Befűzte az oktatófilmet a McDavid, Kane, Draisaitl trió

 

Az Edmonton nagy hármasa 5 góllal és 12 ponttal járult hozzá a Nashville kiütéséhez, mellettük Derek Ryan is betalált.

A Tampa Bay úgy verte 4-3-ra az Ottawát, hogy háromszor is hátrányba került a fővárosi gárda ellen. A Lightning hét perccel a befejezés előtt egalizált harmadszor Brayden Point révén, majd két és fél perccel a befejezés előtt a korábban két gólpasszt is kiosztó Nyikita Kucserov először szerzett vezetést, amely egyben a végeredményt is jelentette.

A Gardenben egyetlen gól döntött a hazaiak javára a Rangers?Flyers meccsen. A végig aktívabb, összesen öt kapuvasat ütő New York végül a hosszabbítás befejezése előtt 52 másodperccel, Chris Kreider találatával szerezte meg a győzelmet. Igor Sesztyorkin 19 védéssel az első shutoutját szerezte a szezonban.

Az idényt három vereséggel kezdő Minnesota kezd belelendülni, amit jól mutat, hogy a Wild az utolsó öt meccséből a negyediket nyerte. A Wild soros áldozata ezúttal a Montreal volt: a Minnesota a duplázó Kirill Kaprizov, valamint a 34 védést bemutató Marc-André Fleury vezetésével 4-1-re győzött.

A Vegas 3-2-re nyert a ráadásban Washingtonban, és ezzel nemcsak zsinórban az ötödik meccsét nyerte meg, hanem 18 pontjával átvette a vezetést a Nyugati Konferenciában. Az amerikai fővárosban a Golden Knights kétszer egyenlített a rendes játékidőben, majd a hirtelen halálban Shea Theodore révén a pluszpontot is megszerezte. A győztes gólt szerző csatár mellett Alex Pietrangelo emelkedett ki, aki három gólpasszával minden találatból kivette a részét.

A Boston egy fordulatos meccsen győzött Pittsburghben, túlórában 6-5-re, és a Vegashoz hasonlóan 18 ponttal vezeti a konferenciáját. A Bruins 20 perc játék után 2-1-re vezetett, de a szünetet követően a Pens magára talált és zsinórban négy gólt szerzett. 5-2 után a vendégek visszavették a kezdeményezést, és ugyanúgy négyet lőttek egyvégtében: hármat a rendes játékidőben, majd még egyet a ráadásban a korábban három gólpasszt is kiosztó Hampus Lindholm jóvoltából.

lindholm_gwg

A New York Islanders a Chicago 3-1-es legyőzésével szerezte meg egymás utáni negyedik sikerét. Brock Nelson egy gólpassz mellett győztes találatot szerzett, Ilja Szorokin 21 lövést fogott. A Hawks a meccs mellett kapusát, Alex Stalockot is elvesztette, akit a harmadik percben Arvid Söderblom váltott.

A Dallas másfél perc alatt döntötte el a Los Angeles elleni összecsapást. A hazai jégen játszó Stars 1-1-es állásnál a mérkőzés közepén kereken 90 szekundum alatt lőtt hármat, 4-1-re ellépett, és végül simán 5-2-re nyerte a találkozót. Roope Hintz és Jason Robertson egyaránt három ponttal járult hozzá a sikerhez.

A Connor McDavid, Evander Kane, Leon Draisaitl trió vezette győzelemre az Edmontont a Nashville ellen. A Predators a 34. másodpercben még megszerezte ugyan a vezetést, de ezután az Oilers egymás után ötöt lőtt, így végül könnyedén győzött 7-4-re. Az Oilers kapitánya 2+2-vel zárt, a német center egy gól mellett négyet készített elő, Kane pedig karrierje negyedik tripláját lőtte. A nagy hármas mellett meglőtte szezonbeli első találatát az Edmontonban a korábbi fehérvári közönségkedvenc, a 35 éves Derek Ryan is.

A Seattle fantasztikus hajrával győzött a Calgary ellen 5-4-re. A Flames a harmadik harmad közepéig dominálta a meccset és vezetett is 4-2-re, a vendégek azonban jobban bírták a végjátékot, és az utolsó 11 percben három gólt ütve nemcsak elvitték a pontokat, hanem fennállásuk során először nyertek a kanadai gárda ellen. A Kraken játékosai szépen elosztották a pontokat: összesen 10 játékos neve mellé került gól vagy gólpassz, egyedüliként Oliver Bjorkstrand jutott két egységig.

