Nagyon jó érzés minden meccsen a saját városunkat képviselni

 

Tényleg felnőttek a medvebocsok: a DVTK tavaly mély vízbe dobott saját nevelésű fiataljai egyre nagyobb részt vállalnak a csapat életéből és jó szerepléséből. A múlt héten élete első felnőttválogatott behívóját is megkapó Galajda Zsombor mesélt erről.

Az előző nemzetközi szünet előtt már a rutinos válogatott Szirányi Bencével is pedzegettük a megfiatalított DVTK és a ligába egyre inkább belenövő saját nevelésű játékosok szárnyalását. Az miskolci utánpótlás-nevelés újkori történetének első ?prémiumtermékei? azóta sem álltak le: a klub öt legeredményesebb magyarja között ott találjuk Lövei Dávid és Galajda Zsombor nevét is, utóbbi nemrég megkapta élete első felnőttválogatott behívóját is Kevin Constantine-tól, amit érthetően nagyon nagy örömmel fogadott. ?Hatalmas megtiszteltetés, hogy bekerülhettem a válogatottba és megkaphatom a lehetőséget a bizonyításra, nagyon szeretnék élni a lehetőséggel ? mondta blogunknak a húszesztendős miskolci születésű támadó, aki elmesélte, nagyon sokat számított, hogy a Tokaji Viktor vezette stáb már az előző idényben bedobta őket a mély vízbe. ? Nem is feltétlenül úgy fogalmaznék, hogy ez a szezon már könnyebb, de az mindenképpen rengeteget számít, hogy van már egy évnyi tapasztalatunk, amit tudunk hasznosítani. A rutinosabb csapattársaink nagyon sokat segítenek nekünk abban, hogy minden stimmeljen, és úgy érzem, hogy képesek is vagyunk fejlődni. Ezt az utat szeretnénk folytatni, hogy évről évre egyre jobb legyen a teljesítményünk, és minél többet tudjunk segíteni a csapatnak.?

dvtk bja galajda

Galajda elmondta, az első profi ?tanulóév? elsősorban a tempófelvételben és a napi rutin megszokásában segített nekik, most már mind többet tudnak vállalni a csapat életéből, ezáltal a jégen is egyre nagyobb hasznára vannak a klubnak. Külön kiemelte a miskolci csapatkohéziót, mint mondta, az összhang kiváló a pályán belül és kívül is, ez talán a legfontosabb mozgatórugója a mostani, dobogóért harcoló fiatal együttesnek.

Arról is többször ejtettünk már szót, hogy az utánpótláskoruk óta együtt játszó ?medvebocsok? ? pl. az említett Lövei és Galajda mellett idén ugyancsak 18-19 bajnokival álló Farkas Márton, Mattyasovszky Gergely, Pecsét Bálint, Illés Márton ? a nagycsapathoz is nagyrészt egyidőben kerültek fel, ami megint csak sokat számít; nem mellesleg végre a miskolci szurkolótábor is tud olyan hokisokért is szorítani, akiket ízig-vérig a ?saját fiainak? érezhet. ?Nagyon jó érzés minden meccsen a saját városunkat képviselni, ahol felnőttünk és ezt az egészet elkezdtük. Hatalmas motiváció ez mindannyiunknak, főleg ilyen közönség előtt, mint ami itthon van, Miskolcon. Minden egyes alkalommal azzal a szándékkal lépünk jégre, hogy megháláljuk ezt, és valamit mi is vissza tudjunk adni a klubnak és a városnak!?

dvtk öröm közönség

fotók: Nagy Gábor Sándor/DVTK Jegesmedvék

Cimkék: , ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
április 14., vasárnap
VB18 16:30 HUNDEN 1-4VÉGE
AL 18:30 ETOLHL 5-1VÉGE
április 15., hétfő
VB18 13:00 GERHUN 8-2VÉGE
április 17., szerda
VB18 13:00 AUTHUN 6-5 BVÉGE
április 18., csütörtök
VB18 13:00 HUNUKR 4-7VÉGE
április 19., péntek
VÁL 18:30 HUNNOR 2-1VÉGE
    • DUNA WORLD
április 20., szombat
VÁL 16:00 HUNNOR 
VB18 16:30 JPNHUN 
április 21., vasárnap
NVB 15:00 HUNKOR 
    • AMC MIKRO
április 22., hétfő
NVB 12:30 HUNNED 
    • SPORT 1
április 24., szerda
NVB 12:30 HUNNOR 
    • SPORT 2
április 26., péntek
NVB 20:25 HUNAUT 
    • AMC MIKRO
április 27., szombat
NVB 16:00 HUNFRA 
    • AMC MIKRO
Partnerünk
Archívum