Dunaújvárosi Acélbikák–FTC-Telekom 4-8

   

A ferencvárosiak többek között a 2+2 pontot szerző Nagy Gergőnek köszönhetően a harmadik harmadban tudtak a hazaiak fölé kerekedni.

A hazaiak oldalán Niko Eronen vezetőedző két kulcsemberét, Somogyi Balázst és Varga Arnoldot kénytelen nélkülözni, míg Fodor Szabolcs Brayden Lowra nem számíthat az este folyamán. 20 másodperc sem telt el az összecsapásból, a Ferencváros egyből egy veszélyes kiugrással veszélyeztetett, a korong majdnem átcsorgott Kovács lábai között. Ami késik, nem múlik: az 5. percben Tóth Adrián tört be kiválóan a kapu mögül, és finom mozdulattal juttatta a ketrecbe a pakkot, a hazaiak hálóőre ezúttal nem tudta időben összezárni a mamutot (0-1). A gólt követően kitartott a vendég fölény, ami a 8. percben egy újabb góllá érett: Seregély ugratta ki kiváló ütemben Kozmát, aki szemfüles módon vette észre a mellette helyezkedő Galántait, az FTC támadója pedig nem hibázta el a ziccert (0-2). A 9. minutumban egyből javítási lehetőséget kaptak a hazaiak, a játékvezetők Mesikamment küldték ki a büntetőpadra, a DAB speciális egysége azonban nem tudott veszélyeztetni. A 13. percben Vas hozta nehéz helyzetbe egy újabb szabálytalansággal csapatát, az emberhátrányos védekezése azonban jól működött ezúttal az Acélbikáknak. Felpörögtek a kiállítások, a 15. percben újabb újvárosi fór következhetett: Niskanen passzolt középre, Voltala pedig kiváló közbeszúrással pörgette fel a korongot, Nagynak esélyt sem adva a hárításra (1-2). Ezután következhetett egy újabb DAB-előny, a vendégek részéről sikertelen felszabadítást követően a korong váratlanul Szalma elé pattant, aki köszönte szépen, és magabiztosan élt is a lehetőséggel (2-2).

A második periódus egy sajnálatos Galántai-sérüléssel indult, aki ugyan sok vért veszített, de szerencsére a saját lábán el tudta hagyni a játékteret. A kisebb játékmegszakítást követően teljesen átvette az irányítást Fodor Szabolcs alakulata: Bán vezethette rá a korongot a kapura, de Vas kiváló ütemben halászta le a fiatal csatár ütőjéről a pakkot, majd több hatékony vendég presszinget követően Sailio tüzelt kapura, Kovács azonban állta a sarat. A 35. percben ugyancsak Sailio vált főszereplővé, ezúttal azonban negatív értelemben: a finn légiós saját harmadában eladott korongjára Török csapott le, és passz helyett Nagy lábai között a hálóba juttatta a pakkot (3-2). Egy perc sem telt el az Acélbikák vezető találata után, Nagy Gergő motivációs beszédét követően egyedül tört be a jobb oldalon, és cselezte be magát kiválóan a kapu elé, és egy szóló góllal egalizálta az eredményt (3-3). Újra felpörögtek az események, Pinczés hagyta el a semleges harmadban a korongot, amiből Kreisz törhetett egyedül kapura, Kovács azonban hárította a ziccert. A 38. percben Nagy Gergő szabálytalanságát követően a Dunaújvárosiak kerültek előnybe, meglepő módon azonban a Ferencváros birtokolta többet a korongot hátrányban.

60 másodperc sem telt el az utolsó harmadból, Betteridge-et nem vették komolyan a hazai védők, a légiós pedig köszönte szépen, éles szögből eleresztett lövése utat talált a ketrec felső sarkába (3-4). A 43. percben újra Nagy Gergő villantotta meg zsenialitását: kiváló ütemű passzal hozta helyzetbe a kapu elé üresbe mozgó Farkast, akinek már nem maradt más dolga, mint hálóba helyezni a korongot (3-5). A 45. minutumban Nagy Gergő kapott újabb kiállítást, Niskanenék azonban nem tudták feltörni a zöld-fehérek védelmét. Nem adták fel a hazaiak, egy kék vonalról leadott lövésbe Marosi ért bele, Nagy ezúttal tehetetlennek bizonyult (4-5). A felzárkózást követően Marosi vezérletével éledezett a Dunaújváros, de a 52. percben egy újabb Fradi-gólt láthattak a nézők: az újvárosi harmad közepén kialakult kavarodást követően Betteridge érkezett kiváló ütemben a korongra, majd állítgatás nélkül irgalmatlan erővel bombázott a kapuba (4-6). Az 57. percben két 2 az 1 elleni szituációt alakított ki a Ferencváros: az első akciót Nagy Gergő értékesített magabiztosan, a második helyzetnél pedig Kestila maradt higgadt, és állította be a mérkőzés végeredményét (4-8).

dabftc

fotó: Anda Fábián/DAB

Az eredmény alakulása egy kicsit csalóka

   

Így látták a trénerek a DAB–Fradi mérkőzést.

