértelmű jövőbeli célként tűztem ki magam elé, hogy újra számoljon velem a válogatott szakvezetése.

11-varga

Cimkék: , , ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
március 22., péntek
EL 17:30 BRAGYE 5-3VÉGE
EL 18:30 FTCSCC 2-4VÉGE
március 23., szombat
EL 14:05 FTCSCC 6-1VÉGE
    • M4 SPORT+
EL 17:30 BRAGYE 1-2VÉGE
március 24., vasárnap
AL 16:00 ASPLHL 5-2VÉGE
AL 18:30 ETOSZG 8-4VÉGE
március 26., kedd
EL 17:30 GYEBRA 0-2VÉGE
EL 17:30 SCCFTC 4-0VÉGE
március 27., szerda
EL 17:30 GYEBRA 4-1VÉGE
EL 17:30 SCCFTC 1-4VÉGE
március 29., péntek
EL 17:30 BRAGYE 
EL 18:30 FTCSCC 
március 31., vasárnap
EL 17:30 GYEBRA 
EL 17:30 SCCFTC 
Partnerünk
Archívum