DVTK Jegesmedvék–Dunaújvárosi Acélbikák 8-3

   

Egy rengeteg kiállítást és összesen 5 emberelőnyös gólt hozó meccsen a 2+2-ig jutó Páterka húzta DVTK kiütéses sikerrel vágott vissza a DAB-nak a kupakudarcért.

A hazai kapuban Voris foglalta el a helyét, a miskolciak gyakorlatilag háromsoroztak, a negyedikbe Pecsét és Lövei voltak beírva. A DAB-nál ezúttal Järvinen kezdett, a pénteki, debreceni meccshez képest némileg felforgatott sorokkal.

A két együttes az MK-mérkőzésekkel együtt harmadszor találkozott egymással kevesebb mint két hét leforgása alatt. Az első adventvasárnapi csörte azonban a tükörképe volt a kupavisszavágónak: a Jegesmedvék villámrajtot vettek, és gyakorlatilag egy fél harmad alatt eldöntötték a meccset. Előbb Dézsi szabálytalankodott kiállítást érően Blaskóval, a fórt maga a sértett használta ki a 6. perc végén – a figura is tőle indult, és a végén a sikeres beleérés is az ő nevéhez fűződött. Másfél perccel később Galajda, Mattyasovszky és Páterka háromszögelt ki sakk-mattra egy akciót, a Sárközy-emléktornára is behívott csatár fejezte be végül. Még mindig csak 10 perc telt el, amikor egy újabb vendégkiállítást Razumnyak használt ki: a házi gólkirály orosz tulajdon, kapu előtt takaró csapattársát is elküldte a lövőcsellel, majd bebombázta a botos oldalra. Järvinennek eddig tartott a meccs, a finnt Kovács váltotta a kapuban gyorsan bekapott 3. gólja után. A harmad végén az újvárosiak is kihasználták első fórjukat Svars révén, a lett bekk hátulról találta meg a rést Voris lábai között lapos lövésével. Fél percre rá Szirányi 5 az 5 ellen állította vissza a háromgólos különbséget, megnézte magának a jobb felsőt és ki is pókhálózta. A harmad végén Kiss Roland támolygott le, a válogatott bekk szerencsére vissza tudott térni.

A fordulás után ismét Szirányi volt eredményes, dupla Voris-védés után megindult, csatár-üzemmódba váltva átbújt Török és Lammi között, majd magabiztosan fejezte be látványos szólóját, 5-1. A négygólos vezetés tudatában elméláztak a hazai védők, nem egészen egy perccel később Varga Arnoldot engedték túl közel, de legalább szét is nyíltak előtte, az újvárosi születésű bekk edzésgyakorlathoz hasonlatosan mattolhatta a teljesen kiszolgáltatott helyzetben hagyott Vorist. A meccs felénél egy újabb emberelőnyt bántóan könnyedén használtak ki a Jegesmedvék, a jégre rajzolt figura végén a két asszisztja mellé második gólját is megszerző Páterka emelte be közelről a tiki-takát. Ezután Wehrs követett el egy 6-2-es vezetésnél tökéletesen felesleges durva szabálytalanságot, a bottal a palánkba épített Embrichet az orvosi stábnak kellett lekísérnie, kórházba vitték, a válogatott hátvéd megszolgált véglegessel mehetett zuhanyozni, eltiltás is várhat rá. A DVTK hátrányos egysége lényegesen jobban zárt, mint a vendégeké, a DAB nem tudott élni az ötperces fórral. A játékrész végén Tamás és Kiss Roland simogatta meg egymást, a játékvezetők hamar közbeléptek, hogy aztán csak utóbbinak adjanak kiállítást. A szünet előtti utolsó percben némi káosz után Varga is kapott egy két percet, Kiss Rolandra pedig úgy is ráosztottak egy tízest a büntetőpadon, hogy a jégen sem volt…

A záró periódusban folytatódott ez a tendencia: noha a meccs alapvetően nem volt durva, sorjáztak a kiállítások, a végén több mint egy órányi összbüntetésnél állt meg a számláló. A 49. percben a papíron negyedik soros két fiatal, Pecsét és Lövei hozta össze a DVTK immár 7. találatát előbbi remek alakítása után, majd nyolc minutummal a vége előtt Razumnyak szép kapáslövésével és második góljával rontotta tovább a DAB pocsék hátrányos statisztikáját. Az 54. percben Dézsi állította be a 8-3-as végeredményt, az asszisztos Svars csapata mindhárom góljában szerepet vállalt.

A Miskolc így egy összesen 63 percnyi kiállítást és öt emberelőnyös gólt hozó mérkőzésen kiütéses sikerrel vágott vissza a 8. helyen maradó Dunaújvárosnak a kupabúcsúért, és megőrizte dobogós pozícióját. A borsodiak legközelebb pénteken fogadják a Gyergyót, az Acélbikák pedig csütörtökön a címvédő Csíkszeredát – nagy valószínűséggel egyik legjobbjuk, Erik Embrich nélkül.

dvtk dab kovács márk

fotók: Nagy Gábor Sándor/DVTK Jegesmedvék

Szomorú, hogy milyen teljesítményünk volt

   

A DVTK Jegesmedvék–DAB vezetőedzői nyilatkozatai.

