Keresztes triplája döntött a fővárosi rangadón

 

Tóth Tamás alaposan megszórta a DEAC-ot, Laskawy Ferenc a FEHA19-nek lőtt három gólt. Heti utánpótlás-körkép.

U21

A hétközben a DVTK Jegesmedvék nagy zakót szabtak ki a idegenben a DEAC-ra. Rusznyák Szilárd csapata a mérkőzés felénél már 6-0-ra is vezetett, majd miután a debreceni alakulat felzárkózott három gólra több tömegjelenet is kialakult a pályán – a játékvezetők összesen 6 végleges fegyelmit szabtak ki-, a DVTK pedig alaposan megszórta ellenfelét, a végeredmény 10-3 lett. Az Egyesült Államokból két hét erejéig a Jegesmedvékhez hazatérő Tóth Tamás megmutatta, hogy a magyar bajnoksághoz képest más szinten jégkorongozik: 4 gólt és 2 gólpasszt jegyzett a mérkőzésen, mellette a duplázó Károly Róbert Nikolasz emelkedett még ki. Az Újpesti JA egy gólnélküli első harmadot követően 4-1-re verte a FEHA19-et. Jakab Zoltán törte meg a jeget újpesti oldalról, majd a felnőtt csapatba is bemutatkozó Laskawy Ferenc mesterhármasig jutott, a tripla közé Jábor Bendegúz szépítő találata ékelődött be. Az ÚJA kapujában Papp Áron 98%-kal védett.

Vasárnap a FEHA19 hazai pályán verte 4-1-re a DVTK Jegesmedvéket. A Gyergyószentmiklósról érkező, a FEHA19-nél első meccsét játszó Csata Sebestyén duplájával, valamint Lőczi és Lunichkin góljaival már néggyel is vezetett a Fehérvár, miskolci oldalról Trozsák Ádám szépített, a hazai kapuban Remete Gergő 97,6%-kal dolgozott. A DEAC a Vasas ellen sem tudott pontot szerezni hazai pályán, az idén légiósok nélkül szereplő cívisvárosaik vesztét a 2+1 pontig jutó Lambert Levente okozta, de Weiler Frigyes és Balasits Barnabás is 2-2 ponttal zárt az 5-2-re nyerő Vasasban. A mérkőzéshez tartozó érdekesség: a Vasasnál az Újpestről kölcsönkapott Monostori Tamás kapus három kisbüntetést is begyűjtött. A Budapesti JA Keresztes Zsombor mesterhármasával 4-1-re nyerte a fővárosi akadémiák csatáját. Bár az első gólt még a hazai pályán szereplő ÚJA szerezte Laskawy révén, a folytatásban beindult Timo Keppo csapata, Staubinger Zoltán 97,3%-kal védett, a negyedik újbudai gólt Ian Fingust lőtte. A bajnokságot 12 fordulót követően a BJA vezeti az ÚJA és a FEHA19 előtt.

A B csoportban az FTC erős utolsó perceinek köszönhetően Mátyásföldön verte 5-0-ra a Sportországot, míg a Lehel Nagy Benjámin hosszabbításos góljával 3-2-re nyert Dunaújvárosban.

U18 Ausztria

Megkezdődtek a küzdelmek az osztrák bajnokság középszakaszában. A felsőházban négy magyar érdekeltségű mérkőzésből csupán egy ért véget sikerrel: az Újpesti JA Szabó Rácz Albert shutoutjának köszönhetően 4-0-ra nyert az Okanagan otthonában. A FEHA19 Salzburgban 9-3-ra, az Okanagan ellen 6-3-ra maradt alul. Az ÚJA két harmadig döntetlenre állt Salzburgban, ám az utolsó felvonás a Red Bull fiataljaié volt, akik 5-3-ra behúzták a találkozót.

Az alsóházban a DVTK Jegesmedvék 2-1-re, a DEAC 5-1-re verte a Magyarországon túrázó Eishockey Akademie Oberösterreichot. A Budapesti JA 3-2-re verte a Vasast.

U18

A magyar ifjúsági bajnokság B csoportjában bár az FTC elvesztette veretlenségét a Kárpáti Farkasok ellen, továbbra is magabiztosan vezeti a magyar csoportot. A harmadik helyen álló Dunaújváros botlott a Sportországi Cápák ellen, a Győr verte az Egerszegi Titánokat.

U16

Az I. csoportban az első BJA a FEHA19-et, a második ÚJA a DVTK-t, a harmadik helyre felkapaszkodó Vasas a Kárpáti Farkasokat verte. A II. csoportot torony magasan vezeti a 100%-os Győr, a III.-ban a Dunaújvárost megközelíttette az FTC,  a IV.-ben senki sem éri utol a SZJA B-t, az V.-ben gólgazdag hatvani és szombathelyi sikerek születtek.

Cimkék: , , ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
március 22., péntek
EL 17:30 BRAGYE 5-3VÉGE
EL 18:30 FTCSCC 2-4VÉGE
március 23., szombat
EL 14:05 FTCSCC 6-1VÉGE
    • M4 SPORT+
EL 17:30 BRAGYE 1-2VÉGE
március 24., vasárnap
AL 16:00 ASPLHL 5-2VÉGE
AL 18:30 ETOSZG 8-4VÉGE
március 26., kedd
EL 17:30 GYEBRA 0-2VÉGE
EL 17:30 SCCFTC 4-0VÉGE
március 27., szerda
EL 17:30 GYEBRA 4-1VÉGE
EL 17:30 SCCFTC 1-4VÉGE
március 29., péntek
EL 17:30 BRAGYE 
EL 18:30 FTCSCC 
március 31., vasárnap
EL 17:30 GYEBRA 
EL 17:30 SCCFTC 
Partnerünk
Archívum