Dunaújvárosi Acélbikák–Gyergyói HK 4-5

   

Hiába játszott 40 percig kiválóan, s lógott meg 3 góllal a Dunaújváros, Orbánék utolsó játékrészben bemutatott erődemonstrációja hosszabbítást, majd győzelmet eredményezett.

Amíg a Dunaújváros idei második győzelmére hajt, addig a Gyergyó célja nem lehet más, mint lépésről-lépésre haladva minden egyes megszerzett ponttal közelebb kerülni az alapszakasz-győzelemhez. Eronen mester Erdélyt, Niskanent és Pinczést kénytelen nélkülözni, míg Szilassy Zoltán Saari és Jalonen játékára nem számíthatott. A két kezdő kapus Kovács és Rinne voltak. Nem teketóriázott a GYHK: másfél perc sem telt el a mérkőzésből, amikor Orbán senkitől sem zavartatva vezethette rá a pakkot Kovácsra, s magabiztosan értékesítette a rutingyakorlatot (0-1). Pár momentummal később egy szép kiugratást követően Dézsi kapuvasa jelezte, a hazaiak rendezték soraikat. A játékrész derekán Sándor-Székely középtávoli próbálkozása tévesztett irányt, ami egyből megbosszulta önmagát: Mihálik tette jobb oldalról kapura a pakkot, a kipattanót pedig Szabó egy szemfüles mozdulattal a gólvonalon túlra juttatta (1-1) Fél perc múlva jött az újabb fordulat: Hadzinikolic vette észre a kapu előtt helyezkedő Valtolát, a finn légiós első próbálkozása még felpattant a kapusról, a második kísérletet azonban már sikerült a hálóba juttatnia (2-1). Két perccel a vége előtt Bodó nagy lehetőségét Kovács hárította, így a Dunaújváros egy bravúros harmad után előnnyel vonulhatott pihenőre.

A középső etap első 7 perce DiDiomete, majd Vincze kiállításával indult. A második fórnál a DAB speciális egysége rettentő közel járt az újabb találat megszerzéséhez, azonban pár centi mindig hiányzott. A 31. minutumban már nem kegyelmezett az Újváros: Hadzinikolic szerzett korongot a kék vonalnál, majd vezethette rá lendületből Rinnére, a szóló végén a svéd támadó egy gyönyörű kígyózó testcsel bemutatása után tette el a korongot a hálóba (3-1). Szokás mondani, ha egy üzlet beindul: egy páros kiállítás utáni szituációra a DAB reagált jobban, s egy újabb kapu előtti felpattanót Embrich kanalazott a ketrecbe (4-1). Eszmélt a GYHK, s nem maradt sokáig a háromgólos differencia: a középkezdés elvégzése után egy kapu előtti kavarodást követően Haaranen középtávolija talált utat a felsőbe, Kovács semmit nem láthatott az akcióból (4-2).

A záró játékrész brutális gyergyói nyomással indult, Kovács adott stabilitást több alkalommal is csapatának. A 46. percben már a hálóőr is tehetetlennek bizonyult: Haaranen lőtte középre erőből a játékszert, ami Sylvestre testéről váratlanul felgyorsult, mattolva ezzel a komplett hazai védelmet (4-3). Ezt követően Szabó kapott kiállítást, s mikor már mindenki azt gondolhatta, a DAB kivédekezte hátrányát, akkor Kmec kapu melletti korongvesztését követően Orbán tálalt Sylvestre elé, a kanadai csatár bődületes kapáslövése után Kovácsnak esélye sem volt (4-4). Az utolsó másodpercben a DAB próbálkozása kifelé pattant a vasról, így következhetett a hosszabbítás.

A túlóra kezdetén a Dunaújváros kevergetett veszélyesen Rinne kapuja előtt, de egy korongvesztést követően Orbán nyargalhatott kapura, s szolgálta ki gyönyörűen a remek ütemben érkező Bodót, aki nem hibázott (4-5). A GYHK vasárnap a BJAHC-hoz utazik, míg a DAB legközelebb kedden lép jégre az FTC-Telekom otthonában.

dabgye_kmec_orban

fotó: Anda Fábián/DAB

Minden a kezünkben volt, hogy megnyerjük a mérkőzést

   

Így látták a trénerek a DAB–GYHK találkozót.

Niko Eronen (vezetőedző, DAB): “A héten sokat foglalkoztunk az egy-egy elleni csatákkal, és szerintem nagyot léptünk előre ezekben. Jól akartunk kezdeni, s talán frissebbek is voltunk a meccs elején. Bár több lövésük volt az első harmadban, a nagyobb lehetőségek előttünk adódtak. A második harmad volt a legjobb számunkra ezen a meccsen, nagyon örültem annak, amit láttam, a pálya mindkét oldalán erősek voltunk, odaértünk a lepattanókra, gólokat szereztünk. A harmadik felvonásban voltak kihagyásaink, ott náluk volt a momentum és sajnos nagy árat fizettünk a hibákért, amiket elkövettünk. Az első negyven percben kettő ilyen volt, ebből egy gólt kaptunk, a harmadikban három, amiből pedig kettőt. A végén nagy esélyünk volt a három pont megszerzésére is, de elhibáztuk a ziccert, a ráadás pedig balszerencsés volt, végig nálunk volt a korong, Ödman elesett és a kettő az egyet értékesítették. Ezzel együtt nagyon sok jó dolgot láttam, nagyot léptünk előre az előző meccsekhez képest, de azt is megmutatta ez a találkozó, hogy egy olyan csapat, mint mi, nem követheti el ugyanazokat a hibákat újra és újra. Összességében jó teljesítményt nyújtottunk, a listavezető dolgát nagyon meg tudtuk nehezíteni és jól játszottunk, figyelembe véve a helyzetünket, de az csalódás, hogy minden a kezünkben volt ahhoz, hogy megnyerjük a mérkőzést. Azt gondolom, jól játékkal fejeztük be hazai szereplésünket az alapszakaszban, bárcsak többször teljesítettünk volna így. Van még pár meccs hátra, megyünk tovább.”

