Gyergyói HK–FTC-Telekom 4-3

   

A ferencvárosiak nagyot küzdöttek, de pont nélkül távoztak Gyergyószentmiklósról.

A hazai vasak között a pénteki, BJAHC elleni találkozóhoz hasonlóan Rinne kapott lehetőséget, ellenben a vendégeknél a Brassóban szereplő Arany Gergely pihent, ezúttal Nagy Kristóf védett. Az FTC-Telekom két perc után emberelőnybe került, gyorsan kihasználta azt, a korongjáratás végén Kestilä lőtt kapásból a hazai kapuba (0-1). A GYHK próbált egyenlíteni, az egyik lövést követően meg kellett állítani a játékot, Nagy Kristóf sisakján csattant a korong. A játékrész folytatásában a gyergyóiaknak volt több próbálkozása, ám a zöld-fehéreknek is voltak veszélyes ellentámadásaik. A harmad végén eljött az első hazai fór, a piros mezesek közel jártak az egyenlítéshez, de nem jött nekik össze.

Az emberelőny áthúzódott a második felvonásra, ám majdnem rosszul sült el a GYHK szempontjából, Low lőhetett volna hátrányos gólt, Rinne védett. Pár perccel később négy a négy elen játszhattak a felek, a speciális játékhelyzet meghozta az egalizálást: Sylvestre megigazította a korongot, majd nagy gólt vert a Fradi kapujába (1-1). A mérkőzés közepén eljött a második FTC-fór, ez a lehetőség kimaradt. A kiegészülés után a gyergyóiak játszottak jobban, majd ők támadhattak létszámfölényben, sikerrel, Vincze Péter közelről betuszkolta a korongot (2-1).

A harmadik harmad elején megint döntetlenre állt a mérkőzés: Boros húzogatta a kék vonalon a korongot, lőtt, a játékszer utat talált a hazai kapuba (2-2). Alig egy perccel később jött is a választ egy késleltetett kiállítás során, amikor Rinne már lekorcsolyázott, Sárpátki hat az öt ellen volt eredményes (3-2). Másfél percre rá a Fradi volt emberelőnyben, aztán nem sokra rá a GYHK is próbálkozhatott öt a négy ellen, utóbbi együttes sikerrel tette, Jalonen lőtt egy bombagólt (4-2). A végjátékhoz közeledve Kulmala visszahozta az FTC-Telekom reményeit, amikor Rinne mamutjai között elcsúsztatta a korongot (4-3). A legvégén Fodor Szabolcs időt kért és lehozta Nagy Kristófot, hiába.

A Gyergyói HK 4-3-ra nyert, hétfőn az UTE-t fogadja. Az FTC-Telekom a Sportklub otthonában zárja erdélyi túráját.

gyeftc_nagykristof

fotó: Szász Adorján/Gyergyói HK

Nagyon keményen és fegyelmezetten dolgoztunk

   

A Gyergyói HK trénere úgy érezte, csapata nem volt olyan éles a Fradi ellen, mint egy nappal korábban a BJAHC-cal szemben.

Szilassy Zoltán (vezetőedző, Gyergyói HK): “Örülünk, hogy itthon tartottuk a pontokat, most sokkal nehezebb volt, mint a pénteki mérkőzésen. Nem voltunk olyan élesek, az ellenfél jól kezdett, mi pedig nem, a második harmadunk viszont tetszett, ott elkezdtünk jobban jégkorongozni. Tud hullámzani a játékunk, lásd 4-2-ről 4-3 lett: elbambultunk, elugrott a Rasmus, és be is lőtte a másik Rasmusnak. Ebben javulnunk kell, ami viszont dicséretes, hogy nagyon keményen és fegyelmezetten dolgoztunk annak ellenére, hogy nem voltunk olyan élesek, mint pénteken. Ennyi meccsnél ez érthető, próbálunk minél kevesebb hullámmal játszani a terhelés közepette.”

Fodor Szabolcs (vezetőedző, FTC-Telekom): “Nagyon bíztunk benne, hogy pontot, vagy pontokat tudunk szerezni, bíztunk benne, hogy vissza tudunk jönni, és volt is esélyünk visszajönni. A Gyergyó a liga egyik topcsapata, és pláne Gyergyóban nem egyszerű dolog pontokat gyűjteni. Közel voltunk hozzá, ez pedig a mi jelenlegi helyzetünkben mindenképp pozitív. Továbbra is azon dolgozunk, hogy a munkánknak megjöjjön a gyümölcse. Ha ez megtörténik, akkor onnantól kezdve elindulhatunk a helyes irányba. Mindehhez először egy nagy győzelem kell, ami megadja a kellő lökést a folytatáshoz.”

Erste Liga, Gyergyószentmiklós, 1200 néző. Játékvezetők: Rédai, Rédai, André, Borsos.
Rinne: 92,3% (Demeter)
K
Nagy K.: 90,0% (Földes)
Jalonen, Haaranen, Tranca, Orban, Bodó
1
Karmeniemi, Hrabal, Nagy G., Sailio, Kulmala
Györfy, Fejes, Vincze P., Sylvestre, Sárpátki
2
Seregély, Boros, Low, Bán, Betteridge
Kozma Zs., Imre, Sándor-Székely, Silló, Szigeti
3
Sarcia, Mesikammen, Tóth A., Kestilä, Kreisz
DiDiomete, Csiszer, Vincze G.
4
Kozma D., Farkas, Galántai, Tóth G.
Szilassy Zoltán, Góga Attila
E
Fodor Szabolcs, Hennelly Yul
Gólok Idő Csapat Típus Gól Passz Passz
0-1 02:34 FTC PP Kestilä Hrabal Nagy G.
1-1 26:22 GYE Sylvestre Sárpátki Imre
2-1 36:18 GYE PP Vincze P. Bodó Orban
2-2 41:41 FTC Boros Kestilä Kreisz
3-2 42:52 GYE Sárpátki Bodó Vincze P.
4-2 48:49 GYE EN Jalonen Fejes Sárpátki
4-3 54:34 FTC Kulmala Low Hrabal
39 Kapura lövések száma 39
8 Kiállításpercek 10

Jalonen bombagólja döntötte el a GYHK–FTC-t

   

A finnek főszereplésével zajlott találkozó három és fél percben.

Cimkék: , , ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
március 22., péntek
EL 17:30 BRAGYE 5-3VÉGE
EL 18:30 FTCSCC 2-4VÉGE
március 23., szombat
EL 14:05 FTCSCC 6-1VÉGE
    • M4 SPORT+
EL 17:30 BRAGYE 1-2VÉGE
március 24., vasárnap
AL 16:00 ASPLHL 5-2VÉGE
AL 18:30 ETOSZG 8-4VÉGE
március 26., kedd
EL 17:30 GYEBRA 0-2VÉGE
EL 17:30 SCCFTC 4-0VÉGE
március 27., szerda
EL 17:30 GYEBRA 4-1VÉGE
EL 17:30 SCCFTC 1-4VÉGE
március 29., péntek
EL 17:30 BRAGYE 
EL 18:30 FTCSCC 
március 30., szombat
AL 18:00 SZGETO 
AL 19:00 LHLFTC 
március 31., vasárnap
EL 17:30 GYEBRA 
EL 17:30 SCCFTC 
Partnerünk
Archívum