Tage Thompson: mesterötös

 

A Buffalo játékosa az öt gól mellett még egyet előkészített csapata kilenc találatából. Nyolcat lőtt az Edmonton, Ovecskin 99 gólra Gretzkytől.

A tíz alapemberét ? köztük Nathan MacKinnont, Gabriel Landeskogot, Artturi Lehkonent és Valerij Nyicsuskint ? nélkülöző Coloradónak még hazai pályán sem volt esélye a Boston ellen, simán kikapott 4-0-ra. Taylor Hall duplázott és egy gólt előkészített, Linus Ullmarknak pedig 23 védés is elég volt a shutouthoz.

Az Edmonton igazi örömhokit rendezve ütötte ki 8-2-re az egymás után hatodik vereségét begyűjtő Arizonát. A teljesen egyoldalú mérkőzésen Connor McDavid kettőt vágott és két gólt előkészített, Ryan Nugent-Hopkins pedig csak egy assziszttal maradt el az Oilers kapitánya mögött. McDavid idén az első NHL-játékos, aki átlépte az 50-es határt; 27 mérkőzésen 24 gólt lőtt és 52 pontot gyűjtött, ami azt jelenti, hogy ha tudja tartani ezt az ütemet, akkor meglehet neki a 70 gól és a 155 pont.

Tage Thompson jutalomjátékát hozta a Columbus?Buffalo összecsapás, amely a vendégek 9-4-es sikerével zárult. A Sabres már az első harmadban berámolt egy hatost, amiből Thompson egy gólpassz mellett négyet vállalt magára. A 6-0-s első játékrész után a másodikat 3-2-re nyerte a Sabres, így már nem sokat számított, hogy a befejező húsz percet kettővel elvesztette. A hat pontot szerző Thompson mellett az egyaránt négyig jutó Jeff Skinner, Alex Tuch páros játszott kiemelkedően. Thompson az első négy gólját az első 17 percben hozta össze, ami az NHL történetének második legjobb ilyen jellegű teljesítménye Joe Malone mögött, ő 8:45 alatt vágott négyet még 1921. február 23-án. Thompson egy harmadban lőtt négy gólja természetesen új franchise-rekord, az öt találatával pedig beállította Dave Andreychuk 1986-os klubrekordját.

A háromgólos siker ellenére korántsem volt könnyű a Washington győzelme Philadelphiában. Az első gólt ugyanis a Flyers lőtte és a Capitals csak 10 perccel a befejezés előtt tudott fordítani 2-1-re. Az utolsó két gólt Alekszandr Ovecskin szerezte, mindkettőt az üres kapuba lőve, amivel beállította a 4-1-es végeredményt. Ovecskin a duplával már 795 találatnál jár és 99-cel van lemaradva az örökranglistát 894 góllal vezető Wayne Gretzkytől.

ovecskin 99

A Vancouver egy gólzáporos meccsen győzött San Joséban 6-5-re a hirtelen halálban. A meccs első fele a Canucksé volt és 3-1-re ellépett, de ezt követően a Sharks összekapta magát és a következő öt gólból négyet szerezve 5-4-re fordított. Az előnyét azonban nem tudta megtartani, mert három perccel a befejezés előtt Andrej Kuzmenko egyenlített, a ráadásban pedig Elias Petterson eldöntötte a mérkőzést. Petterson két egymás utáni mérkőzésen szerzett gólt a hosszabbításban, korábban ez csak Mike Santorellinek sikerült a Vancouverben még 2013 októberében.

A Rangers az utolsó harmadban lejátszotta a jégről a Vegast, ennek köszönhetően győzött a szerencsejáték fővárosában 5-1-re. Az első két játékrész csak egy-egy gólt hozott mindkét oldalon, a befejezőben viszont négyet lőtt a New York, amiből kettőt Mika Zibanejad ágyúzott a hálóba emberelőnyben. Artyemij Panarin három gólpasszt adott és megszerezte a 600. pontját. Az orosz szélső 2015-ben mutatkozott be az NHL-ben, és az azóta eltelt időszakban csak Connor McDavid (749), Leon Draisaitl (651) és Patrick Kane (643) szerzett nála több pontot.

A hazai jégen játszó Calgary úgy győzött 5-3-ra a Minnesota ellen, hogy két és fél perc után már kétgólos hátrányban volt. A Flames a második harmadban tudta megfordítani a meccset, de a Wild hiába egyenlített később, a kanadaiak jobban bírták a végjátékot és az utolsó négy percben lőtt két góllal eldöntötték a meccset. A Calgaryban Tyler Toffoli kettőt lőtt, Elias Lindholm három találatot készített elő, a vendégeknél pedig Kirill Kaprizov egymás után a hetedik találkozón volt eredményes, amivel megdöntötte Brian Rolston (2007/08) és Nino Niederreiter (2017/18) klubcsúcsát.

NHL, 2022. december 7.:

Philadelphia?Washington 1-4
G: Hayes ill. Ovecskin (2), Oshie, Strome

Columbus?Buffalo 4-9
G: Laine (2), Nyquist (2) ill. Thompson (5), Cozens, Dahlin, Kreb…

Calgary?Minnesota 5-3
G: Toffoli (2), Kadri, Coleman, Andersson ill. Kaprizov, Shaw, Merrill

Colorado?Boston 0-4
G: ? ill. Hall (2), Pastrnak, Frederic

Edmonton?Arizona 8-2
G: Nugent-Hopkins (2), McDavid (2), Ryan, Draisaitl, Kulak, Kosztyin ill. McBain, Gostisbehere

Las Vegas?NY Rangers 1-5
G: Marchessault ill. Zibanejad (2), Kakko, Chytil, Lafreniere

San Jose?Vancouver 5-6 h.
G: Bonino, Meier, Couture, Gadjovich, Labanc ill. Joshua (2), Höglander, Mihejev, Kuzmenko, Pettersson

Sorsolás
Tabella
Kanadai táblázat

Cimkék:

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
április 11., csütörtök
U18 16:30 DENHUN 4-7VÉGE
április 12., péntek
NŐI 16:40 HUNAUT 1-0VÉGE
AL 18:00 LHLETO 4-5 HVÉGE
VÁL 18:00 POLHUN 5-2VÉGE
április 13., szombat
NŐI 15:00 HUNAUT 1-2 HVÉGE
VÁL 15:45 POLHUN 6-2VÉGE
AL 19:00 SZGFTC 4-5 HVÉGE
április 14., vasárnap
VB18 16:30 HUNDEN 1-4VÉGE
AL 18:30 ETOLHL 5-1VÉGE
április 15., hétfő
VB18 13:00 GERHUN 8-2VÉGE
április 17., szerda
VB18 13:00 AUTHUN 6-5 BVÉGE
április 18., csütörtök
VB18 13:00 HUNUKR 4-7VÉGE
április 19., péntek
VÁL 18:30 HUNNOR 
április 20., szombat
VÁL 16:00 HUNNOR 
VB18 16:30 JPNHUN 
Partnerünk
Archívum