Hullámvölgybe került a SZKA és az Avtomobiliszt

 

A ligaelső szentpéterváriak és a Keleti főcsoportot vezető jekatyerinburgiak eléggé elrontották a naptári év végét.

December közepén azt írtuk, az SZKA Szentpétervárnak főcsoporton belül 15, ligán belül 10 pontos előnye van a második helyezetthez képest. Dmitrij Jaskinék a legutóbbi négy meccsükből hármat elbuktak: a CSZKA hazai jégen és idegenben is verte a ligalesőt, valamint a 2022-es év zárásaként a Vityaztól is kikaptak. Mindeközben a Lokomotiv hatból öt meccset behúzott, így kilenc pontra megközelítette a szentpéterváriakat. A 74 pontos SZKA és a 65 ponttal bíró Lokomotiv mögött a CSZKA következik 61 egységgel, valamint a Torpedo és a Dinamo Moszkva is tapad a dobogón állókra 59-59 ponttal.

Keleten az Avtomobiliszt kiváló formában örvendett a nemzetközi szünet előtt, 59 ponttal vezették a főcsoportot, mégpedig úgy, hogy a leállást megelőzően tizenhárom meccsből tizenkettőt behúzott. Ehhez képest december második felében hat vereséget szenvedtek el, ebből három túlórás bukta volt, így jelenleg 62 ponttal állnak. Ennek köszönhetően besűrűsödött az élmezőny: a Metallurg 60, az Avangard 58, a Szibir 57, a Szalavat Julajev és az Admiral 55-55 pontos.

A KHL kanadai táblázatának élén továbbra is két Avtomobiliszt-játékos áll: a francia Stéphane Da Costa 35 meccsen 14+30 pontig jutott, míg a németek olimpiai ezüstérmes csatára, Brooks Macek 27+15 ponttal bír és még mindig vezeti a góllövőlistát ? de a SZKA-s Jaskin már csupán egyetlen találatra van tőle.

Cimkék:

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
április 14., vasárnap
VB18 16:30 HUNDEN 1-4VÉGE
AL 18:30 ETOLHL 5-1VÉGE
április 15., hétfő
VB18 13:00 GERHUN 8-2VÉGE
április 17., szerda
VB18 13:00 AUTHUN 6-5 BVÉGE
április 18., csütörtök
VB18 13:00 HUNUKR 4-7VÉGE
április 19., péntek
VÁL 18:30 HUNNOR ÉLŐ
    • DUNA WORLD
április 20., szombat
VÁL 16:00 HUNNOR 
VB18 16:30 JPNHUN 
április 21., vasárnap
NVB 15:00 HUNKOR 
    • AMC MIKRO
április 22., hétfő
NVB 12:30 HUNNED 
    • SPORT 1
április 24., szerda
NVB 12:30 HUNNOR 
    • SPORT 2
április 26., péntek
NVB 20:25 HUNAUT 
    • AMC MIKRO
április 27., szombat
NVB 16:00 HUNFRA 
    • AMC MIKRO
Partnerünk
Archívum