

Jó hetet zárt a HKB
Mindkét hazai riválisát legyőzte az EWHL-címvédő.
EWHL
Pénteken a Hokiklub és a BJA találkozott a Tüskesátorban. Az első harmad a címvédő fölényét hozta, de nem tudott gólt szerezni a HKB. Aztán a BJA is bátrabban játszott, és két góllal el is húzott a második felvonásban Gergely Dalma és Lilla Carpenter-Boesch révén. Fodor Zoltán csapata sokáig tartotta is az előnyét, de a hajrát megnyomta a HKB, és ez eredményre is vezetett. Előbb fórból Huszák Alexandra talált be, majd Madeline Leidt egyenlített ? mindkét gól az 59. percben, 9 másodpercen belül született. A ráadás nem hozott gólt, a büntetőket pedig a HKB lőtte pontosabban, így megszerezte a plusz pontot.
Még egy magyar rangadót rendeztek a héten, és az is a HKB sikerét hozta a Kisstadionban a MAC Budapest ellen. A 17. percben Szilágyi Tifani szerezte meg a vezetést, majd kiegyenlített játék következett, mindkét oldalon sok lehetőséggel. A harmadik harmad elején Kiss-Simon Franciska növelte a különbséget, majd Szilágyi szerzett újabb gólt. A hajrában Báhiczki-Tóth szépített, és visszahozta a reményeket, de Leidt üres kapus gólja lezárta a meccset.
Az SKP Bratislava vezeti a tabellát, a HKB a második, de három meccsel kevesebbet játszott. A MAC a harmadik, a BJA az ötödik helyen áll.
DEBL
Az osztrák ligában a MAC Marilyn négy nap alatt három meccset is játszott. Előbb 10-2-re verte a Villachot ? nyolc játékos osztozott a gólokon ?, majd hosszabbításban 2-1-re alulmaradt vele szemben, aztán 3-2-re győzte le a Kitzbühel/Kufsteint. A kvalifikációs körben a HKB II-es csapata Farkas Nikolett és Imets Mercédesz vezetésével 7-0-ra nyert a Klagenfurt ellen, majd bár 2-0-ra és 3-2-ra is vezetett a Slovenian Select ellen, végül ráadásban 4-3-ra kikapott.
OB I
A MAC simán, 9-1-re nyert a BJA ellen. Atkinson, Grkovic és Van Nes is duplázott.
U25
Az A osztályban az FTC a meccs második felében lépett el és 8-2-re verte a Rampage csapatát. A B osztályban nyugaton a Szombathely 2-1-re verte az Angels második együttesét. Keleten az FTC 3-2-re verte a Debrecent, a Hatvan pedig 15-0-ra kiütötte a DVTK-t, Rozsnaky Lara nyolc gólt szerzett.
Fotó: MAC Budapest