SC Csíkszereda–UTE 4-3

   

Az újpestiek a rendes játékidőben háromszor egyenlítettek, a hosszabbításban azonban Becze előbb kiharcolta, majd beverte az emberelőnyt.

A szeredaiaknál ezúttal nem volt ott Rokaly Szilárd, a kapuban Adorján állt, az Újpestnél Jekunen az első sorban bekkelt Kiss Dániellel, mögöttük szokás szerint Rajna biztosított.

A hazai nyomás a 13. percben emberelőnyben érett először góllá: csíki korongjáratás után Stach húzta rá, a vasról éppen Sofron elé pattant ki, a válogatott csatár nem hibázta el az üres kaput. A második harmad elején a lilák is megpróbálkozhattak egy előnnyel, Clarke menetrendszerű kiállítása után Just büntetett, a kanadai lopta a távolságot a fórban, majd a kiegészülés pillanatában hatalmas gólt ragasztott a jobb felsőbe. A két létszámfölényes találatot követően is felváltva próbálkozhattak a csapatok az 5 a 4 elleni szituációk további gyakorlásával, a következő gól azonban papíron emberhátrányban, gyakorlatilag még inkább 4 a 4-ben esett: a 33. percben Részegh Tamás tett be egy lecsorgót. Rögtön a következő támadásból megint egyenlített az UTE, Henttonen lövése után a kapu előtti kavarodásban senki sem tudta, hol a korong, végül valahogy átpattant Adorjánon. Az emberelőnyös vendégtalálatra emberelőnyös hazai válasz érkezett: a 36. percben saját hátrányuk alatt cserélték el magukat a lilák, Kubát egész pályás passza Sofron ütőjéről került Szkacskovhoz, aki értékesítette a ziccert.

A záró periódus nyitó támadása újabb újpesti egyenlítést hozott. Benk idénybeli 10. asszisztjából Henttonen duplázott, innentől a hátralévő idő jelentős részében Rajnának kellett tartania a döntetlenállást. Hattal a vége előtt Kiss Dánielt találta el egy balszerencsésen felperdülő korong, a válogatott védőt le kellett támogatni. A hazai helyzetek dacára a végén az UTE szerezhette volna meg mindhárom pontot: az utolsó percre fordulva Adorján védett bravúrral egy kettő az egy elleni kontránál. A hosszabbításban Becze remek csellel harcolt ki kiállítást, 4 a 3-ban újabb Rajna-védések után maga a sértett döntött nagy góllal Ovecskin-szögből.

A végig veszélyesebb, több mint kétszer többet tüzelő bajnokcsapat megérdemelten szerezte meg a győzelmet, ám a tabella utolsó előtti helyén szerénykedő újpestieknek minden pont értékes, a címvédő otthonában meg különösen.

Három emberelőnyben szerzett találatunk volt, ami örömteli

   

Az SC Csíkszereda új vezetőedzője örült az együttes javuló speciális játékának.

Tom Coolen (vezetőedző, Sportklub Csíkszereda): „Ez volt az első alkalom, amikor a kispadról figyelhettem a csapat játékát. Szerda este, egy fárasztó 24 órás utazást követően nem tudtam úgy igazán részletesen figyelni a srácokat. A pénteki összecsapáson már láthattam az erősségeinket és gyengeségeinket is. A védekezőjátékunk rendben volt, sokat birtokoltuk a korongot, számos helyzetünk volt, 45-ször találtuk el az ellenfél kapuját. Behúzhattuk volna akár a 3 pontot is, de 2-t így is szereztünk. Három emberelőnyben szerzett találatunk volt, ami örömteli, mivel úgy tudom, eddig a fórjátékkal küzdöttek a fiúk. Ez a 3 létszámfölényes gól jó kezdet. Mindent egybevetve szeretném azt hinni, hogy megtalálom a módját, hogy még jobbak legyünk. Ezen fogunk dolgozni. A szombati meccsen figyelnünk kell arra, hogy minél kevesebb korongot veszítsünk, és jobban kell figyelnünk a kipattanókra, több emberre van szükségünk az ellenfél kapuja előtt, sokat kell kapura lőnünk. Ezt igyekszünk megvalósítani.”