Az Arizona 3-1-re győzött a Florida ellen, ezzel első sikerének örülhetett a Mullett Arenában. Karel Vejmelka 41 lövést fogott, Nick Ritchie és Lawson Crouse pedig emberelőnyben vette be Spencer Knight ketrecét.

A New Jersey féltávnál már 4-0-ra vezetett Vancouverben, és végül gond nélkül győzött 5-2-re. Az egymás után a negyedik sikerét jegyző Devilsben ezúttal a góllal és gólpasszal végző Jegor Sarangovics, Jack Hughes páros, valamint a zsinórban 10. meccsén is pontot szerző Jesper Bratt vitte a prímet. Bratt előtt mindössze egy játékos volt a franchise történetében, aki a szezon első 10 meccsén pontot tudott szerezni: Tim Higgins az 1984/85-ös idényben.

Erik Karlsson mesterhármasa és négy pontja is kevés volt a San Josénak az Anaheim ellen, a Sharks ugyanis büntetőkkel vereséget szenvedett a kaliforniai rangadón. A rendes játékidőben potyogtak a gólok, hiszen mindkét gárda ötször volt eredményes. A rávezetések során már korántsem voltak ilyen eredményesek a csapatok: mindössze három találat született, a győztes büntetőt pedig Troy Terry értékesítette.

karlsson_hattrick

NHL, 2022. november 1.:

Tampa Bay?Ottawa 4-3

G: Szergacsov, Killorn, Point, Kucserov ill. Gambrell, Joseph, Giroux

NY Rangers?Philadelphia 1-0 h.

G: Kreider ill. ?

Washington?Las Vegas 2-3 h.

G: Johansson, T. van Riemsdyk ill. Eichel, Carrier, Theodore

Minnesota?Montreal 4-1

G: Kaprizov (2), M. Shaw, Boldy ill. Suzuki

Pittsburgh?Boston 5-6 h.

G: Crosby, Malkin, Archibald, Rust, Rakell ill. Coyle, Lauko, Marchand, Zacha, Hall, Lindholm

Chicago?NY Islanders 1-3

G: Toews ill. Lee, Nelson, Parise

Dallas?Los Angeles 5-2

G: Hintz (2), Robertson, Seguin, Pavelski ill. Fiala, Kalijev

Edmonton?Nashville 7-4

G: Kane (3), McDavid (2), D. Ryan, Draisaitl ill. Ekholm, Johansen, Forsberg, Niderreiter

Calgary?Seattle 4-5

G: Zadorov, Kadri, Toffoli, T. Lewis ill. Soucy, Geekie, Sprong, Gourde, Beniers

Arizona?Florida 3-1

G: Crouse, Ritchie, Keller ill. C. White

Vancouver?New Jersey 2-5

G: Horvat (2) ill. Hischier, McLeod, Mercer, Sarangovics, Hughes

San José?Anaheim 5-6

G: E. Karlsson (3), Meier (2) ill. Henrique (2), Vatrano, Strome, Comtois, Terry

Cimkék:

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
március 22., péntek
EL 17:30 BRAGYE 5-3VÉGE
EL 18:30 FTCSCC 2-4VÉGE
március 23., szombat
EL 14:05 FTCSCC 6-1VÉGE
    • M4 SPORT+
EL 17:30 BRAGYE 1-2VÉGE
március 24., vasárnap
AL 16:00 ASPLHL 5-2VÉGE
AL 18:30 ETOSZG 8-4VÉGE
március 26., kedd
EL 17:30 GYEBRA 0-2VÉGE
EL 17:30 SCCFTC 4-0VÉGE
március 27., szerda
EL 17:30 GYEBRA 4-1VÉGE
EL 17:30 SCCFTC 1-4VÉGE
március 29., péntek
EL 17:30 BRAGYE INFO
EL 18:30 FTCSCC INFO
március 30., szombat
AL 18:00 SZGETO 
AL 19:00 LHLFTC 
március 31., vasárnap
EL 17:30 GYEBRA 
EL 17:30 SCCFTC 
Partnerünk
Archívum