BJAHC–Dunaújvárosi Acélbikák 6-2

   

Ráijesztettek a vendégek a ligaelső együttesre, amely végül magabiztosan nyert, és tartja hatpontos előnyét a tabellán.

Vendég helyzetekkel kezdődött a meccs, az első nagyobb védést azonban a dunaújvárosi kapusnak, Järvinennek kellett bemutatnia Tóth közeli kísérlete után. Sokáig nem unatkozott a finn kapus: előbb Uimonen próbálkozását hárította, majd Tóth lövésénél is állta a sarat. A harmad végére egyre nagyobb nyomás alá került az Acélbikák kapuja, akik főként kontrákból voltak veszélyesek. Négy perccel a harmad vége előtt előbb Varga, majd Garát is kiült a büntetőpadra, de négy a négy és öt a négy ellen sem alakult ki nagyobb lehetőség egyik oldalon sem. Fél perc sem volt már hátra a játékrészből, amikor technikai kisbüntetést kapott a DAB: túl sokan tartózkodtak a jégen.

Az első harmad végén megítélt fórt rögtön kihasználta a Budapest Jégkorong Akadémia HC: Viikila lőtte be a korongot a kapu elé, amit Schlekmann továbbított a hálóba. Alig egy perc múlva Nagy Krisztián is betalált, ezzel kettőre növelve a listavezető előnyét. A két bekapott gól felébresztette az újvárosiakat, Varga és Valtola is közel állt a szépítéshez. A 31. percben Culigin lövését még hárította Järvinen, a kipattanóra viszont Galoha ért oda a leghamarabb, ezzel 3-0-ra alakítva az eredményt. A középső felvonás vendég próbálkozásokkal zárult, de nem sikerült a kapuba terelniük a korongot.

A 45. percben összejött a szépítés az Acélbikáknak: Varga kék vonalról eleresztett lövésébe Stan tette bele jól az ütőjét. Egy perccel később Embrich emelte a vas alá a kipattanót, ezzel szorossá téve a találkozót. Az 50. percben sikerült válaszolni a gyorsan bekapott két DAB-gólra a hazaiaknak: McCormick lőtt parádésan, fordulásból kapura, ami becsúszott az alsóba. Hét perccel a vége előtt emberelőnyben Elo talált Järvinen védése után az üresen maradt kapuba, ezzel visszaállítva a háromgólos különbséget. A 6-2-es végeredményt Nagy Krisztián állította be a mérkőzés utolsó percében.

A listavezető BJAHC vasárnap a Tüskecsarnokba látogat a Ferencvároshoz, a DAB szintén vasárnap Fejér megyei csatát vív a FEHA19-cel.

bjadab_221118

fotó: Várhegyi Erna/BJAHC

Elég bután menedzseltük ezt a meccset

   

A BJAHC–DAB meccs edzői nyilatkozatai.

Kangyal Balázs, vezetőedző, BJAHC: “Jó meglátás az, hogy a kezünkben volt a mérkőzés, de sajnos azt kell mondanom – persze, gratuláltam a fiúknak –, nagyon kreatív és szép dolgokat csináltunk, ám ha őszinte akarok lenni, elég bután menedzseltük ezt a meccset. Mert igen, mentünk, hajtottunk, tekertünk, de akkor is támadtunk, amikor már rég nem kellett volna és ebből jöttek a hibáink. Nagyon sok korongot adtunk el, amiből ők helyzeteket tudtak teremteni és ha egy csapat sikeres akar lenni, lehet, hogy a hétköznapokban ez elég, de összességében ha a nagy egészet nézem, akkor ez nagy hiányra mutatott rá és ezen muszáj lesz dolgoznunk.”

Niko Eronen, vezetőedző, DAB: ”Olyan kezdés volt, amilyet szerettünk volna, meg akartuk tartani a nulla nullát vagy akár az egygólos különbséget. Tudtuk, hogy a második harmadban már keményebben fog jönni a BJAHC, és az első gólu után két könnyelmű hibából kaptunk is még kettőt. A szünet jót tett nekünk, új eredményt akartunk beállítani és ebből erőt merítve a harmadik harmadban lőttünk is két gólt. Egy ilyen mérkőzés inkább lecke számunkra, hiszen egy közeli egygólos hátrányt követően egy icipici hiba is elég a védekező harmadban ahhoz, hogy négy kettő legyen az állás. Nem hiába a BJAHC az első a ligában: az összes apróságra figyelnek és mindent jobban csinálnak a többi csapatnál, nem is beszélve a hibák kihasználásáról. A jobbik csapat került ki győztesen a párharcból.”
Erste Liga, Vasas Jégcentrum, 780 néző. Játékvezetők: Babic, Babic, Kocsány, Mizsák.
Farkas: 92,6% (Kornakker)
K
Järvinen: 88,2% (Kovács)
Szabó B., Pozsgai, Galoha, McCormick, Culigin
1
Varga A., Svars, Pinczés, Valtola, Szabó Cs.
Gőz, Varga K. J., Elo, Viikilä, Schlekmann
2
Léránt, Brus, Embrich, Ödman Hadzinikolic, Dézsi
Garát, Uimonen, Nagy, Tóth R., Djumic
3
Lammi, Vas, Szalma, Török, Somogyi B.
Dóczi, Ravasz, Weidemann, Ádám
4
Erdély, Stan, Horváth, Marosi
Kangyal Balázs, Marton Tibor
E
Eronen Niko, Tuomisoja Sami
Gólok Idő Csapat Típus Gól Passz Passz
1-0 21:04 BJA PP Schlekmann Viikilä Elo
2-0 21:50 BJA Nagy
3-0 30:11 BJA Galoha Culigin
3-1 44:51 DAB Stan Varga A. Szalma
3-2 45:44 DAB Embrich Brus Valtola
4-2 49:20 BJA McCormick Galoha
5-2 52:53 BJA PP Elo Uimonen Schlekmann
6-2 59:18 BJA Nagy Uimonen Tóth R.
51 Kapura lövések száma 27
2 Kiállításpercek 8

Varga lövésébe jól ért bele Stan

 

A BJAHC–DAB nyolc gólja négy percben.

Cimkék: , , ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
április 11., csütörtök
U18 16:30 DENHUN 4-7VÉGE
április 12., péntek
NŐI 16:40 HUNAUT 1-0VÉGE
AL 18:00 LHLETO 4-5 HVÉGE
VÁL 18:00 POLHUN 5-2VÉGE
április 13., szombat
NŐI 15:00 HUNAUT 1-2 HVÉGE
VÁL 15:45 POLHUN 6-2VÉGE
AL 19:00 SZGFTC 4-5 HVÉGE
április 14., vasárnap
VB18 16:30 HUNDEN 1-4VÉGE
AL 18:30 ETOLHL 5-1VÉGE
április 15., hétfő
VB18 13:00 GERHUN 8-2VÉGE
április 17., szerda
VB18 13:00 AUTHUN 6-5 BVÉGE
április 18., csütörtök
VB18 13:00 HUNUKR 4-7VÉGE
április 19., péntek
VÁL 18:30 HUNNOR 
április 20., szombat
VÁL 16:00 HUNNOR 
VB18 16:30 JPNHUN 
Partnerünk
Archívum