Hydro Fehérvár AV19?Salzburg 1-3

   

A magyar ICEHL-együttes alulmaradt az első 2023-as hazai bajnokiján.

A Fehérvár alapcsapatából ketten hiányoztak, kisebb sérülés miatt Andrew O?Brien és a régóta maródi, de hamarosan visszatérő Magosi Bálint. A kapuban Roy kezdett. Erősen indítottak a salzburgiak, akik a két csapat legutóbbi 11 meccséből tízet megnyertek. Jó négy perc után jött az első hazai próbálkozás, Terbócs belőtt korongjánál tisztázott Tolvanen. A 8. minutumban ismét a vendégek kapusa volt a főszereplő. A kék vonalnál Hári előtt maradt a korong, ezzel területet nyert, Campbellhez passzolt, aki előtt ott tátongott az üres kapu, de gólba tartó lövésére Tolvanen a lepkéssel átért. Emberelőnyben nem sikerült veszélyeztetni. Fordult a kocka, szerencsére sikerült kihúzni az emberhátrányt. Újabb osztrák fór következett, Roy repkedett a ketrec előtt. Öt perccel a harmad vége előtt Leclerc tört kapura, elnyomni sem tudták, átadására Csollák érkezett, aki letarolta a kapust. MacWilliam vett elégtételt, négy a négyben folytatódott a csata. Lewington védte meg kapusát túl erőszakosan, a második emberelőny rosszul sikerült. Eladott korongból kontrázott a Red Bull, Nissner passzát Mario Huber váltotta gólra (0-1). Gyorsan jött az egyenlítés Leclerc révén, de a játékvezetők kapusakadályozás miatt érvénytelenítették a találatot.

A középső harmadban jobb játékra volt szükség, agilisabban is kezdett a Constantine-csapat. A fizikálisabb hoki több szerzett korongot eredményezett, a bekkek is bátran csatlakoztak a támadásokhoz. Jobbára a salzburgi kapu előtt folyt a játék, de igazán komoly helyzetet nem sikerült kialakítani. A 26. percben Horváth Milán próbálta távolról meglepni Tolvanent, aki résen volt. A fehérvári akarat emberelőnyt kamatozott. A 32. percben Terbócs passzolt Bartalisnak, aki ? bár Tolvanen szándékosan elrúgta a kaput ? betalált (1-1). A játékvezetők ismét visszanézték a gólt, ezt már nem vették el. Jó volt látni, hogy tudott változtatni a magyar csapat és többször fölényt harcolt ki a bajnokkal szemben. Stipsicz kapura törése következett, fonákemelése nem ért célt, majd Vértes harcolt a korongért, ebből sem lett gól. A másik oldalon Roy védéseire is lehetett számítani. Mindkét együttes megszerezhette volna a vezetést, élvezetes volt a csata. A hajrában sem unatkozhattunk: előbb Lewington törte el a korongot ziccerben, a kontrából Findlay szép csel után helyzetbe került, a kipattanót Petan nem tudta az üres kapuba juttatni. A döntés a záró húsz percre maradt.

Red Bull lövéssel indult a harmadik felvonás, Roy könnyedén hárított. A 42. percben szerencsével Erdély előtt maradt a korong, középről tisztán lőhetett, ezt Tolvanen tolta fölé. Egyenlő erők küzdöttek a jégen, kulcsfontosságú volt, hogy ki tud egyről a kettőre lépni. A 48. minutumban Fournier a kékről a hálóba lőtt, Tolvanen már jóval a lövés előtt elrúgta a kaput, ez is érvénytelen volt. A keménységre nem lehetett panasz, hatalmas ütközések színezték a játékot. Az utolsó tíz percen belül még mindig 1-1 állt az eredményjelzőn. A játékvezetők engedték a fizikális játékot, sokszor az egyértelmű szabálytalanságokat sem fújták le. A hajrában aztán a Vértes elleni faultot már szankcionálták. Sajnos ebben a fórban is eladtuk a korongot, Schneider kilépett, megcsinálta a cselt és újabb emberhátrányos góllal vezetéshez juttatta csapatát (1-2). A végén Nissner üres kapus góllal lezárta a meccset (1-3). A Hydro Fehérvár a meccs nagy részében jobb volt ellenfelénél, de a túl sok hiba és az egy lőtt gól miatt ismét pont nélkül maradt.

A Hydro Fehérvár AV19 3-1-re kikapott, vasárnap a Bolzanót fogadja.

avsrbs_hari

fotó: Soós Attila/Hydro Fehérvár AV19

Cimkék: , ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
április 14., vasárnap
VB18 16:30 HUNDEN 1-4VÉGE
AL 18:30 ETOLHL 5-1VÉGE
április 15., hétfő
VB18 13:00 GERHUN 8-2VÉGE
április 17., szerda
VB18 13:00 AUTHUN 6-5 BVÉGE
április 18., csütörtök
VB18 13:00 HUNUKR 4-7VÉGE
április 19., péntek
VÁL 18:30 HUNNOR 2-1VÉGE
    • DUNA WORLD
április 20., szombat
VÁL 16:00 HUNNOR 
VB18 16:30 JPNHUN 
április 21., vasárnap
NVB 15:00 HUNKOR 
    • AMC MIKRO
április 22., hétfő
NVB 12:30 HUNNED 
    • SPORT 1
április 24., szerda
NVB 12:30 HUNNOR 
    • SPORT 2
április 26., péntek
NVB 20:25 HUNAUT 
    • AMC MIKRO
április 27., szombat
NVB 16:00 HUNFRA 
    • AMC MIKRO
Partnerünk
Archívum