Szilassy Zoltán (vezetőedző, Gyergyói HK): “A harmadik harmadban játszottunk úgy, ahogy ildomos lett volna végig. Ahogy közlekedtünk a jégen a harmadik harmadban, látszott, hogy nem vagyunk elfáradva, egyszerűen nem tettük ki azt az első harmincöt percben, amit ki kellett volna tennünk, de ahogy elkezdett égni a ház, akkor ráléptünk a gázpedálra, elkezdtünk gyorsan, agresszívan jégkorongozni, nyomás alá helyeztük a DAB-ot, mert láttuk, hogy nyomás alatt hibára képesek. Ez elmaradt az első két harmadban, de így is óriási helyzeteink voltak, lőttünk kapuvasat, megvoltak a lehetőségeink, de ahogy Kangyal Balázs barátom szokta mondani, a hoki istene ilyen, ha nem dolgozol meg érte, a vas sem fog bemenni. Onnantól kezdve, hogy elkezdtünk dolgozni, más volt a történet. A fejben való felkészülést kell jobbá tenni, eddig ez nem fordult elő velünk, de ennyi meccsnél törvényszerű, hogy előjön ez is, emberekről beszélünk, de nyilván nem szeretnénk több ilyet látni. Ami pozitív, ahogy a srácok érezték a bajt, s ahogy változtatni tudtak, az jó karakterre vall, és becsületesen dolgoztak azért, hogy győztesen hagyják el a jeget. Azt gondolom, megérdemelt a két pont, mert, amit beleraktunk, az elég volt ehhez, de nyilván az egy pontunkba került, hogy nem úgy dolgoztunk a meccs elején, ahogy kellett volna.”

Erste Liga, Dunaújvárosi Jégcsarnok, 164 néző. Játékvezetők: Babic, Babic, Vincze, Sábián.
Kovács: 87,8% (Järvinen)
K
Rinne: 87,9% (Demeter)
Varga, Brus, Embrich, Ödman Hadzinikolic, Valtola
1
Kozma, Haaranen, Tranca, Orban, Bodó
Svars, Kmec, Szalma, Somogyi B., Ribcsik
2
Györfy, Fejes, Vincze P., Sylvestre, Sárpátki
Vas, Léránt, Strenk, Horváth, Marosi
3
Imre, Marttinen, Sándor-Székely, Szigeti, Császár
Lammi, Mihálik, Dézsi, Szabó
4
Todor, Silló, Bíró, DiDiomete
E
Szilassy Zoltán, Góga Attila
Gólok Idő Csapat Típus Gól Passz Passz
0-1 01:33 GYE Orban Tranca
1-1 13:17 DAB Szabó Mihálik Svars
2-1 13:49 DAB Valtola Ödman Hadzinikolic Brus
3-1 30:12 DAB Ödman Hadzinikolic Brus Varga
4-1 32:50 DAB Embrich Kmec Valtola
4-2 33:20 GYE Haaranen Vincze P. Kozma
4-3 45:36 GYE Sylvestre Haaranen Orban
4-4 50:06 GYE Sylvestre Orban Bodó
4-5 61:39 GYE Bodó Orban Marttinen
33 Kapura lövések száma 41
6 Kiállításpercek 6

Hadzinikolic korongot szerzett, majd gólig cselezett

 

A GYHK háromgólos hátrányból való fordítása négy percben.

Cimkék: , , ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
március 22., péntek
EL 17:30 BRAGYE 5-3VÉGE
EL 18:30 FTCSCC 2-4VÉGE
március 23., szombat
EL 14:05 FTCSCC 6-1VÉGE
    • M4 SPORT+
EL 17:30 BRAGYE 1-2VÉGE
március 24., vasárnap
AL 16:00 ASPLHL 5-2VÉGE
AL 18:30 ETOSZG 8-4VÉGE
március 26., kedd
EL 17:30 GYEBRA 0-2VÉGE
EL 17:30 SCCFTC 4-0VÉGE
március 27., szerda
EL 17:30 GYEBRA 4-1VÉGE
EL 17:30 SCCFTC 1-4VÉGE
március 29., péntek
EL 17:30 BRAGYE 
EL 18:30 FTCSCC 
március 31., vasárnap
EL 17:30 GYEBRA 
EL 17:30 SCCFTC 
Partnerünk
Archívum