Tokaji Viktor (vezetőedző, DVTK Jegesmedvék): “Azzal nem lehetek elégedett, hogy nem kontrolláltuk eléggé az érzelmeinket és a kiállításainkkal nehéz helyzetbe hoztuk magunkat, viszont ezt a helyzetet jól kezeltük. Kifejezett kérés volt a meccs előtt, hogy most egy csapat legyen a jégen és azok mi legyünk. Azt hiszem, hogy ez maradéktalanul teljesült. Nagyon örülök annak, hogy a speciális egységeink ilyen jól működtek és óriási karaktert mutattunk. Le a kalappal a srácok előtt, nagyon büszke vagyok rájuk.”

Niko Eronen (vezetőedző, Dunaújvárosi Acélbikák): “Szomorú, hogy milyen teljesítményünk volt. Semmi sem működött és amit a csapatunktól láthattunk, az a szezon eddigi legrosszabb meccse volt. Nem kéne, hogy fáradtak legyünk, mert hasonló a meccsszámunk az ellenfélnek, kifogás lenne ezt felhozni. Nem számít, hogy hány meccsed van, mennyire vagy fáradt. Ebben az esetben bátorságot és karaktert kell hozni a csapatba és át kell lendülni a fáradtságon. Ha fáradtnak érzed magad, akkor azon át kell küzdeni magad.”

Erste Liga, Miskolci Jégcsarnok, 685 néző. Játékvezetők: Máhr-stumpf, Máhr-stumpf, Kocsány, Szabó.
Voris: 89,7% (Kiss B.)
K
Järvinen: 72,7% (Kovács: 85,7%)
Kiss R., Vojtkó, Miskolczi, Mattyasovszky, Galajda
1
Svars, Varga, Embrich, Ödman Hadzinikolic, Szalma
Ilvessuo, Wehrs, Razumnyak, Páterka, Kulesov
2
Léránt, Brus, Niskanen, Valtola, Somogyi B.
Szirányi, Illés, Vas J., Farkas, Blasko
3
Vas M., Lammi, Pinczés, Dézsi, Török
Pecsét, Lövei
4
Erdély, Marosi, Tamás, Stan
Tokaji Viktor, Galanisz Nikandrosz
E
Eronen Niko, Tuomisoja Sami
Gólok Idő Csapat Típus Gól Passz Passz
1-0 05:55 MIS PP Blasko Wehrs Páterka
2-0 07:33 MIS Páterka Mattyasovszky Galajda
3-0 10:11 MIS PP Razumnyak Páterka Blasko
3-1 17:10 DAB PP Svars Ödman Hadzinikolic Somogyi B.
4-1 17:48 MIS Szirányi Vas J.
5-1 24:55 MIS Szirányi Vas J. Illés
5-2 25:48 DAB Varga Tamás Svars
6-2 29:07 MIS PP Páterka Blasko Razumnyak
7-2 48:24 MIS Lövei Pecsét Voris
8-2 52:08 MIS PP Razumnyak Kulesov Szirányi
8-3 53:37 DAB Dézsi Lammi Szalma
46 Kapura lövések száma 29
46 Kiállításpercek 17

Potyogtak az emberelőnyös gólok Miskolcon

 

A DVTK Jegesmedvék–DAB találkozó öt fóros és hat egyenlő létszámos találata hat percben.

Cimkék: , , ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
január 25., szerda
AL 19:35 LHLSPC 4-3 HVÉGE
ICEHL 19:45 ASIAVS 4-0VÉGE
AL 20:30 ETOSZG 8-3VÉGE
AL 20:30 WRMDBF 5-1VÉGE
január 27., péntek
EL 17:30 BRAFHA 5-3VÉGE
AL 19:00 LHLFTC 2-1VÉGE
január 28., szombat
AL 16:00 WRMIKO 8-0VÉGE
MK 16:00 BJADEB 3-2VÉGE
    • M4 SPORT+
AL 19:00 LHLASP 1-6VÉGE
MK 19:45 UTEAVS 1-6VÉGE
    • M4 SPORT+
AL 20:30 DBFSZG 1-3VÉGE
AL 21:00 ETOSPC 11-5VÉGE
január 29., vasárnap
MK 16:00 UTEDEB 3-2VÉGE
EL 17:30 SCCFHA 7-3VÉGE
MK 19:45 BJAAVS 3-2 BVÉGE
    • M4 SPORT+
január 30., hétfő
EL 17:30 GYEFHA INFO
január 31., kedd
EL 17:30 SCCDAB 
AL 20:30 IKOLHL 
AL 20:35 FTCSZG 
február 1., szerda
EL 17:30 BRADAB 
EL 18:40 BJAFTC 
AL 19:15 ASPWRM 
AL 20:15 DBFETO 
Partnerünk
Archívum