Mélyrepülésben lévő Ljubljana érkezik Fehérvárra

 

A Volán a szezonban először győzhetné le a szenvedő Olimpiját – minden szempontból jó lenne kihasználni a szlovénok gyengélkedését.

A Magyar Kupa négyes döntője előtt sűrű hét vár a Hydro Fehérvár AV19-re, amely péntektől jövő csütörtökig hat nap alatt négy bajnokit teljesít az ICEHL-ben. Kevin Constantine tanítványai péntek este 19:15-től hazai jégen kezdik ezt az etapot az Olimpija Ljubljana ellen, amellyel legutóbb még október elején találkoztak. Akkor 4-3-as túlórás szlovén siker született a Tivoloban, az azt megelőző, szeptemberi randevún is az Olimpija nyert egy góllal a Raktár utcában, úgyhogy lenne miért visszavágnia a Volánnak. Erre most jó esély is mutatkozik, mert noha a székesfehérváriak változatlanul végighullámvasutazzák az alapszakaszt, az Olimpija sokkal rosszabb passzban van. A szlovénoknak 34 mérkőzés után még a 10 rendes játékidős sikerük sincs meg, 87–127-es gólkülönbségüknél csak a tabellán elfoglalt helyük a lelombozóbb – még a ligaújonc Asiago is 7 ponttal előzi őket, csupán a másik elsőszezonos együttest, a Vorarlberget tudják egyelőre maguk mögött tartani, de már őket is csak 3 egységgel. Pocsék formájukról mindennél többet elmond, hogy előző 12 bajnokijukból 10 alkalommal pontot sem szereztek, az egyetlen, szoros győzelmük éppen az Asiago ellen datálódik, de még a sereghajtó Feldkirch is 4-0-ra verte őket saját jegükön.

Ahogy azt sokszor megtanultuk már, ezek a tények önmagukban semmit sem jelentenek – főleg egy Fehérvár–Ljubljana párharc esetében… –, de az biztos, hogy az elmúlt időszakban javuló formát mutató, Klagenfurtban és a listavezető Bolzano ellen is győzni tudó, Salzburgban pedig tartalékos kényszercsapattal bravúrosan helytálló Volánnak most van a legjobb lehetősége a szlovénok legyőzésére. Ez már csak a 3 pont miatt is fontos lenne: ha minden jól megy, a Fehérvárnak hátrafelé már nemigen kell tekintgetnie (a Graz tisztes, 12 pontos távolságból követi), a biztos negyeddöntőt érő 6. helyért viszont még óriási lesz a harc, hiszen a legutóbb legyőzött Klagenfurt 1, a 6. pozíciót jelenleg birtokló Vienna pedig 3 pontra van a magyar csapattól jelen pillanatban.

Legutóbb, Karintiában kulcsemberek térhettek vissza a jégre – O’Brien, Magosi, Bartalis és Stipsicz is játékra jelentkezett, utóbbi győztes góllal hálálta meg –, hetekre kiesett viszont a házi pontkirály Petan, akinek elvesztése nyilván komoly érvágás. Az új igazolások közül Leclerc 11 meccs után 6 ponttal, de –9-es mutatóval áll, míg Klagenfurtban bemutatkozott az új kanadai bekk, Cody Donaghey, remélhetőleg az előélete alapján ő is hozzá tud majd járulni az offenzív játékhoz amellett, hogy a védelem is stabilabb lesz vele Nilssonék hiányában.

Akinek nincs lehetősége kilátogatnia az Ifj. Ocskay Gábor Jégcsarnokba, az a szokásos streamoldalon tudja élőben követni az összecsapást 19:15-től.

oll avs hári

fotó: HKO/Domen Jančič

Cimkék: , ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
április 14., vasárnap
VB18 16:30 HUNDEN 1-4VÉGE
AL 18:30 ETOLHL 5-1VÉGE
április 15., hétfő
VB18 13:00 GERHUN 8-2VÉGE
április 17., szerda
VB18 13:00 AUTHUN 6-5 BVÉGE
április 18., csütörtök
VB18 13:00 HUNUKR 4-7VÉGE
április 19., péntek
VÁL 18:30 HUNNOR ÉLŐ
    • DUNA WORLD
április 20., szombat
VÁL 16:00 HUNNOR 
VB18 16:30 JPNHUN 
április 21., vasárnap
NVB 15:00 HUNKOR 
    • AMC MIKRO
április 22., hétfő
NVB 12:30 HUNNED 
    • SPORT 1
április 24., szerda
NVB 12:30 HUNNOR 
    • SPORT 2
április 26., péntek
NVB 20:25 HUNAUT 
    • AMC MIKRO
április 27., szombat
NVB 16:00 HUNFRA 
    • AMC MIKRO
Partnerünk
Archívum