Hydro Fehérvár AV19?Vienna Capitals 1-4

   

A magyar ICEHL-együttes vereséggel zárta az évet.

Az év utolsó mérkőzésén a nemrég idegenben legyőzött Vienna Capitals látogatott a Raktár utcába. Nem óvatoskodtak a csapatok, a középkezdés után eladott bécsi koronggal Petan lépett ki, Hartl az utolsó pillanatban beérte, majd O?Brien lőtte korcsolyán Gregoriet, aki szintén szólózhatott, csak szabálytalanul sikerült megállítani. Nagyon beszorultunk emberhátrányban, ráadásul Németh Kristóf is elvesztette az ütőjét. A kiállítás utolsó másodperceiben Bradley pontos lövésével vezetést szereztek a vendégek (0-1). Egyenlő létszámban ritmust váltott a Volán. Erdély közelijét Starkbaum bravúrral védte, majd Mihály Ákos bombáját is hárította. Jó cserék követték egymást, az iramra nem lehetett panasz. A harmad derekán Leclerc lerázta őrzőjét, passzát Hári tűzte rá, ismét Starkbaum lett a végállomás. A 13. percben Kuralt az oldalhálót találta el. Érett az egyenlítés, a legrosszabbkor jött Fournier kiállítása. Áttevődött a játék Roy ketrece elé, a kapus állta a sarat. A hajrában Hári bolondította a védőket, majd kiharcolt egy emberelőnyt. A fórból Nilsson révén kapuvasig jutottunk.

Az eredményt leszámítva nem játszott rossz nyitó harmadot a Fehérvár. Kainz kiállításából közel egy perc áthúzódott a második felvonásra, ez az egyenlítésre nem volt elég. Öt az ötben a Capitals következett: a 22. percben hatalmas kapuvasat ütöttek, a kipattanó Bauer elé került, aki éles szögből a kapuba lőtt (0-2). A játékvezetők les miatt visszanézték az akciót, végül érvényesnek ítélték a találatot. Ez a gól már megfogta Háriékat, Roy bravúrjaira volt szükség, hogy ne legyen nagyobb a hátrány. A 24. percben Petan elcsípett egy passzt, megindult és gyönyörűen kilőtte a felső sarkot. A játékvezetők ezt is visszanézték, majd les okán nem adták meg a gólt. A Bécs előnye tudatában magabiztosan játszhatta a játékát, a mieinknek hiányzott a gól, ami lendületet adhatott volna. A hajrában ismét a második sor villant, Petan passzánál Findlay elvitte az embert, Vértes érkezett, ez is kimaradt. Az utolsó másodpercekben O?Brien bombázott kapura, a kipattanónál Kuralt kapirgált, szépíteni nem sikerült. Egy harmad maradt a kétgólos hátrány ledolgozására.

Nem indult jól a záró felvonás, eladott korong után 3 az 1 ellen jöhettek Bradleyék, a lövés Nilsson korcsolyáján irányt változtatott, Roy gyors reflexmozdulattal lereagálta. A 43. percben Németh Kristóf egyéni akciója után rezdült a háló, sajnos csak kívülről. Újra a Capitals következett, felváltva forogtak veszélyben a kapuk. Az akarással nem volt gond, keményen küzdöttek Sarauerék. Páros kiállítás következett, 4 a 4 ellen sem esett gól. Az utolsó tíz perchez érve még mindig kettővel vezettek a látogatók. Nem könnyítette meg a helyzetünket, hogy sérülés miatt O?Brien kidőlt. Az 53. percben Campbell lőtt, Starkbaum megbabonázta a mieinket. Az osztrákok többször lezárhatták volna az összecsapást, Roy útjukat állta. Már épp kezdett elfogyni a hit, amikor az 56. percben Horváth Milán távolijába Sarauer beleszúrt, ezt már Starkbaum sem védhette (1-2). Izgalmas végjáték következett. Kevin Constantine levitte kapusát, Bradley kihasználta az üres kaput és eldöntötte az összecsapást (1-3). Roy a padon maradt, Hartl lőtt még egyet üres kapura (1-4). A Vienna Capitals egy év után legyőzte a Hydro Fehérvárt, a meccs összképét tekintve megérdemelten.

avsvic_221230

fotó: Soós Attila/Hydro Fehérvár AV19

Cimkék: , ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
március 22., péntek
EL 17:30 BRAGYE 5-3VÉGE
EL 18:30 FTCSCC 2-4VÉGE
március 23., szombat
EL 14:05 FTCSCC 6-1VÉGE
    • M4 SPORT+
EL 17:30 BRAGYE 1-2VÉGE
március 24., vasárnap
AL 16:00 ASPLHL 5-2VÉGE
AL 18:30 ETOSZG 8-4VÉGE
március 26., kedd
EL 17:30 GYEBRA 0-2VÉGE
EL 17:30 SCCFTC 4-0VÉGE
március 27., szerda
EL 17:30 GYEBRA 4-1VÉGE
EL 17:30 SCCFTC 1-4VÉGE
március 29., péntek
EL 17:30 BRAGYE INFO
EL 18:30 FTCSCC INFO
március 30., szombat
AL 18:00 SZGETO 
AL 19:00 LHLFTC 
március 31., vasárnap
EL 17:30 GYEBRA 
EL 17:30 SCCFTC 
Partnerünk
Archívum