Niko Eronen (vezetőedző, DAB): “Küzdöttünk, ahogy tudtunk, még ebben az összeállításban is, s az volt a tervünk, hogy ameddig lehet, tegyük szorossá a mérkőzést. Ez két harmadig sikerült, de a vezetésünk után nagyon hamar kaptuk az egyenlítő gólt, majd a harmadik harmad elején újabb kettőt, s ez már sok volt. Bár hiányoztak kulcsjátékosaink, ez lehetőség lett volna a többieknek arra, hogy előlépjenek, de ez sajnos csak ennyire volt elég. Most a Fradi volt az erősebb csapat, megérdemelte a három pontot.”

Fodor Szabolcs (vezetőedző, FTC-Telekom): “Az eredmény alakulása egy kicsit csalóka, mert úgy érzem, hogy végig mi tartottuk irányításunk alatt a mérkőzést. Jól kezdtünk, két gyors góllal, de a lehetőségeivel jobban sáfárkodó DAB sokáig szorosan tudta tartani az eredményt, elsősorban azért, mert mi nem voltunk elég hatékonyak a kapu előtt, pedig már a második harmadban is eldönthettük volna a pontok sorsát. Hatvan percen keresztül hajtottunk azonban, a harmadik harmadban végre bementek a helyzetek is, s bár Dunaújvárosban nem könnyű játszani, azt gondolom teljesen megérdemelten nyertük a mérkőzést.”

Erste Liga, Dunaújvárosi Jégcsarnok, 213 néző. Játékvezetők: Németh, Németh, Kövesi, Vincze.
Kovács: 84,9% (Järvinen)
K
Nagy K.: 76,5% (Arany)
Erdély, Brus, Szalma, Ödman Hadzinikolic, Török
1
Karmeniemi, Hrabal, Sailio, Kestilä, Kulmala
Vas, Léránt, Niskanen, Dézsi, Valtola
2
Seregély, Boros, Nagy G., Tóth G., Betteridge
Lammi, Horváth, Pinczés, Marosi, Szabó
3
Sarcia, Mesikammen, Tóth A., Bán, Kreisz
Tamás, Strenk, Stan
4
Kucsma, Farkas, Kozma, Galántai
Eronen Niko, Tuomisoja Sami
E
Fodor Szabolcs, Hennelly Yul
Gólok Idő Csapat Típus Gól Passz Passz
0-1 04:27 FTC Tóth A. Bán Kreisz
0-2 08:26 FTC Galántai Kozma Seregély
1-2 16:18 DAB PP Valtola Niskanen Brus
2-2 17:38 DAB PP Szalma
3-2 34:03 DAB Török
3-3 34:27 FTC Nagy G. Betteridge
3-4 40:00 FTC Betteridge Nagy G. Karmeniemi
3-5 42:19 FTC Farkas Nagy G. Seregély
4-5 49:23 DAB Marosi Vas
4-6 52:45 FTC Betteridge Tóth G. Nagy G.
4-7 57:13 FTC Nagy G. Betteridge Hrabal
4-8 57:34 FTC Kestilä Sailio Kulmala
17 Kapura lövések száma 53
2 Kiállításpercek 10

Betteridge éles szögből verte be a DAB-nak

 

Egy tucat gól Dunaújvárosból.

Cimkék: , , ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
április 14., vasárnap
VB18 16:30 HUNDEN 1-4VÉGE
AL 18:30 ETOLHL 5-1VÉGE
április 15., hétfő
VB18 13:00 GERHUN 8-2VÉGE
április 17., szerda
VB18 13:00 AUTHUN 6-5 BVÉGE
április 18., csütörtök
VB18 13:00 HUNUKR 4-7VÉGE
április 19., péntek
VÁL 18:30 HUNNOR ÉLŐ
    • DUNA WORLD
április 20., szombat
VÁL 16:00 HUNNOR 
VB18 16:30 JPNHUN 
április 21., vasárnap
NVB 15:00 HUNKOR 
    • AMC MIKRO
április 22., hétfő
NVB 12:30 HUNNED 
    • SPORT 1
április 24., szerda
NVB 12:30 HUNNOR 
    • SPORT 2
április 26., péntek
NVB 20:25 HUNAUT 
    • AMC MIKRO
Partnerünk
Archívum