UTE–FEHA19 6-4

   

A lilák a 2+1 pontos Kyle Just vezetésével a második harmad végén felálltak háromgólos hátrányból, a 20 percet követően beszálló Papp Áron győzelemmel debütált a felnőttek között.

Az újpestieknél visszatért eltiltásából Pokornyi Dávid, valamint Rajna Mikós is felépült betegségéből – míg Sági Máté, Tornyai, Jekunen, Henttonen és Pereszunko nem – és kezdett a vasak között, Monostori hiányzásával ismét Papp Áron volt a cserekapus. A FEHA19 négy teljes sorral érkezett a IV. kerületbe, a kezdőkapus Tóth Balázs Károly volt.

Lassú, óvatos játékkal kezdtek a csapatok, az UTE próbálta ráerőltetni játékát a FEHA19-re, a vendégek jobbára kontrákra rendeződtek be. A 14. percben érkezett az első találat mégpedig a FEHA19-től: az akció szokás szerint Mingazovtól indult, majd Cizas passzát követően Moksancev lőtte ki a rövid felsőt. Szűk 4 perccel később egalizált az UTE: Benk centerezését követően Just pofozta be a lecsorgót, 1-1. A harmad hajrájában Just passzát követően Kiss Dániel ütőjében maradt a vezető újpesti találat.

A második felvonás fehérvári emberelőnnyel indult, amit Zohovs használt ki a harmadszünetben Rajna helyére érkező Papp Áronnal szemben. Két minutummal később Dobos Bendegúz szerezte meg első felnőtt gólját egy újabb emberelőny során, amikor is a lila-fehérek nem tudtak időben felszabadítani. Az újpesti hidegzuhanynak itt még nem volt vége: a 26. percben Kóger kékvonali lövésébe ért bele talán Farkas László, 1-4. Az UTE egy kettős emberelőnyből zárkózott: Shirley lekészítését követően Just fejezte be a figurát. A 34. percben újból emberelőnyös lila-fehér gól született, Kovács Alex lövése jött ki Tóth kapusról, Madácsi tette be a korongot második szándék. A fehérváriak megzavarodtak, az Újpest sorra dolgozta ki a helyzeteket. A 38. percben Just passzát követően Benk és Kiss Dániel maradt őrizetlenül a kapu előterében, a csapatkapitány lekészítését követően egyenlített a rutinos bekk. Fél perccel a harmad vége előtt a vezetés is összejött az UTE-nak, Kovács Alex ugratta ki az ismét hátvédet játszó Nemes Benjámint, aki a kapusvas segítségével értékesítette helyzetét, 5-4.

A 45. percben Madácsit ütközték le keményen félpályánál, az Újpest mégis végigvitte az akciót, Kiss Patrik átadását Shirley lőtte be közelről, 6-4. A folytatásan az UTE kihagyott egy kettős emberelőnyt, majd a FEHA19 sem élt saját szimpla fórjával. A hajrában a fehérváriak lőttek egy kapuvasat, de Tóth kapus lekorcsolyázását követően sem tudtak közelebb zárkózni.

Az UTE 6-4-es győzelemmel zárta a 2022-es esztendőt, legközelebb január 4-én MK-negyeddöntő visszavágón játszik az FTC-vel, míg a FEHA19 január 3-án Gyergyóba utazik.

kyle just

Fotó: Vörös Dávid / UTE

Nem szépen, hanem sikeresen kell játszanunk

   

Az UTE–FEHA19 edzői nyilatkozatai.

Virág Csaba (vezetőedző, UTE): “Az első harmadban komoly gondjaink voltak a korong megjátszásával, és a második játékrészre sem úgy jöttünk ki, ahogy azt az öltözőben megbeszéltük. Aztán 1-4-nél elkezdtük azt játszani, amit szerettünk volna a meccs elejétől. Semmi sem ideális, sok a sérült, Rajna Miki feltehetően agyrázkódást kapott, ettől függetlenül mindig próbáljuk a maximumot kihozni, nyernünk kell öt nap múlva.”

Anatoli Bogdanov (vezetőedző, FEHA19): “Nagyon jó lecke volt a meccs ennek a fiatal csapatnak. Nem engedhetünk ki 4-1-nél, nem kezdhetünk el foglalkozni a játékvezetéssel, ha éppen nem fair az adott helyzet, nem térhetünk el az eredeti tervtől, mert ezeknek ez lesz a következménye. Elsődlegesen mentálisan kell készen állnunk, hiszen meccsről meccsre nehezebb helyzetek adódhatnak, amit meg kell oldanunk. Nem szépen, hanem sikeresen kell játszanunk. Ki kell emelnem még egyszer azt, hogy rengeteg tanulni való volt a mérkőzésen.”

Erste Liga, Megyeri út, 405 néző. Játékvezetők: Németh, Németh, Fényi, Kocsány.
Rajna: 92,9% (Papp: 88,5%)
K
Tóth: 88,2% (Zupancic)
Kiss D., Balázsi, Kovács A., Benk, Just
1
Mingazov, Racsinszkij, Cizas, Zohovs, Moksancev
Kiss Phil, Nemes, Shirley, Madácsi, Kiss Patrik
2
Csollák, Dobmayer, Dobos, Ambrus Cs., Fekete
Ritecz, Pokornyi, Németh A., Kovács S., Nádasy
3
Kóger, Salamon, Farkas L., Mayer, Zezelj
Balogh
4
Szabó, Farkas B., Dézsi, Győrffy, Alapi
Virág Csaba, Baróti Zsolt
E
Bogdanov Anatoli, Arany Máté Dániel
Gólok Idő Csapat Típus Gól Passz Passz
0-1 13:14 FHA Moksancev Cizas Mingazov
1-1 17:52 UTE Just Benk Pokornyi
1-2 20:38 FHA PP Zohovs Moksancev Mingazov
1-3 23:27 FHA Dobos Fekete Farkas B.
1-4 25:08 FHA Kóger Mayer
2-4 28:36 UTE PP2 Just Shirley Kiss Phil
3-4 33:45 UTE PP Madácsi Kovács A. Just
4-4 38:06 UTE Kiss D. Benk Just
5-4 39:34 UTE Nemes Kovács A. Benk
6-4 44:42 UTE Shirley Madácsi Kiss Patrik
51 Kapura lövések száma 40
10 Kiállításpercek 10

Így fordított mínusz háromról az Újpest

 

A fordulatos UTE–FEHA19 bajnoki góljai.

Cimkék: , , ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
március 22., péntek
EL 17:30 BRAGYE 5-3VÉGE
EL 18:30 FTCSCC 2-4VÉGE
március 23., szombat
EL 14:05 FTCSCC 6-1VÉGE
    • M4 SPORT+
EL 17:30 BRAGYE 1-2VÉGE
március 24., vasárnap
AL 16:00 ASPLHL 5-2VÉGE
AL 18:30 ETOSZG 8-4VÉGE
március 26., kedd
EL 17:30 GYEBRA 0-2VÉGE
EL 17:30 SCCFTC 4-0VÉGE
március 27., szerda
EL 17:30 GYEBRA 4-1VÉGE
EL 17:30 SCCFTC 1-4VÉGE
március 29., péntek
EL 17:30 BRAGYE 
EL 18:30 FTCSCC 
március 31., vasárnap
EL 17:30 GYEBRA 
EL 17:30 SCCFTC 
Partnerünk
Archívum