Virág Csaba (vezetőedző, UTE): „Úgy gondolom, 5 az 5 ellen a támadó játékunk nem volt megfelelő, többet kellett volna birtokolnunk a korongot a támadó harmadban. Ezáltal kevesebb kapura lövésünk volt, mint amennyit szerettünk volna, illetve a rendes játékidőben két nagyon könnyű gólt engedtünk a Csíkszeredának. A harmadik gólunkat egy nagyon rosszul sikerült sorcsere után kaptuk. Ha ilyen könnyű gólokat engedünk, akkor bárhol nagyon nehézzé tesszük a mérkőzést. Az viszont biztos, hogy karaktert mutattunk, és visszajöttünk a meccsbe, és tényleg nagyon keményen küzdöttünk. A sok hátrány is megnehezítette a dolgunkat. Kaptunk egy pontot, de nyilván számunkra a győzelem a legfontosabb, így mindenképpen szeretnénk minél többször nyerni. Megyünk Brassóba, ott sem lesz könnyebb, szóval mindenképpen javítanunk kell a játékunkon, ha nyertesen szeretnénk elhagyni a jeget. Dolgozunk tovább.

Erste Liga, Vákár Lajos Műjégpálya, 1500 néző. Játékvezetők: Sikó, Sikó, Bandi, Gheorghies.
Adorján: 85,0% (Simo)
K
Rajna: 90,9% (Sági)
Kubát, Láday, Sofron, Stach, Szkacskov
1
Kiss D., Jekunen, Benk, Henttonen, Just
Clarke, Farkas, Becze, Péter B., Részegh T.
2
Tornyai, Kiss Phil, Shirley, Madácsi, Kiss Patrik
Salló, Ferencz Csibi, Reisz, Fodor, Rokaly N.
3
Balázsi, Pokornyi, Kovács A., Szabó Rácz, Pereszunko
Casaneanu, Bajkó, Részegh Zs. A., Péter A.
4
Nemes, Németh, Balogh
Hozó Levente
E
Virág Csaba, Baróti Zsolt
Gólok Idő Csapat Típus Gól Passz Passz
1-0 12:26 SCC PP Sofron Stach Kubát
1-1 25:52 UTE Just Shirley Kiss D.
2-1 32:35 SCC SH Részegh T. Salló Péter B.
2-2 32:52 UTE PP Henttonen Kiss Phil Pereszunko
3-2 35:27 SCC PP Szkacskov Sofron Kubát
3-3 40:17 UTE Henttonen Benk Just
4-3 62:36 SCC PP Becze Kubát Részegh T.
44 Kapura lövések száma 20
8 Kiállításpercek 14

Becze egymaga döntötte el a ráadást

 

A Csíkszereda csatára előbb egy remek csellel harcolt ki kiállítást, majd a fórt kíméletlenül be is vágta Ovecskin-szögből. A Sportklub–UTE összefoglalója.

Cimkék: , , ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
március 22., péntek
EL 17:30 BRAGYE 5-3VÉGE
EL 18:30 FTCSCC 2-4VÉGE
március 23., szombat
EL 14:05 FTCSCC 6-1VÉGE
    • M4 SPORT+
EL 17:30 BRAGYE 1-2VÉGE
március 24., vasárnap
AL 16:00 ASPLHL 5-2VÉGE
AL 18:30 ETOSZG 8-4VÉGE
március 26., kedd
EL 17:30 GYEBRA 0-2VÉGE
EL 17:30 SCCFTC 4-0VÉGE
március 27., szerda
EL 17:30 GYEBRA 4-1VÉGE
EL 17:30 SCCFTC 1-4VÉGE
március 29., péntek
EL 17:30 BRAGYE 
EL 18:30 FTCSCC 
március 31., vasárnap
EL 17:30 GYEBRA 
EL 17:30 SCCFTC 
Partnerünk
Archívum