Nyolc vereség után győzött a Buffalo

 

A Sabres egy hetessel szórta meg a Montrealt, Jeff Skinner 5 pontot szerzett.

A nyugati parton túrázó New York Rangers a negyedik mérkőzésén a harmadik győzelmét szerezte, ezúttal a Los Angeles otthonában. Pedig a Rangers nagyon rosszul kezdett a Crypto.com Arenában, hat perc után már kétgólos hátrányban volt. A folytatás viszont nem úgy sikerült, ahogyan azt Kopitárék tervezték: a vendégek kihúzták az első szünetig újabb kapott gól nélkül, rendezték soraikat, és ennek köszönhetően a második harmadban fordítottak. A Kingsnek ekkor még volt ereje az egyenlítéshez, de érkezett Chris Kreider, aki egy percen belül visszavette a Rangers előnyét, majd az utolsó percben egy üres kapuba lőtt góllal beállította az 5-3-as végeredményt. Adam Fox két gólpasszal kilenc találkozósra nyújtotta pontszerző sorozatát, ami legjobb az idén a hátvédek között.

A Buffalo 133 másodperc elteltével már 3-0-ra vezetett Montrealban, végül tükörsimán győzött 7-2-re. A Sabres a 35. és az 52. szekundumban Rasmus Dahlin és JJ Peterka révén talált be, amihez Alex Tuch csapott hozzá még egy emberelőnyös gólt a harmadik perc legelején. A Bell Center közönsége a folytatásban örömhokit láthatott a Jeff Skinner, Tage Thompson, Tuch sortól, amely négy góllal és összesen 12 ponttal vette ki a részét a sikerből. A Buffalo részéről az első 52 másodpercben ütött két gól a második leggyorsabb a franchise történetében. A rekordot Rick Martin tartja, aki 1975. december 18-án a 49. másodpercben már a második gólját lőtte a Minnesota North Stars ellen 5-2-re megnyert mérkőzésen.

fastes 3 goals

NHL, 2022. november 19.:

Montreal–Buffalo 2-7
G: Caufield, Monahan ill. Skinner (2), Dahlin, Peterka, Tuch, Jokiharju, Thompson

Los Angeles–NY Rangers 3-5
G: Fiala, Vilardi, Walker ill. Kreider (2), Schneider, Trocheck, Kakko

Sorsolás
Tabella
Kanadai táblázat

Cimkék:

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
december 6., kedd
EL 18:30 FTCGYE 2-3 HVÉGE
BL 19:00 LULJUK 
    • SPORT 2
december 7., szerda
U20 16:30 HUNJPN 3-4VÉGE
BL 17:30 MHKZUG 
    • SPORT 2
MK 18:40 BJADAB 4-3VÉGE
december 8., csütörtök
U20 17:00 HUNJPN 5-3VÉGE
MK 18:30 FTCUTE 2-2VÉGE
SHL 19:00 RBKVLH 
    • SPORT 2
december 9., péntek
EL 17:30 BRASCC 
EL 18:30 DABFTC 
EL 18:30 MISDEB 
EL 18:40 BJAUTE 
december 10., szombat
SHL 15:15 RBKSKE 
    • SPORT 2
AL 19:00 FTCSZG 
AL 21:00 ETODBF 
december 11., vasárnap
VB20 13:00 HUNDEN 
EL 17:30 SCCGYE 
ICEHL 17:30 AVSPUS 
EL 17:40 BJAMIS 
AL 18:00 WRMASP 
EL 18:00 UTEFTC 
EL 18:30 DEBDAB 
AL 20:00 LHLIKO 
december 12., hétfő
VB20 16:30 HUNKAZ 
Partnerünk
Archívum