Radim Valchar a hét játékosa

   

A Brassó legjobbja 3 meccsen 3+4-gyel zárt a mögöttünk hagyott Erste Liga-játékhéten.

A Corona honosított cseh csatára csapatából magasan kiemelkedve bőven pont/meccs-átlag felett termel az idényben, 18 Erste Liga-bajnokin 29 egységével több mint tíz ponttal vezeti a házi kanadai táblázatot a 18/18-cal álló Schaber előtt. A 33 éves kiváló szélső az egyre jobb formába kerülő, és a közelmúltban újabb igazolásokkal erősödő Brassóról a ligahonlapon elmondta, “a szezon elején kicsit küzdöttünk azzal, hogy kialakítsuk az identitásunkat, de most már a jó úton vagyunk. Jól védekező csapat akarunk lenni, amely ellen nehéz játszani, és amelyben a kapu előtti helyzetekben is megvannak a szükséges képességek, hogy olyan jó legyen, mint a liga bármelyik együttese.”

A hazai hétvégéjét 6 ponttal abszolváló brassóiak a tabella 7. helyéről várják a folytatást csütörtök este, a FEHA19 otthonában, hátrányuk azonban már csak 5 pont a dobogóhoz képest.

Cimkék: , , ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
január 25., szerda
AL 19:35 LHLSPC 4-3 HVÉGE
ICEHL 19:45 ASIAVS 4-0VÉGE
AL 20:30 ETOSZG 8-3VÉGE
AL 20:30 WRMDBF 5-1VÉGE
január 27., péntek
EL 17:30 BRAFHA 5-3VÉGE
AL 19:00 LHLFTC 2-1VÉGE
január 28., szombat
AL 16:00 WRMIKO 8-0VÉGE
MK 16:00 BJADEB 3-2VÉGE
    • M4 SPORT+
AL 19:00 LHLASP 1-6VÉGE
MK 19:45 UTEAVS 1-6VÉGE
    • M4 SPORT+
AL 20:30 DBFSZG 1-3VÉGE
AL 21:00 ETOSPC 11-5VÉGE
január 29., vasárnap
MK 16:00 UTEDEB 3-2VÉGE
EL 17:30 SCCFHA 7-3VÉGE
MK 19:45 BJAAVS 3-2 BVÉGE
    • M4 SPORT+
január 30., hétfő
EL 17:30 GYEFHA 2-0VÉGE
január 31., kedd
EL 17:30 SCCDAB INFO
AL 20:30 IKOLHL INFO
AL 20:35 FTCSZG INFO
február 1., szerda
EL 17:30 BRADAB 
EL 18:40 BJAFTC 
AL 19:15 ASPWRM 
AL 20:15 DBFETO 
Partnerünk
Archívum