FTC-Telekom–FEHA19 7-1

   

A ferencvárosiak magabiztos sikert arattak a székesfehérváriakkal szemben.

Az elmúlt szűk három hétben negyedszer találkozott egymással a Ferencváros és a FEHA19. Az Erste Ligában sima zöld-fehér sikerek, de legutóbb itt a Tüskecsarnokban, a Magyar Kupában meglepetés fehérvári győzelem született, így nem várhatta nyugodtan a találkozót a címvédő. A 6. percben az ellentmondást nem tűrően kezdő hazai csapat megszerezte a vezetést: Low
vezetett ellentámadást, majd a másik oldalon érkező Tóth Gergő elé tálalt, aki nem hibázott (1-0). Alig telt el egy perc máris megduplázta előnyét a Fradi: Sailio előkészítése után Sarcia használta ki a fehérvári védelem figyelmetlenségét, szezonbéli első gólját ütve (2-0). A 17. percben viszont az addig csak a hazai kapu előtt ritkán megforduló FEHA19 a semmiből szépített: Fekete-Salamon összjáték következtében Salamon Zoltán üresen találta magát és a bal felsőbe bombázott (2-1).

Rögtön a harmad első percében Mesikammen a betömörülő vendég védelemmel szemben a jobb oldalról a lövést választotta, és kíméletlenül kipókhálózta a kaput (3-1). A 28. percben egy fehérvári harmadban megvívott buli után két bot is jégre került. Az egyiken megpattanó korong Kozma Dávid előtt kötött ki, aki köszönte szépen a lehetőséget, csatlakozott Sarciához, és Mesikammenhez, szintén első gólját szerezve ebben a szezonban (4-1).

A 44. percben folytatta a góltermelést a Fradi: egy kisebb káosz és fehérvári korongvesztés után Sailio egy az egyben mattolta Zupancicot (5-1). A végére két találat is jutott: az 57. percben egy Kozma által visszakészített korongot Kestila Zupancic közreműködésével juttatott kapuba (6-1). A végeredményt pedig Lauri Karmeniemi állította be Nagy Gergő passzából (7-1).

A Fradi így sorozatban második sikerét aratta, és zárkózik az élmenőkre. A FEHA19 immár hat meccse nyeretlen és továbbra is távol van a mezőnytől.

ftcfha_tothgergo

fotó: Tumbász Hédi/FTC-Telekom

Tizennégy játékosunkat kellett nélkülöznünk

   

Így látták az edzők az FTC-Telekom–FEHA19 mérkőzést.

Fodor Szabolcs (vezetőedző, FTC-Telekom): „Egy FEHA19-Ferencváros meccsen kijelenthetjük, hogy mi vagyunk az esélyesebb csapat, ezzel gondolom, senkit nem sértünk meg. Ráadásul most az ellenfélnek voltak azért hiányzói is. Ettől függetlenül fontos, hogy elkezdtünk egy úgymond újraépítkezést a szezon közben, és az alapján próbálunk előre haladni, és úgy gondolom, hogy haladunk is előre kicsi, apró lépésekkel. Úgy érzem, ezt a meccset is abszolút bele tudjuk illeszteni ebbe az építkezésbe, és annak ellenére, hogy mi voltunk az esélyesek, tudtunk olyan dominanciát mutatni, amit rég tudtunk ebben a ligában. Ami az elmúlt években megszokott volt tőlünk, hogy sokat lövünk kapura, nagyon keményen dolgozunk, minden korongért megküzdünk, és azt gondolom, hogy ez megvolt. Ennek nagyon örülünk, de abszolút nem dőlünk hátra, és nem vagyunk elégedettek, dolgozunk tovább.”

Arany Máté (másodedző, FEHA19): „Nagy szerepe van ebben a nagyarányú vereségben annak, hogy 14 játékosunkat kellett nélkülöznünk. Van most egy sérüléshullámunk, amit megfejelt még egy betegséghullám is. Amit kértünk attól a három sortól, amit el tudtunk egyáltalán hozni, akiket még úgymond aznap kapartunk össze, hogy ki tudjunk állni egyáltalán, hogy mutassanak jó karaktert. Le a kalappal a srácok előtt, mert mindenki egytől egyig beletette a melót és küzdött. Volt ekkora különbség a két csapat között, de tényleg most rosszat nem tudok semmit mondani a srácokra. Salamon Zoli meglőtte az első gólját, aminek ráadásul nagyon örülünk. Ebből a meccsből sokat nem fogunk tudni kivenni, de nem is akarunk, most az kell nekünk, hogy maradjunk egészségesek, gyógyuljanak meg a srácok, meglesznek a kezelések, amivel utána majd a Debrecen ellen ki tudunk állni vasárnap.”

Erste Liga, Tüskecsarnok, 266 néző. Játékvezetők: Babic, Babic, Pallós, Szabó.
Nagy K.: 91,7% (Arany)
K
Zupancic: 87,0% (Tóth K. B.)
Karmeniemi, Hrabal, Nagy G., Sailio, Kulmala
1
Dobmayer, Racsinszkij, Németh Z., Ambrus Cs., Fekete
Seregély, Boros, Low, Bán, Tóth G.
2
Kóger, Salamon, Mayer, Zezelj, Tamási
Sarcia, Mesikammen, Tóth A., Kestilä, Kozma
3
Szabó, Farkas B., Ivády, Dézsi, Alapi
Kucsma, Farkas L. S., Galántai
4
Reiter, Grin
Fodor Szabolcs, Hennelly Yul
E
Bogdanov Anatoli, Arany Máté Dániel
Gólok Idő Csapat Típus Gól Passz Passz
1-0 05:50 FTC Tóth G. Low
2-0 06:37 FTC Sarcia Sailio Nagy G.
2-1 16:18 FHA Salamon Fekete Ambrus Cs.
3-1 20:56 FTC Mesikammen Sarcia
4-1 27:14 FTC Kozma Tóth A.
5-1 43:34 FTC Sailio Nagy G. Kulmala
6-1 56:13 FTC Kestilä Kozma Tóth A.
7-1 58:10 FTC Karmeniemi Tóth G. Mesikammen
54 Kapura lövések száma 12
6 Kiállításpercek 4

Nyílt a ferencvárosi gólzsák a FEHA ellen

 

Az FTC-Telekom nagyarányú győzelemmel, hét gólt ütve vágott vissza a Volán-farmnak a kupavisszavágós vereségért, ezeket most mind meg is tekinthetik.

Cimkék: , , ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
április 14., vasárnap
VB18 16:30 HUNDEN 1-4VÉGE
AL 18:30 ETOLHL 5-1VÉGE
április 15., hétfő
VB18 13:00 GERHUN 8-2VÉGE
április 17., szerda
VB18 13:00 AUTHUN 6-5 BVÉGE
április 18., csütörtök
VB18 13:00 HUNUKR 4-7VÉGE
április 19., péntek
VÁL 18:30 HUNNOR 2-1VÉGE
    • DUNA WORLD
április 20., szombat
VÁL 16:00 HUNNOR 
VB18 16:30 JPNHUN 
április 21., vasárnap
NVB 15:00 HUNKOR 
    • AMC MIKRO
április 22., hétfő
NVB 12:30 HUNNED 
    • SPORT 1
április 24., szerda
NVB 12:30 HUNNOR 
    • SPORT 2
április 26., péntek
NVB 20:25 HUNAUT 
    • AMC MIKRO
április 27., szombat
NVB 16:00 HUNFRA 
    • AMC MIKRO
Partnerünk
Archívum