Megvannak az első magyar pontok a női NHL-ben

 

A Metropolitan Riveters egy-egy győzelemmel és vereséggel zárta a hétvégét, Garát-Gasparics Fanni mindkétszer asszisztos volt. Hayley Williams kétszer is betalált az orosz ligában. Összefoglaló a külföldön játszó női jégkorongozókról.

A PHF-ben, vagyis a női NHL-ben Dabasi Réka és Garát-Gasparics Fanni együttese, a Metropolitan Riveters a hétvégén kétszer is otthon fogadta a Toronto Six gárdáját. A hazai bemutatkozás remekül sikerült, a New Jersey-i együttes hátrányból fordítva 6-3-ra legyőzte a kanadai riválisát szombaton. Mindkét magyar csatár egyszer próbálkozott lövéssel, Garát-Gasparics pedig az utolsó percben gólpasszt adott: az utolsó percben a Toronto a kapusát lehozva támadott, de a magyar játékos harcosan korongot szerzett, és jó átadásából a csapatkapitány, Madison Packer betalált.

A vasárnapi meccsre Garát-Gasparics már a kezdő hatosban kapott helyet. A Toronto szerzett vezetést, de a Rivs kétszer is egyenlített, és a másodikban fontos szerepe volt a magyar válogatott csapatkapitányának: emberelőnyben jól játszotta meg Sarah Bujoldot, aki betuszkolta a korongot ? a gólt hosszas videózás után adták meg. A harmadik felvonásban viszont a Toronto háromszor is betalált, és végül 5-2-re nyert. Garát-Gasparicsnak két lövést jegyeztek fel.

A következő hétvégén a Riveters Taylor Baker csapatával, a Montreal Force-szal találkozik majd kétszer.

Az amerikai egyetemi ligában a Maine kétszer legyőzte a Holy Cross csapatát (4-0, 4-1), majd kétszer kikapott a Providence-től (0-3, 1-5). Seregély Míra a két győztes meccsen egy-egy gólt szerzett, és asszisztja is volt, a legutóbbi találkozókon viszont lövésekig jutott.

Odnoga Lotti és a St. Thomas is hasonló sormintát követett. A Lindenwoodot 4-1-re és 5-3-ra verték, majd a Minnesota State-től 3-1-re és 2-0-ra kaptak ki. A magyar válogatott hátvéd gólt és gólpasszt is jegyzett az első meccseken.

Az orosz ligában, a ZSHL-ben Hayley Williams csapata, a Dinamo-Neva 7-1-re és 5-2-re verte az MSMO 7.62 együttesét. A magyar válogatott csatár mindkét meccsen eredményes volt. A szentpétervári együttes a harmadik helyen áll.

 

fanni_riveters_gol

Fotó: Riveters

Cimkék: , , , , , , ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
május 22., hétfő
VB 15:20 CANNOR 2-3 BVÉGE
VB 15:20 DENSWE 1-4VÉGE
    • SPORT 1
VB 19:20 AUTHUN 4-3 BVÉGE
    • SPORT 1
VB 19:20 KAZSLO 4-3VÉGE
május 23., kedd
VB 11:20 GERFRA 5-0VÉGE
    • SPORT 2
VB 11:20 SVKNOR 4-1VÉGE
VB 15:20 CANCZE 3-1VÉGE
VB 15:20 SWEUSA 3-4 HVÉGE
    • SPORT 2
VB 19:20 FINDEN 7-1VÉGE
    • SPORT 2
VB 19:20 SUILAT 3-4 HVÉGE
május 25., csütörtök
VB 15:20 SUIGER 1-3VÉGE
    • SPORT 2
VB 15:20 USACZE 3-0VÉGE
    • SPORT 1
VB 19:20 CANFIN 4-1VÉGE
    • SPORT 2
VB 19:20 SWELAT 1-3VÉGE
május 27., szombat
VB 13:20 CANLAT 4-2VÉGE
    • SPORT 2
VB 17:20 USAGER 3-4 HVÉGE
    • SPORT 2
május 28., vasárnap
VB 14:20 USALAT 3-4 HVÉGE
VB 19:20 CANGER 5-2VÉGE
    • SPORT 2
Partnerünk
Archívum